37. fejezet

Sajnálom, hogy régen hoztam új részt, de nagyon beteg voltam és a fekvésen kívül mást nem nagyon tudtam csinálni! De most már jobban vagyok, úgyhogy megpróbálom behozni a lemaradásom!

Jó olvasást! xo.

A szemeim kipattantak. Levegő után kapkodtam, majd letöröltem a könnyeket az arcomról.  

- Minden rendben? – ült fel mellettem álmosan Harry.

Aprót bólintottam, de csöppet sem sikerült olyan hihetőre, mint ahogyan szerettem volna.

- Biztos? – simított ki egy kósza tincset az arcomból.

- Öhm…igen… Biztos! – bólogattam, de még a hülye is kiszúrja, hogy hazudok.

Kikászálódtam az ágyból, majd átbattyogtam a konyhába, sarkamban Harryvel.

- Jó reggelt! – nyögte Nati a kanapéról.

Biccentettem neki, majd a kávéfőzőben talált maradék kávét két bögrébe öntöttem.

- Mancsi? – érdeklődtem, mire Nat elindult az említett lány szobája felé

- Hajnalban Mancsi már nem volt a buliban, így azt hittem hazajött, így egyedül jöttem haza.– magyarázta a szőke lány és azzal eltűnt Mancsi szobájában, közben én Harry kezébe nyomtam az egyik bögrét.

- Nincs itt! – rohant ki az ajtón.

- Ezt nem hiszem el! – ültem le a kanapéra. – Valószínűleg azzal a fiúval van.

- Milyen fiú? – nézett rám értetlenül Nati.

- Akivel elvonult. Ijesztő volt a srác, ezért utánuk mentem, de követett egy másik és letapizott.- beleborzongtam a gondolatba, de jobbnak éreztem nem kimutatni.

- Hogy mi? – hitetlenkedett Nat.

- És messzebbre is ment volna, ha nem jön Zayn és dobja ki! – ráztam a fejem.

Nyomkodni kezdtem a mobilom, majd hívni kezdtem Mancsit. Megvártam míg kicsörög, majd a rögzítőjére is beszéltem.

Megint hívtam, de csak nem vette fel.

Nati is hívogatta, végül Harry próbálta.

- Kikapcsolta. – húzta el Harry a száját.

- Szuper! Legalább tudjuk, hogy él! – tűnt el Nati a szóbájában.

Én is követtem a példáját.

Egy koptatott farmert vettem fel, egy egyszerű pólóval, a hajamat pedig oldalra fontam.

- Haza megyek és megnézem nálunk van- e Mancsi! – állt fel Harry.

- És ha nincs? – kérdeztem szomorkásan.

- Akkor elkérem Zayntől a haverjai címét és  megkeressük!

- Aggódom érte! – húztam el a szám. – Nem bízom abban a srácban. A haverja viselkedése alapján pláne nem tudom mit gondoljak róla.

- Nem lesz semmi baj! – ölelt át.

Féltettem Mancsit, féltettem a barátnőmet, akkor is, ha tett pár dolgot ellenem, kibeszélt a hátam mögött és megváltozott az utóbbi időben. Akkor is aggódtam érte.

*Mancsii szemszöge

Semmit sem láttam, hihetetlen sötét volt a szobában. A tegnap történtekre nem igazán emlékeztem, nem fordult még elő velem olyan, hogy ne tudnám, hol vagyok.

És most tessék.

Egy vad idegen helyen, vagyok, fogalmam sincs, hogy hol. A lányok sincsenek itt, sőt senki sincs itt. Miért kell nekem játszani a mártírt? Előadom nekik, hogy milyen kemény csaj vagyok, hogy engem nem lehet lepattintani. Louisnak sincs kint a négy kereke, hogy engem visszautasított, de hát, ő tudja mit hagy ki!

*Niall szemszöge

Zayn haverjai tegnap megint kissé túllőttek a célon. Nem elég, hogy össze-vissza piálnak, törnek, zúznak, de ezúttal túl messzire mentek.

Nem tudom pontosan mi történt, de persze megint Harryt érte a megtiszteltetés, hogy Barbit hazakísérje.

Haza sem jött egész éjjel.

Kezdek egyre féltékenyebb lenni, pedig bizonygatom itt magamnak, hogy nem vonzódom Barbihoz, de nem kell sok idő, hogy ebbe beleőrüljek.

Harry jött be az ajtón, lerúgta a cipőjét, majd eltűnt a szobájában.

Hihetetlen, de nem volt jó kedve – és megint hihetetlen -, ennek pedig örültem.

Körülbelül 20 perc múlva más ruhában jött le és a haja kicsit vizes volt még.  Ha most itt lenne egy lány, biztos elolvadna tőle. Hát szerencsére fiú vagyok!

- Mancsi eltűnt! – tájékozatott minket.  – Zayn hol van?

- Perrie- nél! – mondtam unottan. Minden srác a barátnőjénél volt, én meg itthon ültem, mivel odakint zuhogott, amúgy sem tudtam volna mit csinálni.

Így aztán mégiscsak örültem Harry társaságának, de ő amilyen gyorsan jött, már ment is.

- Mit akarsz csinálni? – tudakoltam.

- Elkérem Zayntől a havejai címét. Aztán megkeresem Mancsit.

- Segítek! – pattantam fel. Végre, valami program – és nem is unalmas.

*Barbii szemszöge

Időközben felhívtam Mancsi anyukáját. Kiabált velem egy sort, majd bocsánatot kért. Már értem honnan vette Mancsi a modorát, de nem haragudhatok, hiszen minden anya aggódna a gyerekéért. Jobb lenne nem belegondolni, de mégis elképzeltem a helyzetet fordítva. Mancsi összezárt ajkakkal hallgatja, ahogy anya kiabál vele, mert nem vigyáztunk egymásra.

Csak ültem az ágyamon.

Mi a fenéért nem tudja felvenni azt a rohadt telefont?! Kikészít a csaj, csak mert kitalálta, hogy lázadó kamasz lesz! De nem az én lányom, a barátnője vagyok, nem az anyja, vagy az apja. Nem tudom megvédeni, úgy sem hallgatna rám. Hát, most, hogy nincs ki megvédje, bele is rohan a bajba. Persze, lehet, hogy semmi baja, jó helyen van és majd hazajön, de mi van, ha épp az ellenkezője történik? Ha rosszul van, azt sem tudja, hol van, nem tud hazajönni, bajban van, mi pedig nem tudunk neki segíteni?!

A francba!