42. fejezet

Hello újra! :3 

Elég régen volt már rész, nem is tudom miért. Sajnálom nagyon, de nem fogok mentegetőzni, mert nem tudok jó okot. 

De folytatni fogom a blogot, szóval, jó olvasást!

Ez a rész elég rövid lett, de ezután próbálok majd minél hosszabbakat írni! :)

Komizni ér! ;)

*Barbii

Egyedül feküdtem a Direction ház kanapéján. Niall és Louis elugrottak a Nando's-ba kajáért. Az ír manó szerint meg kell kóstolnom a csípős csirkecombokat. Csak tudnám miért hagytak egyedül a gondolataimmal.
Mindig is tudtam, hogy Mancsi nehéz eset és vele nem jó rosszban lenni, de azt sosem gondoltam, hogy így néz rám.
Nem vagyok tökéletes én sem. Vannak hibáim és engem sem szeret mindenki. Igen, például ott van az, hogy nem bírom elviselni, ha az emberek elferdítik a dolgokat, durvábban szólva hazudnak nekem, vagy a barátaimnak. És azt sem bírom elviselni, ha barátaim, vagy bárki más féltékenyek rám, ráadásul nincs is mire! Pár hete vagyunk Londonban és máris minden összekuszálódott.
Észre sem vettem, de már jóval elmúlt éjfél, de Louis és Niall még mindig sehol nem voltak, ezért úgy döntöttem haza megyek. Haza...

Ahogy beléptem a lakásba csak a sötétség fogadott. Olyan ürességet éreztem, mialatt megváltam a fehér conversemtől.
A szobám felé menet megláttam, hogy Mancsi ajtaja tárva nyitva áll, a szoba pedig üres. Félve léptem be, feltéptem a szekrényt, de az is üresen állt. Minden teljesen olyan volt, mint amikor idejöttünk. Üres.
Félve nyitottam be Natihoz.
Fellélegeztem, amint megláttam, ahogy az ágyán ül és sír.
- Miattad ment el.- jelentette ki, úgy, hogy rám se nézett.
Ledöbbentem, de valahol sejtettem, hogy  én leszek a hibás, ahogy eddig mindig, ha bűnbakot kellett keresni. Mancsi mindig mindent rám fogott, a szülei nem tanították meg bocsánatot kérni, de én sosem beszéltem ki a hibáit. Azokkal együtt szerettem őt.
- Nem miattam ment el. - mondtam higgadtan.
- Azért ment el, mert te elhappoltál előle mindent.
- Mi mindent?! Azért ment el, mert Louis kikosarazta?! Sajnálom. Talán Lou is jobb véleménnyel lenne róla, ha nem vágott volna annyi mindent a képébe rólam. És.. és Harry? Hallotta az egészet és tudod mit Nat? Igaza volt Mancsinak minden szava igaz volt, de a mondandója vége... Nem! Nem vagyok tökéletes, nem igaz, hogy mindenki szeret és nem vagyok szép sem.. nem mindenkinek, ez relatív. Okos lennék? Hmm? Hát Mancsi is okos és te is! Csinos? Mancsi is az! Jó fej? Lehet, nem tudom, lehet nem akadok ki mindenen és nem veszek minden bókot szerelmes vallomásnak? Vicces? Az lennék. Most inkább nevetségesnek érzem magam! Segítőkész vagyok! Legyetek ti is azok, ezen nem fogok változtatni. És végül pedig.. Én sem vagyok tökéletes!
 - Harry megígérte Mancsinak, hogy nem mondja el, hogy miket mondott.
- Nem csak Harry hallotta ezt. Rajtam kívül mindenki! Érted? MINDENKI. Talán nekem lenne okom megsértődni, nem neki. - ezzel sarkon fordultam. Tudtam, tudtam jól, hogy most nagyon kiborultam és Natin csattant az a stressz, amit Mancsi váltott ki, de végül is ő provokálta ki. Sosem ordítottam még így egyetlen barátommal sem, sem senkivel. Már most megbántam, de régen mindegy volt.
- Várj - hallottam meg halkan. Megálltam, de nem fordultam meg. - Még sosem hallottalak ilyen hangosan ordítani. Ebben is tehetséges vagy. - erre a mondatra zokogni kezdtem, de ekkor nemvárt
dolog történt. Nati hátulról átölelt. - Igazad van. - sóhajtott. - Sajnálom, hogy vádoltalak.
Megfordultam a karjai közt és szorosan magamhoz öleltem.
- Köszönöm.


*Nikii

 Barbi nem tudja, de meglátogatom Londonban. Mesélte, hogy mik történnek ott és az az érzésem, hogy jó lenne, ha ott lennék mellette. Holnapután ha minden jól megy már Londonba leszek, megoldjuk ezt az egészet együtt és minden rendben lesz végre. Tudom milyen Barbi, sokkal jobban, mint a másik két lány.



*Louis


Amikor hazaértünk Niallel végre, már Barbi nem volt ott. Tudtam, hogy ez lesz. Dugóba kerültünk és már jóval elmúlt éjfél mire visszaértünk a Direction házba. Mióta Eleanorral szakítottunk nem is nagyon voltam a másik házamban, Niall konkrétan itt lakik, ahogy Harry is, Zayn gondolom Perrievel, Liam Daniellel.
Sajnáltam már utólag, hogy itt hagytuk Barbit, de ha visszük, akkor csak ült volna velünk a dugóban.
Reméltem, hogy Harry már hazaért, de a szobájában nem találtam. Aggódni meg minek, neki is van saját háza, hát lehet hogy ott van.
Akartam telefonon hívni, de mi van ha megzavarok valami csaj ügyet.
Úgy egy hónapja bevallotta, hogy szerelmes Barbiba, de azóta nem tett semmit az ügy érdekében. Rá is fogok kérdezni, ha véletlenül kihozza a szó.



- Jó reggelt! - rikkantottam, ahogy beléptem a konyhába. Hát... a látvány alapján az én jó reggelem az elszállt. - Linette?! - tátottam el a számat. A csajt lassan egy éve nem láttam. És hogy ki ő? Röviden: egy ribanc. Hosszabban: Harry volt barátnője. Bár nem nevezném így, inkább csak egy kavarás volt mindkét fél részéről. De mit keres itt? Azok után, hogy rám mászott, miközben Harryvel együtt volt?!
- Igen, Linette! - nevetett gúnyosan. - Mit tátod itt a szád?
Így jobban megnézve egy férfi ing volt rajta... Harry inge. Uram Atyám, Na Ne!
Ahogy Harry belépett ugyan úgy meglepődött mint én. Mi van?
- Linette? - hökkent meg göndör barátom hasonlóan, mint én pár perce.
- Azt ne mondd, hogy az egész kiesett! - tette csípőre a kezét a csaj.
- Milyen "egész"? - értetlenkedtem.
- Egy ilyen éjszakát nem lehet csak úgy elfelejteni.
- Milyen éjszakát? - na Harryke kezdi játszani a szende vadállatot.



*Harry


A tegnap éjjel úgy, ahogy van kiesett. Semmire sem emlékszem. Próbáltam megerőltetni az agyamat, de komolyan semmi. Mintha átaludtam volna az egészet.
Az meg, hogy Linette és én. Lehetetlen. Biztos, hogy nem!
Bevettem egy fájdalomcsillapítót, majd felvonultam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Magasról tettem Linre, meg erre az egészre. Majd ha a fejfájásom kicsit alábbhagy, lehet, hogy eszembe jut valami.
Hát, ja majd pont elmúlik a fejfájásom, mikor valaki dörömböl az ajtómon.
- Nyuszii! Engedj be! - hallottam Linette nyávogós hangját. Egy lapon sem lehet említeni Barbi édes, csilingelő hangjával. Barbi. Úristen! Ha ezt megtudja... Ezt nem hiszem el!
- Menj el! - üvöltöttem ki.
- Előbb engedj be!
Hát jó! Ha azután elmegy, én beengedhetem. Feltápászkodtam és  kinyitottam az ajtót.
- Mi az, hogy menjek el?! A tegnap éjjel után? - vont kérdőre.
- Milyen tegnap éjjelről beszélsz? Nem is emlékszem semmire...
- Hát én viszont emlékszem... és ha nem akarod, hogy tele legyen ezzel a sajtó, akkor azt teszed, amit mondok!
Kicsit meglepődtem. Előre féltem a kis tervétől.
- Először is: Mi mától egy pár vagyunk! - MI?! Na azt nem! Azzal teljesen tönkretenném az esélyemet Barbinál. - Másodszor: Elmondod ennek a kis Barbinak, hogy eleged van belőle! Hogy utálod és semmit sem akarsz tőle. Még barátságot sem.
- Ez most zsarolás? - próbáltam higgadt maradni.
- Vedd aminek akarod. De ez csak a kezdet.

41. fejezet

Sziasztok!(:
Tudom, hogy elég régen nem hoztam új részt, de volt rá okom!
Minden esetre kárpótlásul ma kettőt is fel szeretnék tenni, amiket elég hosszúra és eseménydúsra tervezek, de ki tudja még, hogy mi sül ki ebből. Sosem úgy ülök neki fejezetet írni, hogy pontosan tudom mi fog történni. Mindenesetre Mancsi eltűnését és ennek okát próbálom még bonyolítani, aztán Harryék körül is port kavarok, hogy ne legyen unalmas!
És jövök megint a szokásossal: komit!(:  Jó olvasást! xx.

  Idegesen járkáltam Mancsi előtt, aki a kanapén ült és meredt maga elé. Természetesen nem volt hajlandó kinyögni egyetlen komplett mondatot sem. Nem volt zavart, nem tűnt megviseltnek sem, szimplán érthetetlen volt és rébuszokban beszélt.
- Mancsi, miért kellett elmenned?! - kelt ki magából Nati. Eddig csöndben ült, konkrétan én vallattam Mancsit, de mostmár a szőke hajú barátnőmnek is elege lett ebből. - Aggódunk érted, értsd már meg a fenébe is!
- Mindek? Csak a baj van velem! - húzta a száját.
Tehetetlenül csaptam egyet a levegőbe, majd eltűntem a szobámban. Igaza van. Minek? Mikor ahhoz képest, hogy a legjobb barátnőmnek vallja magát elég szépen elárult. Aztán miatta kerültem bajba, ami nem mellesleg feltépte a régen szerzett sebeket. De ez most nem tartozik ide. Ha nem kér a törődésünkből, hát szive joga!

 Felléptem facebookra, hátha történt valami. Egy páran bejelöltek ismerősnek, gondolom, mivel tele van velünk az internet, mert a One Directionnel lógunk. Oké. Nem akkora szám mint amit csinálnak belőle. Egyébként az interneten már voltam Niall, Louis, Zayn és Harry barátnője is. Voltam Liam eltitkolt húga, illetve a fiúk asszisztense.
Nati is volt Niall barátnője, illetve Zaynné és Liamé is. Volt ezen kívűl a management lánya, illetve Niall unokatestvére. Most komolyan? Arra senki nem gondolt, hogy szimplán barátok lennénk?

Gondolkodásomból egy jól ismert kis hang zökkentett ki. Niki rámírt. Kérdezte, hogy mi újság és, hogy mi igaz abból, amit a neten írnak. Persze az utóbbira volt egy jó válaszom: SEMMI!

Már jó órák óta lógtam a neten, mikor úgy döntöttem, hogy na jó, ebből elég volt mára.
Kimentem valami kaja után nézni. A kanapén Mancsi ült és a telefonját nyomkodta nagyban.
- Mi újság? - próbáltam kedves lenni, így a kérdésemhez egy mosolyt is társítottam, ami inkább grimaszra sikerült, de mivel a lány fel sem nézett a telefonjából, így ez nem volt probléma.
Persze válaszra sem méltatott, így gyors összedobtam valami szendvicset és bementem vele Natihoz.
- Veled beszél? - szegeztem neki rögtön a kérdést.
- Nem. - vetette oda.
Furcsa volt a stílusa. Nagyon nem szoktam meg ezt tőle. Talán még is beszéltek.
Ezek után Nat nem szólt hozzám, amitől nem kívánatos személynek kezdtem magam érezni, így átvonultam a saját szobámba.
Szuper.  Most ő is ellenem fordul. Hát ez egyre jobb lesz.
Idegességemben nem tudtam mit csinálni, így Harryt kezdtem hívni. Nem vette fel, így kapásból Louis nevét kerestem ki. Ő azonnal felvette és azt mondta, menjek át ha van kedvem, mert dalt írnak per pillanat.
- Öhm.De Loui az nem titkos? - kérdeztem zavaromban.
- Szöveget írunk a dalra. - magyarázta. - Ugyan már, bízom benned. Nem adod ki senkinek! Igazam van? - nevetett.
- Igazad van! 5 perc és ott vagyok.


*Louis szemszöge


Már vártam, hogy Barbi megérkezzen. Nagyon aranyos lány, olyan nekem, mint a húgom. Szeretek vele lenni és bízom benne.
- Biztos jó ötlet ez? - Niall.
- Ugyan már! - legyintettem. - Nem egy paparazzi.
- Igaz! - bólintott az ír srác.
Ezúttal ketten írtuk a szöveget, mert a többieknek dolguk akadt. Fontos dolguk: Liam Danival volt, Zayn Perrievel, mi pedig a szinglik nekiálltunk dalt írni. És hogy Harryt nem említettem? Valóban. Mert fogalmam sincs, hogy miért fontosabb neki a bulizás. De hát ő tudja. Eddig legalább elvoltam abban a tudatban, hogy Barbiéknál van, de ez megdőlt, mikor Barbi felhívott. A hangja alapján történt valami.
Biztos Mancsi miatt ilyen. Épphogy megtalálták, de a csaj gondolom máris megkeseríti az életét. Nem szeretnék azzal a csajjal egy házban élni. Teszem azt, mikor a képembe ordította, hogy mi a véleménye az állítólagos legjobb barátnőjéről.
Az SMS-ek pedig. Nos, csak barátkozni akartam, de ő félreértette. Igaz, ami igaz; elég félreérthető SMS-eket küldözgettem. De ez nem ok arra, hogy rám másszon, egy nappal azután, hogy szakítottam a barátnőmmel.

Gondolatmenetemből a csengő hangja zökkentett ki.
Kinyitottam az ajtót és Barbi állt előttem. Barna szemei vörösek voltak. Nem, nem változott vámpírrá. Sírt.

Leültünk a kanapéra.
- Elmondod? - tudakoltam.
Csak bólintott, majd nyelt egyet.
- Mancsi nem hajlandó beszélni velem.
- Nagy ügy. - legyintettem. Elég bunkó gesztus volt, de nem a szívem csücske a csaj.
- Hát jó, de Natival beszélt. És most Nati sem beszél velem. - halkult el a végére. Mit akar már ez a csaj? Mindent tönkretesz. 
Barbi hősiesen próbálta visszafogni a könnyeit, de végül nem ment neki. Szorosan megöleltem és el se engedtem.
- Egyéb? - kérdeztem félve.
- Van. - nyelt egyet.
- Elmondod? - csak megrázta a fejét.
- Harry hol van? - kérdezte. Nem mellesleg jó kérdés, mert még csak 9 óra.
- Öhm...asszem bulizik. Mert?
- Ja. Csak mert..hívtam és nem vette fel...

Na nehogymár! Valami fura csillogást véltem felfedezni Barbi szemeiben. Na nehogymár!
Vagyis de! Vagyis ne! Ennek nem lesz túl jó vége!

40. fejezet

Hali!
Bezony-bezony túlléptük az 1000 oldalmegjelenítést! Aminek nagyon örülök!:):) Köszönöm!:) De nem szaporítom tovább a szót!:) Jó olvasást! Ööö.. és komizást!;) xx.

 

*Barbii szemszöge

Fel-alá járkáltam. 

Semmit sem tehettem, ahogy Nati sem. Harry szabályosan megtiltotta, hogy magánakcióba kezdjünk, amit meg is értek, de akkor sem bírom ezt a tétlenséget!

- Barb - jött be az ajtómon Nati. 

- Gyere ide! - emeltem fel a takaróm, hogy befurakodhasson mellém. Londonban az éjszakák hűvösek ám. Nem mintha egyikőnk is tudott volna aludni.

- Én...- kezdte remegve. - Hatalmasat csalódtam benne! Persze, most, hogy eltűnt, mindent megbocsájtanék neki, csak azért, hogy épségben hazaérjen. Fáj ez a tétlenség, de nem tudok belenyugodni abba, hogy ezt elvégre magának köszönheti!

- Minden rendben lesz Nat! Ha most azt kérné tőlem valaki, hogy ne aggódjak, természetes, hogy ugyanúgy aggódnék, ezért téged sem kérlek ilyesmire, csak arra kérlek, hogy ha visszajön, akkor ezt beszéljük meg vele. 

Nat szorosan megölelt, én is magamhoz szorítottam és úgy beszéltem tovább: - Nem csinálhatja ezt velünk úton-útfélen! Nem vagyunk a szülei.  Nagyon megijedtem, mikor elvonult azzal a sráccal, de ha Zayn nincs ott, lehet, hogy rosszabb helyzetbe kerülünk, mint ő. Rohanok, hogy megmentsem a barátnőm, erre mit látok?! Hogy ő mászott a srácra. Ezek után megérdemli, hogy kicsit ráijesszenek, de abban is bízom, hogy Harryék időben odaérnek.

- Mielőtt késő lenne?

- Olyasmi....

*Niall szemszöge

Ez az egész nem ért semmit.

Mi sehol sem találtuk meg Mancsit és már Zayn is kifogyott az ötletekből, hogy még hol kereshetnénk. 

Ez a Mark sem telefonál, én pedig egyre inkább kétségbe esek.

Végül Zayn felhívta a rendőrséget, de azt mondták, hívjuk vissza őket 24 órával az eltűnés után és akkor elkezdik keresni, mire Zayn közölte, hogy a 24 óra bő 2 óra múlva telik le, szóval addig is várjunk, hátha addig baja esik. Persze a válasz egy egyszerű "Igen" volt.

*Mark szemszöge

Idegesen rohantam. Minden ajtó mögé benéztem. Jó láttam olyanokat, de most nem ezért vagyok itt, szóval csak gőzerővel kerestem a csajt.

Magam sem tudom miért segítek nekik, de talán csak nem akarom, hogy Dev bajba kerüljön, mert annak részben én innám meg a levét. Ne részletezzük, hogy miért.

A pasas, aki "útbaigazított" szorosan a sarkamban lépkedett, úgy lihegett a nyakamba, mint valami rühes korcs.

Undorító volt. Próbáltam nem odafigyelni rá, minden szobában a göndör hajkoronát és a virágos ruhát kerestem. 

Egy szoba ajtajánál megtorpantam, majd oda is benyitottam, az az idegesítő szerencsétlen mostmár szorosan mellettem.

Körbenéztem a sötét helységben. Tegyük hozzá, hogy tulajdonképpen semmit sem lehetett látni, mondjuk a szoba amúgy is üres volt.

Valami mocorgást hallottam a bal oldalamról, majd odafordultam. 

Egy lányt pillantottam meg.

Göndör haja lelapult, ruháját elfedte a sár és a kosz - egyszóval a mocsok. Karján és combján sérülések voltak, de még így is gyönyörű volt.

Nagyon megijedt, mikor közelebb léptem, de nem tett semmit. Egyenlőre. 

- Te vagy Mancsi? - vettem elő a lehető legmegnyugtatóbb hangnemem.

Ő csak bólintott, mire elkezdtem kibontani a kötelet, amivel a csuklói és a bokái voltak összekötve. Azt hiszem még mindig félt tőlem, de most nem ez volt a lényeg.

Mikor sikerült őt kiszabadítanom felhúztam őt, majd végigmértem. Teljesen megfelelt a leírásnak, amit Zaynék adtak róla, így már semmi kétségem nem volt afelől, hogy megtaláltam őt.

Rátaláltam!

Kétféle értelemben is - azt hiszem! 

*Niall szemszöge

Harry telefonja csörögni kezdett az anyósülésen. Valahol levegőzni volt, ezért Zaynnel egyszerre kaptunk a telefon felé.

Végül Zayn vette fel, majd elmondta hol vagyunk. Fogalmam sem volt ki az, de mivel Zayn meglehetősen boldog volt feltételeztem, hogy Perrie. De nem:

- Mark volt! Megtalálta! Épségben van, bár van rajta néhány horzsolás. - csicseregte. Igen, Zayn olyan volt, mint egy izgatott kismadár.

- Hál' Istennek! - dőltem hátra, majd azonnal eszméltem és kiugrottam a kocsiból, hogy megkeressem Harryt és elmondjam neki mi történt.

Harry is nagyon megkönnyebbült és kb. 15 perc múlva autó zajára lettünk figyelmesek. Egy fekete terepjáró parkolt le pontosan Zayn autójával szemben. A vezetőülés felől Mark szállt ki, míg az anyósülés felől egy meggyötört, koszos, de nagyon is ismerős arc.

*Barbii szemszöge

Harry felhívott, hogy megtalálták őt, már velük van és hozzák haza.

Egy hatalmas kő esett le a szívemről, de egy másik még  mindig rajta nehezedett. Féltem, hogy vajon esett- e baja, vagy, hogy egyáltalán miért ment el? Mi volt az oka arra, hogy eltűnjön, hogy ne találjunk rá? Miért ment el egyáltalán egy ilyen fiúval? Miért nem bízott meg bennünk?

Kérdések. Kérdések. Kérdések.

De a választ csak egyetlen személy tudja.

De vajon elmondja nekünk, vagy már egyáltalán nem bízik bennünk?!

39. fejezet

Vicces, de már az újságcikken agyaltam. Minek fognak nézni minket? Ez nevetséges... A többieket soha nem érdekelte mit gondolnak róluk, persze én meg folyton ezen kattogok.
Zayn kocsijával mentünk. Ő vezetett, Harry ült az anyósülésen, én pedig hátul középen, hogy tudjam figyelni az utat.
Harry idegesen dobolt a combján én az ujjaimmal babráltam, Zayn pedig úgy markolta a kormányt, mintha le akarná szakítani róla a bőrhuzatot. Szerintem önmagát hibáztatta a kialakult helyzetért, pedig semmi oka nem volt erre. Pontosítok: Ő volt a hibás, mert meghívta a barátait, de Mancsi önszántából ment el a sráccal, senki nem kényszerítette, bár akkor már nem volt szomjas a csaj - ha értitek mire célzok.
Zayn megállt egy hasonlóan sötét sikátorban, mint ahol mi voltunk Harryvel az előbb.
Ahogy kiszálltam a kocsiból megcsapta az orromat valami leírhatatlanul büdös kukaszag, ami egyre erősödött, ahogy közeledtünk a cél felé.
Zayn sokkal magabiztosabban rontott be a helységbe, mint ahogyan azt én tettem volna. Itt is azonnal elénk állt egy állat és tudakolta, hogy mit akarunk.
Zayn elmondta neki, hogy ki is ő és hogy kit keres, mire felszaladt a pasas szemöldöke.
- Dev?! Csak hírből ismerem! - rángatta a vállát - Fogalmam sincsen, hogy hol lehet! Itt biztos nincs! Várjatok... - azzal elrohant.
Perceken belül egy kis papírral tért vissza, amit Zayn kezébe nyomott.
- Egy srác innen, kb. órája látta nem messze ettől a helytől. - bökött a címre. - Lehet, hogy itt van, vagy volt itt... De miért keresitek?
- Vele van egy lány, akit keresünk. - mondta Zayn. - És van az a sanda gyanúm, hogy a lány nem önszántából ment vele!
- Hogy néz ki a csaj? -kérdezett vissza a srác.
Zayn segélykérően nézett ránk.
- Öhm...- köszörültem meg a torkom. - Barna, göndör haj, sötétbarna szemek, középmagas, rövid, virágos ruha van rajta. A neve Anikó, de mi csak Mancsinak szólítjuk.
- Értem! - bólintott a hapsi, majd Zayn felé fordult. - Körbenézhetek pár helyen én is, ha kell.
- Jó lenne! - vágta rá Harry mielőtt Zayn nemet intett volna. - Itt a számom, ha találnál valamit! - firkantott Harry valamit egy papírra, majd a férfi kezébe nyomta. Na ez kész; megadja neki a telefonszámát!
- Rendben, ha megtalálnám, hívlak! - bólintott. - Egyébként Mark. - biccentett felénk, majd elindultunk a kijárat felé. Mi Zayn kocsijába ültünk be, míg a még mindig ismeretlen hapsi a - gondolom - saját kocsijával hajtott el.


*Mark szemszöge

Ezek kajakra bekajálták, hogy Dev nincs itt!
Magamban röhögnöm kellett, hogy teljesen megbíztak bennem és körül sem néztek.
De a lány nem volt itt és idegesített, hogy hol lehet. Devvel távozott a buliból, de már nincs vele.
Mindig is az ilyen seggfejek ellen voltam, akik elcsaltak egy lányt - lehetőleg külföldit - aztán olyan helyre vitték, ahonnan lehetetlen megszökni. És részletezni sem fogom, hogy miket művelnek velük. Hátha hamarabb megtalálom, minthogy bármi baja esne. Nem lehet rossz csaj, ha ennyi pasi keresi. Velem eggyel több.

Körbejártam néhány helyet, de csak a szokásos dumát kaptam.
"Itt nem járt semmilyen Dev!"
"Ki az a Dev?"
"Nem, ma nem volt itt Dev!"
"Igen, itt volt, de a csaj már nem volt vele!"
Szuper!

- Egy csajt keresek! - mentem be a legundorítóbb helyre, amit valaha láttam. Ez hihetetlen, hogy ez itt London, de komolyan a lányok a földön feküdtek.
- Na az itt van! - röhögött a képembe egy kb. velem egyidős pasas.
- De én egy bizonyos lányt keresek! - magyaráztam.
- Hát jó! Hogy néz ki az a bizonyos lány?
A homlokomat ráncoltam, hogy emlékezni tudjak a személyleírásra, aztán nekikezdtem:
- Barna, göndör haj, barna szem, középmagas.. öhm... Valami virágos ruha van rajta és minden bizonnyal egy Dev nevű, magas, fekete hajú srác hozta ide.
A pasi teljesen elsápadt, amiből levettem, hogy hazudni fog. És ollállá:
- Nem járt itt ilyen! - kicsit megrándult az arca, mire lekevertem egyet neki.
- Akkor most az igazat! - lendítettem az öklömet.
- Jó, jó, jó! Lehet, hogy itt van! Körülnézek ok? Várj itt!
- Azt nem! Megyek veled én is!
- Mondom maradsz!
- Ha nem akarod, hogy itt helyben elkezdjem páholni a ronda buksidat, akkor kussolsz és odavezetsz! - sziszegtem, mire csak legyintett, hogy kövessem.
Lehet, hogy nyomon vagyok?
Remélem!

38. fejezet

 Hali!
Arra gondoltam, hogy ezt a fejezetet, csak azután hozom, kaptam legalább egy kommentet, de mostmár látom, hogy hiába várok...
Egyébként Boldog Nyulat Mindenkinek! Így késve is...
Jó olvasást! :) xx

*Niall szemszöge

Zayn megadta a haverjai címét, mi pedig elindultunk megkeresni azt az őrült lányt.
Harry iszonyat gyorsan vezetett, az sem érdekelte, ha megbüntetnek, pedig fennáltt a veszélye.


A GPS egy sötét, sikátor szerű helyre navigált minket, aminek már a látványától is izgalom járta át a testem. Na szuper lesz a drogos pasikkal verekedni, hogy esetleg megmentsük a csajt.
Állj már le Niall! Az is lehet, hogy semmi baja és simán hazavisszük! Hát igen, ez elég nevetségesen hangzik, pláne, ha körbenézünk!

 Egyre jobban féltem - és nem a saját helyzetem miatt, hanem, hogy mit csináltak itt a csajjal!?
Már eleve azt sem értem, Zaynnek hogy jutott eszébe meghívni az 'ilyen' haverjait!?
Harry behúzott egy ajtón, ami mögött rögtön egy lépcső vezetett lefele (?)!

Mondanom sem kell, hogy - ha lehet - egy még sötétebb helyen kötöttünk ki.
- Kik vagytok? - jött elénk egy izomagyú, agyontetovált állat.
- Az most mellékes! - hárította Harry.
- Keresünk valakit!  - mondtam gyorsan, ezzel megelőzve a visszakérdezéseket.
- Kit? Neve?
- Anikó.... - ráncolta a szemöldökét Harry.
- Öhm... - rázta a fejét a srác.
- Oké! - fújtam ki a levegőt. - Egy rövid, nagyon rövid virágus ruha van rajta....öhm... Barna, göndör hajú, sötétbarna szemű.
- Van itt ilyen egy pár!- röhögött fel a srác. - Már ha a ruházatát vesszük... - tovább kacarászott, mire Harry automatikusan beljebb rángatott a helységbe.
- Oké...Van itt valami Jake?! - kérdezte Harry.
- Van. - bólintott a srác és elvezetett egy folyosóra. - Az utolsó lesz! - azzal otthagyott minket. Harry mindenféle finomkodás nélkül rontott be a szobába.
A srác elég félreérthetetlen dolgot művelt egy csajjal, amit nem szeretnék részletezni.
- Jake? - köszörülte meg a torkát Harry, mire a srác lemászott a csajról és felkapott magára egy pólót, meg egy gatyát. Hát ez a srác minden, csak nem szégyenlős.
- Mit akarsz? - jött felénk lendületesen.
- A haverod nevét! - lökte oda Harry.
- Melyiket?  - nevetett fel harsányan.
- Azt amelyikkel valószínűleg együtt van az a lány akit mi keresünk! - léptem elé. - Tudod, a tegnapi buliról vele lépett le... több, mint valószínű.
- Oh... Dev... Nem segíthetek, ugyanis az egyik ribi miatt Zayn kirakott!
 Harry keze ökölbe szorult a "ribi" szó hallatán, ugyanis tudjuk, hogy ezzel a jelzővel kit illetett. Én is ideges lettem, de nem mutattam ki. Ezt a putrit elnézve jobban tenné, ha ő is meghúzná magát.
- Címe?
- Miért adnám meg?!
- Azt kérdeztem, hol lakik a srác?! - lépett előre Harry. Tény, hogy ha felemeli a hangját, akkor az elég ijesztő, nem mellesleg, rohadt magas a göndör barátom. Jake-nél is vagy egy fejjel magasabb volt, így a srác meg is hátrált egy lépést.
- Komolyan! - mondtam normál hangnemben, hátha Harry is visszavesz. - Nem a haverodnak akarunk ártani, csak aggódunk a lány miatt!
- Akkor bevallom, hogy fogalmam sincs jelenleg hol dekkol Dev, de szerintem fordított esetben ő sem tudná megmondani, hogy hol az életbe vagyok szombat éjjel, oké?
- Zayn meg tudta mondani hol vagy! - sziszegte Harry. Ideges volt, bár én már kezdtem elveszteni a fonalat. Jake nem mondott semmi bántót. Sőt...eléggé segítőkész is.
- Ja...De én nem tudom hol van Dev. Oké? Nem védeni akarom! Úgyse vernétek meg! - ó hogy miért nem jött velünk Zayn? Ja persze, mert programja van a barátnőjével. Ok!


*Mancsii szemszöge

Egyre jobban kezdtem pánikolni.
Sötét volt és hideg, emellett pedig sehol senki.
Egyszer csak nyílt az ajtó és két erős testalkatú férfi lépett be.


*Niall szemszöge

 Harry idegesen baktatott vissza a kocsija felé. Nehéz volt lépést tartani hosszú lábaival.
Természetesen senki sem tudta megmondani, hogy hol van most ez a Dev, ugyanis ő nem lakik itt. Pontosítok: Ő más putriban foglalatoskodik a nőkkel.
Igen, nem fogok kertelni, ezek bizony nőket futtatnak. Pfuj... Letagadom, hogy itt jártam!

Semmivel sem lettünk okosabbak, így a következő állomás értelem szerűen Perrie lakása, ahol most valószínűleg Zayn is tartózkodik. És nem ráhibáztam?
- Hol lakik ez a Dev? - dobolt az asztalon Harry.
- Inkább... Hol tölti "ragyogó" napjait? - köptem a szavakat szarkasztikusan.
Zayn gondolkozni kezdett, majd az előszoba felé vette az irányt.
Csak értetlenül néztünk rá, mire felkiáltott:
- Na mi lesz, nem mentjük meg a csajt?!
- Zayn, ha még te sem tudod hol van! - rivallt rá Harry.
- Körbejárunk pár helyet!

Egyre jobb... Még egy pár hely, ami - gondolom -, ugyan olyan szutyok, mint az, ahol mi is voltunk. Kezdett a fejembe férkőzni egy gondolat. Mi van ha meglátnak?! Ez nem hagyott nyugodni.
 

37. fejezet

Sajnálom, hogy régen hoztam új részt, de nagyon beteg voltam és a fekvésen kívül mást nem nagyon tudtam csinálni! De most már jobban vagyok, úgyhogy megpróbálom behozni a lemaradásom!

Jó olvasást! xo.

A szemeim kipattantak. Levegő után kapkodtam, majd letöröltem a könnyeket az arcomról.  

- Minden rendben? – ült fel mellettem álmosan Harry.

Aprót bólintottam, de csöppet sem sikerült olyan hihetőre, mint ahogyan szerettem volna.

- Biztos? – simított ki egy kósza tincset az arcomból.

- Öhm…igen… Biztos! – bólogattam, de még a hülye is kiszúrja, hogy hazudok.

Kikászálódtam az ágyból, majd átbattyogtam a konyhába, sarkamban Harryvel.

- Jó reggelt! – nyögte Nati a kanapéról.

Biccentettem neki, majd a kávéfőzőben talált maradék kávét két bögrébe öntöttem.

- Mancsi? – érdeklődtem, mire Nat elindult az említett lány szobája felé

- Hajnalban Mancsi már nem volt a buliban, így azt hittem hazajött, így egyedül jöttem haza.– magyarázta a szőke lány és azzal eltűnt Mancsi szobájában, közben én Harry kezébe nyomtam az egyik bögrét.

- Nincs itt! – rohant ki az ajtón.

- Ezt nem hiszem el! – ültem le a kanapéra. – Valószínűleg azzal a fiúval van.

- Milyen fiú? – nézett rám értetlenül Nati.

- Akivel elvonult. Ijesztő volt a srác, ezért utánuk mentem, de követett egy másik és letapizott.- beleborzongtam a gondolatba, de jobbnak éreztem nem kimutatni.

- Hogy mi? – hitetlenkedett Nat.

- És messzebbre is ment volna, ha nem jön Zayn és dobja ki! – ráztam a fejem.

Nyomkodni kezdtem a mobilom, majd hívni kezdtem Mancsit. Megvártam míg kicsörög, majd a rögzítőjére is beszéltem.

Megint hívtam, de csak nem vette fel.

Nati is hívogatta, végül Harry próbálta.

- Kikapcsolta. – húzta el Harry a száját.

- Szuper! Legalább tudjuk, hogy él! – tűnt el Nati a szóbájában.

Én is követtem a példáját.

Egy koptatott farmert vettem fel, egy egyszerű pólóval, a hajamat pedig oldalra fontam.

- Haza megyek és megnézem nálunk van- e Mancsi! – állt fel Harry.

- És ha nincs? – kérdeztem szomorkásan.

- Akkor elkérem Zayntől a haverjai címét és  megkeressük!

- Aggódom érte! – húztam el a szám. – Nem bízom abban a srácban. A haverja viselkedése alapján pláne nem tudom mit gondoljak róla.

- Nem lesz semmi baj! – ölelt át.

Féltettem Mancsit, féltettem a barátnőmet, akkor is, ha tett pár dolgot ellenem, kibeszélt a hátam mögött és megváltozott az utóbbi időben. Akkor is aggódtam érte.

*Mancsii szemszöge

Semmit sem láttam, hihetetlen sötét volt a szobában. A tegnap történtekre nem igazán emlékeztem, nem fordult még elő velem olyan, hogy ne tudnám, hol vagyok.

És most tessék.

Egy vad idegen helyen, vagyok, fogalmam sincs, hogy hol. A lányok sincsenek itt, sőt senki sincs itt. Miért kell nekem játszani a mártírt? Előadom nekik, hogy milyen kemény csaj vagyok, hogy engem nem lehet lepattintani. Louisnak sincs kint a négy kereke, hogy engem visszautasított, de hát, ő tudja mit hagy ki!

*Niall szemszöge

Zayn haverjai tegnap megint kissé túllőttek a célon. Nem elég, hogy össze-vissza piálnak, törnek, zúznak, de ezúttal túl messzire mentek.

Nem tudom pontosan mi történt, de persze megint Harryt érte a megtiszteltetés, hogy Barbit hazakísérje.

Haza sem jött egész éjjel.

Kezdek egyre féltékenyebb lenni, pedig bizonygatom itt magamnak, hogy nem vonzódom Barbihoz, de nem kell sok idő, hogy ebbe beleőrüljek.

Harry jött be az ajtón, lerúgta a cipőjét, majd eltűnt a szobájában.

Hihetetlen, de nem volt jó kedve – és megint hihetetlen -, ennek pedig örültem.

Körülbelül 20 perc múlva más ruhában jött le és a haja kicsit vizes volt még.  Ha most itt lenne egy lány, biztos elolvadna tőle. Hát szerencsére fiú vagyok!

- Mancsi eltűnt! – tájékozatott minket.  – Zayn hol van?

- Perrie- nél! – mondtam unottan. Minden srác a barátnőjénél volt, én meg itthon ültem, mivel odakint zuhogott, amúgy sem tudtam volna mit csinálni.

Így aztán mégiscsak örültem Harry társaságának, de ő amilyen gyorsan jött, már ment is.

- Mit akarsz csinálni? – tudakoltam.

- Elkérem Zayntől a havejai címét. Aztán megkeresem Mancsit.

- Segítek! – pattantam fel. Végre, valami program – és nem is unalmas.

*Barbii szemszöge

Időközben felhívtam Mancsi anyukáját. Kiabált velem egy sort, majd bocsánatot kért. Már értem honnan vette Mancsi a modorát, de nem haragudhatok, hiszen minden anya aggódna a gyerekéért. Jobb lenne nem belegondolni, de mégis elképzeltem a helyzetet fordítva. Mancsi összezárt ajkakkal hallgatja, ahogy anya kiabál vele, mert nem vigyáztunk egymásra.

Csak ültem az ágyamon.

Mi a fenéért nem tudja felvenni azt a rohadt telefont?! Kikészít a csaj, csak mert kitalálta, hogy lázadó kamasz lesz! De nem az én lányom, a barátnője vagyok, nem az anyja, vagy az apja. Nem tudom megvédeni, úgy sem hallgatna rám. Hát, most, hogy nincs ki megvédje, bele is rohan a bajba. Persze, lehet, hogy semmi baja, jó helyen van és majd hazajön, de mi van, ha épp az ellenkezője történik? Ha rosszul van, azt sem tudja, hol van, nem tud hazajönni, bajban van, mi pedig nem tudunk neki segíteni?!

A francba!

36. fejezet

Mancsi felállt és végig nézett a - számomra - ijesztő srácokon, majd kiment a medencetérbe.
Én ezt figyelmen kívül hagytam, de egyszer csak utána ment az egyik. Na itt kicsit megijedtem, de aztán beugrott, hogy biztosan odakint is vannak emberek. Harry nagyon beszélgetett egy sráccal, bizonyos Tom, mikor felálltam és kimentem Mancsi és a srác után.

Hát az első meglepetés akkor ért, mikor a nyitott ajtón keresztül megláttam, hogy nincs odakint senki. Aztán valaki elkapta a karom.
- Ez volt a cél! - mondta rekedt hangon.
- Milyen cél? - rántottam ki a karom nagy mancsai közül.
- Félted a kis barátnődet és utána jössz! - nevetett. - Nyugi! Jó kezekben van a barátommal!
- Eressz el! - nyögtem, de ő nem eresztett.
Egyre csak közeledett hozzám és fogdosott. Próbáltam a falhoz préselődni, hogy növeljem a köztünk lévő távolságot, de már egyszerűen nem ment.
Elég érdekesen nekem esett, szerintem nem volt tudatában annak, hogy egy folyosón vagyunk, ami nem egy zárt helység.
- Te Zayn haverja vagy, ugye? - kérdeztem.
Csak bólintott, majd megint nekem esett, közben lefogott. Lehetőséget sem adott a menekülésre, de a számat is lefoglalta, hogy kiabálni se tudjak.
Hirtelen ötlettől vezérelve ágyékon térdeltem a srácot, mire ő felkiáltott - helyettem.
A nappali felé néztem. Zayn alakja jelent meg a folyosó végén és mikor meglátott rohanni kezdett felénk.
- Engeded el! - ordította és ellökte tőlem. Ijedten rám nézett, én pedig azonnal mögé bújtam.
A kissé megszeppent srác közelebb jött és meg akarta lökni Zaynt, de ő gyorsabb volt - behúzott neki.
- Tűnj el Jake, míg szépen mondom! - fintorgott rá, majd fejével a bejárat felé bökött. A srác vonakodva, de elindult. Orrából vér szivárgott.

- Jól vagy? - fordult felém Zayn.
Csak elfintorodtam és bólintottam egyet.
- Sajnálom Barbi! Nem tudom mi ütött belé! - szabadkozott.
- Semmi baj, de... Mancsi! - ijedtem meg és a kezénél fogva húzni kezdtem a srácot a medencetér felé.

Na a látvány elborzasztott; inkább Mancsi mászott a srácra, mint fordítva.
Megfordultam és a nappali felé vettem az irányt.
- Mi van? - állított meg Zayn.
- Én meg még azt hittem, hogy ő van veszélyben! -  ráztam a fejem. - Erre...

Visszamentem a nappaliba, de Zayn utánam. Szólt Harrynek, mire ő is kijött a folyosóra.
- Vidd haza, kérlek! - nézett Zayn Harryre jelentőségteljesen.
- M-Mi történt? - kérdezte Harry, ahogy meglátta az én ijedt arckifejezésem. Megráztam a fejem.
- Csak kísérd haza, oké? - kérte Zayn, majd a telefonjáért nyúlt. Harry bólintott, majd elindultunk. Szóltam Natinak, aki nagyon jól elvolt valami sráccal, szóval azt mondta még maradna, majd Mancsival jön.

Kiléptünk az ajtón. Eléggé hideg volt nyárhoz képest, de nem bántam, hogy lehűl a kissé felhevült testem.
Harryn egy farmer, egy póló és egy kapucnis felső volt, szóval nem féltem, hogy fázna.

Undorodtam, ahogy visszagondoltam Jake érintéseire. Nem is érintések voltak... Konkrétan; tapizott. Megráztam a fejem, hátha kimennek belőle a gondolatok, de azok csak nem hagytak nyugodni. Kissé bepánikoltam, ezért Harrybe karoltam.
- Elmondod mi történt? - állt meg és szembe fordított magával. Bólintottam egyet. Már nem voltunk messze, így inkább nem az utcán adtam volna élménybeszámolót.
- Gyere! - kezdtem húzni.
- De hideg a kezed! - szisszent fel, majd a hátamra terítette a felsőjét.
- Nem azért... Nem fázom! - tiltakoztam, de éppen meg is érkeztünk.

Babráltam egy ideig a kulcsokkal, de végtére is beléptünk a lakásba.
A hirtelen sötétségtől összerezzentem. Nem is értem mitől féltem, hisz csak Harry volt velem. És ő megvéd. Bár ő is megtehetné azt, amit Jake. Ebbe belegondolni sem akartam, így gyorsan eltereltem a gondolataim.
Berohantam a szobámba és a meglehetősen mini szoknyámat lecseréltem egy szürke melegítőre, a fekete szűk felsőmet pedig egy bővebb fehér pólóra és visszavettem Harry pulcsiját.
- De gyorsan átöltöztél! - mért végig és félretette a telefonját, amit eddig nyomkodott.
- Hát ja! - haraptam be a szám és leültem mellé.
Hozzábújtam kicsit, hogy megnyugodjak, bár nehezen ment.
- Nem kell elmondanod ám! - símogatta meg a hátam. - De komolyan! Zayn egyik haverja bántott?
- Öhm.... Mondhatjuk így is. - nyeltem le a torkomban lévő gombócot. - Rám mászott.
- De miért mentél ki? Tudtam, hogy ez lesz! Azok a srácok nem komplettek! Nem értem Zayn mit bír bennük!
- Ezért voltál egész este mellettem?
- Igen! Mert gyönyörű vagy és ez nem csak nekem tűnik ám fel! - nevetett mire én mégjobban hozzábújtam.
- Igazából láttam Mancsit kimenni és az egyik utánament. Megijedtem, ezért követtem. Láttad milyen kihívó ruhában volt. Féltem, hogy bántják. Erre utánam jött még egy és  a folyosón elkapott. Letapizott és undorítóan csókolgatott. Lefogott. - beleborzongtam. Könnycseppek csorogtak le az arcomon, ahogy visszaemlékeztem minderre és egy régebbi emlékre, ami most megint feltámadt bennem.

Sokáig ültünk még úgy a kanapén, mikor Harry megszólalt:
- Aludnod kéne! - mondta rekedtes hangján.
Kibontakoztam karjaiból, felkeltem és a szobám felé indultam.  Még mindig sírtam. Félénken visszafordultam:
- Harry, nem maradnál velem? - kérdeztem elcsukló hangon. Felpattant és átölelt.
- Ne sírj! Ssssh. Nincs semmi baj! - szorított még jobban.
- Harry én... - nem tudtam többet kinyögni, csak hozzábújtam. Igen is volt baj. Amit évek alatt nagy nehezen megemésztettem ez a srác előhozta. Fájt visszaemlékezni, de tudtam, hogy amíg csak én tudom, jó kezekben van a titkom.

35. fejezet

Megcsináltunk mindent, már csak a vendégekre vártunk. Még elég korán volt, ezért a csajokkal hazaugrottunk átöltözni, meg valami értelmes külsőt magunkra varázsolni.
- Elmentünk! - kiáltott be még Mancsi, aztán hazasétáltunk.

Én egy fekete háromnegyed ujjas felsőt vettem fel egy virágos szoknyával.
Már a ruhadarabok kiválasztása is rengeteg időbe telt, így mikor rájöttem; sikerrel jártam, elterültem az ágyon.

Azonnal fel is pattantam, nehogy összegyűrjem.
Kimentem a fürdőbe és valami laza sminket dobtam fel, ami illett az öltözékemhez; felül kihúztam a szemem tussal, majd feltettem egy icipici szempillaspirált, majd egy kis rózsaszín szemhéjpúdert, ami illett a szoknyámhoz. A hajamat egyszerűen kifésültem, és engedtem, hogy a vállamra hulljon. Megvoltam elégedve az eredménnyel.

Nati egy csíkos felsőt és farmersortot vett fel. Gyönyörű haját szimplán csak kifésülte és lógni hagyta. Alig tett fel sminket.
Mancsi szúrós szemmel nézett a szöszi lányra, ugyanis Louis szereti a csíkos felsőket és... mindent ami csíkos.

Mancsi egy laza, virágos felsőt vett fel egy fekete sorttal. Eszméletlen rövid volt az a sort - már-már bugyinak nevezném.
A haját kivasalta, majd loknisra göndörítette. Eszméletlenül erős sminket tett fel. Amióta Louistól kosarat kapott nagyon megváltozott; emellett nem képes felfogni, hogy Lou csak barátkozni akart, de ezt a fajta közeledést is visszavonta, amikor Mancsi a képébe üvöltötte a féltékenységét.

Végtére is elkészültünk és elindultunk vissza a srácokhoz.


*Niall szemszöge


A lányok hazamentek készülődni, így a srácokkal mi is elvonultunk a szobáinkba és kezdtünk valamit a külsőnkkel.
Én személy szerint belőttem a hajam, felvettem egy tiszta farmert és pólót, majd elindultam lefelé.
Zayn érkezett utánam először a nappaliba. Hasonló tevékenységeket folytatott, mint én, viszont a hajával kicsit többet törődött - mint mindig.
Beszélgetni kezdtünk, mikor Harry bejött a konyhából. Hát ez? Hamarabb kész volt mint én. Valóban; neki semmit sem kellett csinálnia a hajával. Apropó Harry: semmi jelét nem mutatja annak, amit egy hónapja nyilvánvalóan a szemembe mondott. Kicsit sem tűnik szerelmesnek. Sőt...Barbival amolyan barátok lettek vagy mi. Szerintem bátran rástartolhatnék, ha már Harry lekoptatott róla, aztán nem tesz semmit. Szép!
Elmerengve ültem a kanapén, mikor nyílt a bejárati ajtó. Nem kopogott előtte senki, így joggal gondolhattam, hogy a lányok azok; ráhibáztam.
Elsőnek Mancsi lépett elő az előszobát elválasztó fal mögül. Erősen ki volt sminkelve, egy virágos mini ruha volt rajta. Aztán ahogy közelebb ért láttam, hogy nem is ruha, hanem csak egy felső. Alulra meg vett egy nagyon rövid sortot. Nem nevezném őt szépnek, inkább vonzónak.
Szorosan mögötte Nati jelent meg. Gyönyörű volt, ahogy tipegett és közben mosolygott. Sokkal szolidabban öltözött, mint barátnője és a sminkje is minimális volt.
Utánuk lépett be Barbi. Gyönyörű volt, mint általában. Egy fekete, háromnegyed ujjas felső volt rajta és egy virágos szoknya. Eldöntöttem, hogy elhívom valahova, csak hova? Majd még kitalálom.
Persze Harry azonnal odalépett hozzá és egy puszit nyomott az arcára - ez egyébként az utóbbi időben szokásává vált. Egy idegesítő szokásává.
Az én szokásommá is válhatott volna, de nem! Én visszafogtam magam, hiszen Harryé a terep. Na persze! Ő meg tesz az egészre! Ez vicc!


*Barbii szemszöge


Szépen kezdtek megérkezni az emberek.
Akkor esett le az állam, mikor beállított Olly Murs. Elég nagy rajongója vagyok és nem is értettem, mit keres itt. Aztán leesett, hogy elvégre a One Direction házban vagyok, mit csodálkozok?
Én a kanapén ültem, Harry mellettem. Mancsit egyre többen bámulták meg, legtöbbször Zayn haverjai, akik már a buli kezdetén inni kezdtek. Eléggé ijesztő hapsik voltak, rám is szemet vetettek néha, de nem volt félni valóm, Harry el sem mozdult mellőlem. Mancsi miatt viszont kezdtem kényelmetlenül érezni magam, de nem az én bajom, hogy így öltözött fel.
Mancsi kiment a kertbe a medencéhez. Mikor egy srác utána ment kicsit megijedtem, de tudtam, hogy kint is vannak emberek.
Hát tévedtem...!

34. fejezet

Nagyon boldog vagyok, mert már egy olvasóm rászánta magát a kommentelésre! :) Nagyon örülnék mindenféle visszajelzésnek, szóval ne fogjátok vissza magatokat! :) xo.

Reggel érdekes módon az ágyamban ébredtem, pedig fogadni mertem volna rá, hogy a nappaliban aludtam el - méghozzá Harry karjaiban. Nem zavart, hisz az egyik legjobb barátom, de mégis, akkor hogy kerültem ide? A saját lábamon biztos nem...
Felkeltem és kibotorkáltam.
Senki nem volt még kint, Harry is édesen aludt a kanapén. Kinéztem a felette lévő ablakon. Még csak hajnalodott. Ilyen korán felkeltem volna? Ránéztem az órára - hát ráhibáztam; még csak fél öt volt.
Gondoltam amíg a többiek alszanak összedobok valami finom reggelit, mivel visszaaludni már képtelen lettem volna.
Nekiálltam egy tipikus angol reggelinek, ugyanis ma szombat van, így számítok a többi srácra is.
Bab, tükörtojás, kolbász, bacon, pirítós és paradicsom.
Szépen nekiálltam mindennek egyenként. Persze próbáltam néma csendben cselekedni, de nem mindig jártam sikerrel.
Már majdnem készen voltam mindennel, mikor Harry mocorogni kezdett. Először beleszimatolt a levegőbe, majd elmosolyodott még mindig csukott szemekkel. Olyan édes volt... Aztán kinyitotta a szemét, rám kapta a tekintetét és pislogott párat, gondolom a nap fénye miatt, ami már javában behatolt az ablakon.
- Jó reggelt! - mondtam neki.
Ő megint mosolygott - olyan kisfiúsan -, látszott rajta, hogy csak most ébredt fel és még nincs magánál.
- Neked is! - mondta halkan, majd lehunyta a szemét.
Folytattam a dolgom, majd megint mocorogni hallottam. Már olyan 8 óra lehetett mikor kész lettem. Ekkor kezdett ébredezni Harry. Ezúttal fel is kelt.
- Segíthetek? - szimatolt, majd megnyalta a száját.
- Megteríthetsz! - biccentettem, ő pedig neki is látott.
Aztán felébredt Nati és végül Mancsi is.
9 óra fele megérkezett a többi srác, azaz Louis, Niall, Zayn és Liam.
Az étel illata vonzott mindenkit az asztalhoz, így azonnal nekiláttunk a reggelinek.

- Hűha! - sóhajtott Mancsi, aki önmagához képest elég hamar végzett. - Ilyen gyakrabban kéne csinálnod! - áradozott.
- Nekem is ízlett - értettem egyet -, ahhoz képest, hogy életemben először csináltam ilyet!
- Először?! - hitetlenkedett Niall. - Én rutinosan nem tudok ilyen finomat rittyenteni!
- Hát, köszönöm! - mosolyogtam.

Az tény, hogy finom volt, hát még milyen laktató. Ezzel még Niall is el lesz ebédig!
- Komolyan! - sóhajtott fel Niall. - Tele vagyok!
- Mi? - én.
- Mi? - Harry és Lou egyszerre.
- Mi? - Liam és Zayn egyszerre
- Mi? - Mancsi.
- Mi? - Nati.
- Vicceltem! - röhögött.
Mindenkiből kitört a nevetés. Komolyan vicces volt, hogy mindenki mennyire meglepődött - és nem volt igaz.

A nap további része nyugalmasan telt.
Minden srác elment, kivéve Harry és Lou. Ők megint nálunk dekkoltak, ahogy az utóbbi egy hónapban minden áldott nap. Nem mintha nem lett volna dolguk. Olyankor természetesen hanyagolnom kellett a társaságukat. Ez olyan heti 4-5 nap volt, hiszen az új albumon dolgoztak. Senki nem hallhatott egyetlen számot sem róla, még én sem, nem mintha valami főbizalmas volnék.
Bár egyszer Louis véletlenül eldúdolt egy sort, amikor ketten voltunk nálunk, mert a csajok akkor kerestek munkát.
"Tonight let's get some...." - énekelte, de észbe kapott. Sajnáltam. Hisz tetszett. Végül kicsikartam legalább a dal címét; Live While We're Young.
Tetszett, legalábbis az az egy sor, amit Lou véletlenül kiadott, de nem állt szándékomban szétkürtölni a világban és ezt vele is közöltem. A kékszemű barátom megígértette velem, hogy senkinek sem szólok arról, hogy ennyi kicsúszott a száján, de én azt mondtam nem ígérek semmit, erre csak bólintott.
- Egyedül a srácok tudhatják! - mondta megadólag. Csak nevettem rajta.
- Hát te vagy béna! - löktem oldalba, mire csikizni kezdett. Ez az utóbbi időben már szokásává vált; rájött, hogy ez a gyenge pontom; csikis vagyok!
- Tonight let's get some... - énekeltem egyszer, mikor Harryvel voltam náluk.
- Mit énekeltél? - ijedt meg.
- Ez egy régi dal. - vontam meg a vállam közömbösen.
- Micsoda? - ugrott fel.
- Ugratlak! - nevettem. - Louis véletlenül énekelt előttem egy sort. Azt hitte nem hallom, de hallottam.
- Ne ijesztgess te lány! - kezdett el ő is csikizni. Igen, ő is hozzászokott ehhez, de ő nem volt olyan durva, mint Loui. 
- Nem adom ki senkinek! - nevettem. - Mielőtt te is a lelkemre beszélnél, mint Louis.
- Ne is! - hagyta abba a csikizést. - És ne szívass!


***


- Mit csinálunk? - tudakolta Louis. Már javában ebédidő volt, így felvetettem, hogy menjünk el ebédelni.

- Hamburger? - vigyorgott Louis.
Mindenki hevesen bólogatott, majd indultunk is. Egy farmersort és egy póló volt rajtam, a hajamat tegnap reggel mostam meg, így nem kellett készülődnöm. Nati és Mancsi is rendben volt, bár ez utóbbi még nyafogott a sminkje miatt, de rábeszéltük, hogy anélkül is szép. Lou ezen kijelentésen forgatta a szemét, azt hiszem tudom miért; azt az SMS- es incidenst még egyikünk sem heverte ki.
Louis Mancsi félreértései miatt nem tudott túllépni; Mancsinak tetszett Louis és nem bírta felfogni, hogy ez nem kölcsönös; én hatalmasat  csalódtam a lányban, hogy minek le nem hordott a hátam mögött; Nati attól félt, hogy róla is vannak ítéletei Mancsinak; Harry pedig szimplán haragudott, mert mindennek lehordott, pedig a srác szerint nagyszerű lány vagyok.
Nos Harry ezen kijelentését nem igazán tudtam feldolgozni, nem tudott belém önbizalmat önteni, hisz Mancsi szerint beképzelt vagyok, pedig ez nem igaz és változtatni sem szeretnék ezen.

Niall kedvenc hamburgerezőjét vettük célba, mellesleg közben nekem is ez lett a kedvenc hamburgerezőm. Nem is volt messze.

Miután mindenki jól lakott úgy döntöttünk, hogy megtervezzük az estét, így Harryékhez mentünk.

- Házibuli esteeeee! - ordított Louis, ahogy beléptünk.
Hát nem kellett volna, ugyanis Zaynt és Perriet gyengéd pillanatukban zavartuk meg. Én teljesen belepirultam a helyzetbe, így elbújtam Harry mögé. Louis egyáltalán nem jött zavarba, így beindult a nappaliba és lehuppant a kanapéra Zayn és Pezz mellé.
- Louibubukám, mit mondunk ilyenkor? - cirógattam meg az arcát.
Louis elsápadt: - Köszönöm?
Nevetnem kellett.
- Nem! Elnézést; bocsánat; sajnálom! Ilyesmi... - mosolyogtam.
- Ja! Bocsi! - kapott a fejéhez. - Zavarunk?
- Áááá! - rázta a fejét Zayn.
- Ugyan, dehogyis! - legyintett Perrie, majd elnevette magát.

Elkezdtünk pakolászni, majd mindent elrendeztünk a házibulihoz.
Én és Louis feleltünk a nasiért, aminek előkészítése közben, körülbelül a fele elfogyott, de nem miattam. Louis volt a torkos. Még mi lett volna, ha Niallt kapom?!

33. fejezet

Hali emberek!
A kommenteket még mindig hiányolom, de nem baj! :)
Ebben a fejezetben lesz egy kis időugrás, hogy az unalmas részt kihagyhassam a történetből!
Jó olvasást! xo.

*Barbii szemszöge


Hihetetlen, hogy hogy telik az idő!
Már egy hónapja kint élünk Londonban és fel sem tűnt.
Azóta rengeteget volt nálunk Peti és én is voltam náluk. Nagyon jó barátok lettünk. Sőt.. valamelyik nap azt mondta, hogy én vagyok a legjobb lány barátja és én is ezt érzem - mármint, hogy ő a legjobb fiú barátom.

Ez idő alatt a srácokkal is nagyon jóban lettünk. De legfőképpen Harryvel. Nagyon sokat baromkodunk együtt és kezdek megbízni benne. Hihetetlen, de  ez van. Jelenleg - fogalmam sincs miért -, de a legféltettebb titkomat is rá merném bízni.


- Jó reggelt! - üvöltött Louis és ugrált össze-vissza az ágyamon. Hirtelen felültem és ülve ugrottam ő pedig leborult az ágyról. Egy üvöltéssel jelezte, hogy földet ért.
Én csak nevettem.
- Jobb reggelt, Louibubukám! - nevettem a földön fetrengő srácra, majd kirohantam a szobából.
A nappaliban Harry ült és nagyon nyomkodta a telefonját. Érkezésem zajára felkapta a fejét, majd rám mosolygott.
- Jó reggelt napsugár! - pattant fel és adott egy puszit az arcomra.
- Mennyivel jobban örültem volna egy Harry fajta ébresztőnek! - sóhajtottam és az ajtónk kisétáló Louis felé böktem a fejemmel. Harry felnevetett.
- Ha felkeltél volna magadtól, nem kellett volna ébreszteni! - vágta be a durcit Louis.
Megforgattam a szemem, majd eltűntem a fürdőszobában, utána felöltöztem. Egy farmer és egy póló, semmi extra.
- HELÓ! - jött be Daniel az ajtón.
- Kopogás? - húztam fel a szemöldököm.
- Kulcs? - kérdezett vissza, majd lerúgta a cipőjét.
Az utóbbi időben rám hajtott, de csak visszafogottan. Egyébként meg nem tud Dávidról.
Kaptam tőle is egy puszit, meg egy ölelést, aztán rögtön utána befutott Peti is.
- Emberek, mi ez? - kérdeztem. Egyébként Dan és Peti az utóbbi időben nagyon összehaverkodtak. - Találkozó van itt, vagy mi?
- Nem, csak átjöttünk, de futóverseny volt és lehagytam Petit! - röhögött.
- Igen, mert eleve elordítottad magad, hogy verseny és már rohantál is.
Nevetnem kellett rajtuk. Bár Dan nem volt annyira kifáradva, mint Peti, de gondolom ő nem is rohant úgy, ha eleve hamarabb indult és kb. ugyanolyan gyorsan futnak.
- Itt vannak a... - kezdte Daniel hangosan, mire kapott tőlem egy tockost.
- ....fiúk! - fejezte be a mondatot Peti.
- De most mit kell szidni? - nevetett Nati.
- Jól van, csak vicc lett volna! - duzzogott Dan.
Beszélgettünk még egy ideig, meg hülyültünk, aztán Danielnek mennie kellett.

- Ember! - kiáltottam Louisra, mikor a krémet kevertük a sütihez. - Nehogy sót tegyél bele!
- Deeeee! - és már szórta volna, de kikaptam a kezéből és rohanni kezdtem vele, ő meg utánam. A kanapénál rám ugrott és csikizni kezdett, mire nyakon öntöttem sóval. Bár a kanapé és én is tiszta sósak lettünk tőle és valahogy még a számba is került. Erre ő csak még jobban csikizett.
- Neee! Lou! Hagyd abba! Tele van a szám sóval! Fúj! - kiabáltam.
- Kiszedjem? - nevetett ő is.
Ennek hallatán Harry abbahagyta a röhögést és lerántotta rólam Louist.
- De haver, még dolgom van! - nevetett Lou és elindul felém, de Harry visszarántotta.
Leráztuk magunkról a sót, majd Harry folytatta a krémet, mi meg összetakarítotzuk Louissal a sót.


***

Megettük a sütit, aztán Louis elment, Harry meg még maradt filmezni. Mostanában sokszor aludt nálunk, mert sokáig maradt. Tudtam én, hogy nem kényelmes a kanapé, de ő azt mondta neki megfelel. 
- Mit nézünk?  - kérdeztem és a filmek között kezdtem kutakodni. Nati a múltkor rengeteg filmet vett, szóval egy ideig lesz nézni valónk.
- Felhők felett 3 méterrel? - kérdezte Mancs.
- Nee! Amerikai pite? - így Nati.
- Nincs kedvem hozzá! Várj! Válasszon Harry!
Harry mellém ült és böngészni kezdett.
- Aranyhaj és a nagy gubanc! - nevetett.
- Komolyan? - néztem rá hatalmas szemekkel.
- A legkomolyabban! - mondta, majd elhelyezkedett a kanapén, én pedig mellette. Átkarolt, de nem zavart, már megszoktam, elvégre barátok vagyunk vagy mi.
El sem hittem, komolyan Harry ezt a filmet választotta!? De nekem mindegy, elvégre nem rossz, sőt nekem tetszett.
Kezdtem elálmosodni, így engedtem a csábításnak és becsuktam a szemem. Mondhatni gondtalan voltam abban a pillanatban.
Többé nem érdekelt Dávid és hogy miket tett velem, nem érdekelt semmi, csak a nyugalom.

32. fejezet

Reggel a nap sugaraira ébredtem.
Péntek van, holnap pedig szombat és lesz egy suli találkozó, ahol megismerkedhetünk leendő osztálytársainkkal.
- Jó reggelt! - léptem ki a nappaliba.
- Hali! - mosolygott Nati.
- Mit csinálunk ma? - kérdezte rögtön Mancsi.
- Elmehetnénk a British Múzeumba! - vetettem fel.
- Az jó! - pattant fel Nat a kanapéról. - 15 perc múlva indulunk! Készüljön mindenki!
Nem értettem minek a 15 perc, hisz én 5 perc alatt elkészültem, de nem is érdekelt igazán.


A múzeum felé gyalog mentünk, mondván: jót tesz egy kis friss levegő.
Egy fekete autó húzódott le közvetlen mellettünk, majd a sofőr leengedte a felőlünk lévő ablakot.
- Egy fuvart? - tudakolta elváltoztatott hangon, amin nevetnem kellett.
Natira, majd Mancsira néztem. Bólogattak.
Én beültem a sofőr mellé, a két lány pedig a hátsó ülésre.
- Szerencséjük van hölgyeim! A fuvar 100 év alatt ingyenes.
- Köszönjük! - nevettem.
- Hali csajok! - vette le Harry a napszemüvegét. - Hová lesz a menet?
- A British  Múzeumba! - mondam.
- Rendben! - taposott a gázba. Körülbelül 20 percen belül meg is érkeztünk. A londoni forgalomban ez nem is nagy idő.
Harry - a tiltakozásaink ellenére - mindenkinek kifizette a belépőt. Sőt... Ő is bejött velünk. Mindenhez volt hozzáfűzni valója és volt amihez iskolás emlékek is fűzték. Vele cseppet sem volt unalmas a múzeumlátogatás.
- Elnézést! -hallottam egy vékonyka hangot. - Azta! Harry? - kerekedett el a lány szeme, mikor felé fordultunk.
Harry nagyot bólintott.
Közben a lány mellett megjelent másik kettő is.
- Ők kik? - bökött felénk az egyik.
- A barátaim - közölte Harry. Amúgy meg mi köze hozzá?!
- Oh. - vágott csalódott arcot az egyik szőke lány, aki kísértetiesen hasonlított a másikra. - Ja! Aláírnád ezt? - nyomott egy papírt és egy tollat Harry orra alá.
- Persze! Kinek lesz? - tudakolta.
- Timi és a tesóm Regi.
- Szóval.... -firkált Harry készségesen. - Timinek és Reginek.
- Ti nem magyarok vagytok véletlenül? - kérdeztem.
- De! - vágták rá magyarul.
- Mi is! - ugrándozott Nati. - Nyaraltok?
- Nem! Ide fogunk járni suliba! Vagyis a külvárosban van egy magánsuli és oda járunk majd a tesómmal.
- Mi is ide fogunk járni suliba, de mi itt Londonban - mondta Mancsi.
Telefonszámot cseréltünk majd mindannyian továbbálltunk.

***


Másnap boldogan ébredtem fel.
Korán keltem és életemben először tele voltam energiával.
A tudat, hogy új embereket ismerhetek ma meg felpörgetett. Ma kávét sem ittam.

- Indulhatunk? - ordítottam az ajtóból. Nem különösebben öltöztem ki. Csak egy farmer sort volt rajtam, meg egy lenge, fehér felső; tekintettel a jó időre.

Mancsi és Nati sem vitték túlzásba.
Nati olyan Natis volt, mint mindig.
Egy rózsaszín felső és egy szoknya.

Mancsit hogy őszinte legyek nagyon nem is figyeltem.


Mikor megérkeztünk a sulinkba elámultunk.
Vagy háromszor akkora volt, mint az  otthoni suli és sokkal barátságosabb is.
A portástól útbaigazítást kértünk, így nekivágtunk a sulinak, hogy megkeressük a 3-as Club termet, ami elvileg az első emeleten van, a lépcső után balra.
Meg is lett végül.
Ahogy beléptünk semmi nem volt meglepő. Sok kis asztal összetolva, amiken volt üdítő és süti.
- Kata vagyok! - ugrott elénk egy barna hajú lány.
- Barbi. - nyújtottam kezet.
Mindenki bemutatkozott a lánynak ő pedig megállapította, hogy mi is magyarok vagyunk, ahogy ő is.
- Hali! - mentem oda egy eléggé vékony lányhoz. - Barbi vagyok! És magyar!
- Betti. És szintén. - mosolygott. - Ők itt Pattie és Amy, az újdonsült barátnőim.
- Fehér Barbi. - mutatkoztam be nekik is.
- Sarah vagyok! - jött ült oda hozzánk egy színesre festett hajú lány.
Neki is bemutatkoztam, majd ő tovább állt bizonyos Jessica-val, aki kicsit sem volt nekem szimpatikus.
- Sarah... - suttogta nekem Amy. - Az osztály egyénisége. Érdemes vele jóban lenni. És ne szidd előtte Justin Biebert, vagy a One Directiont, mert odavan értük! - nevetett.
- Nem állt szándékomban szidni őket! - nevettem és is. - És ez a Jessica?
- Fekete bárány. - legyintett. - Mindig kavarja a szart! Bocsánat a csúnya szóért.
- Semmi baj. - legyintettem. - Egyébként, itt csak lányok vannak?
- Nem! - nevetett. - Lesznek fiúk is. Az osztályban vannak jó pasik, de mind csajozógép, szóval ha jót akarsz magadnak nem habarodsz beléjük! És elvileg jön idén egy magyar fiú is. Végre. Mondjuk ő lesz az egyetlen.
- Az jó! - biccentettem, mire nyílt az ajtó és egy 3 srác lépett be.
- Amy! - jött oda az egyik.
- Daniel! - fintorgott a lány.
- Barbi! - mondtam a saját nevem, mert mást nem tudtam, mire a srác felröhögött.
- Daniel vagyok, de már hallottad! - nyújtott kezet.
- Barbi vagyok, de már hallottad! - ráztam meg a jobbját.
Elbeszélgettünk még, aztán jött egy másik srác is. Odamentem hozzá, gondolván, hogy ő a magyar srác; nem tévedtem.
- Hali, Peti! - mondta zsebre vágott kézzel.
- Barbi vagyok! - mondtam. Csak most vettem észre, hogy eddig egyedül ismerkedtem és nem is voltam együtt a lányokkal, akik ketten beszélgettek valahol hátul.
Petivel is elbeszélgettem.
Nagyon jó arc, komolyan. Telefonszámot is cseréltünk, majd Nati egyszer odajött, hogy mostmár menni kéne.

Lassan elindultunk hazafelé.
Boldog voltam. Új embereket ismertem meg és új barátokra tettem szert. Szerettem ezt a fajta érzést, amikor tudom, hogy gazdagabb lettem. 

31. fejezet

*Nati szemszöge


Mancsi éppen hogy megérkezett, máris túlbuzgó volt. Nagy magyarázkodásba kezdett és bizonygatta, hogy ezeket nem gondolta komolyan, ő nem is így érez.
Nekem nagyon fájna őt elveszíteni, de az is fájna, ha Barbit veszíteném el!
De az is fájt, hogy ilyeneket mondott. Fájt. Fájt, hogy bíztam benne, de ő ezt félresöpörve kiordította minden lehetséges ismerősünknek, hogy utálja Barbit. Akit ugyan úgy szeretek mint őt.
- De én... én...- szerencsére nem tudta befejezni a mondandóját, mert Barb és Harry kijöttek. Fogták egymás kezét.
A tekintetem Harry arcára vándorolt, aki kissé csalódottnak tűnt, de úgy szorított Barb kezét, mintha soha nem akarná elengedni. Aztán Barbi arcát fürkésztem; Kisírt szemeiből ezúttal kétségbeesés is áradt. Mancsit méregette, aki rá is kérdezett a dologra - természetesen. Erre Barbi elrántotta  a kezét. Ezért volt csalódott hát Harry; Barb nem úgy gondolta, ahogy a srác. Hát ez kínos. De ennek nem most van itt az ideje.

*Harry szemszöge


Barbi nem úgy gondolja ezt az egészet.
Ha utalgatok, vagy nyíltan mondok neki valami olyat, amitől más lány már minimum elájult volna, ő elengedi a füle mellett.
Talán csak mert túl sok csalódás érte és nem hisz a szavaim őszinteségében. Kicsit azért rossz érzés, hogy nem bízik bennem, de majd kialakul. Talán ez nem is szerelem, csak barátság? Csak a barátja akarok lenni, vagy a testvére. Megvédeni a bajban, mellette lenni, ha az kell. Együtt nevetni vele, vagy együtt sírni. Mindegy. Csak mindenben mellette lenni.

*Barbii szemszöge


Harry kapott egy SMS- t, hogy menjen haza, mert van egy kis gond a srácok közt.
Kikísértem az előszobáig.
Mielőtt elment volna szorosan megölelt.
- Mindent köszönök! - suttogtam. - Sajnálom, hogy olyan önfejű liba voltam!
- Nem voltál az!- tiltakozott.
- Dehogynem! Én meg az előítéleteim. Sajnálom!
- Semmi baj, oké? - húzta az ajkát féloldalas mosolyra. - Én is így reagáltam volna.
Azzal kilépett az ajtón.
- Szia! - intett.
- Szia! Jó éjt! - intettem én is. Egyébként már jócskán éjszaka volt. Visszafelé meg is néztem az időt. Már 11 óra volt. Szuper. Még csak most jön a neheze: Mancsi magyarázkodik, én bőgök, Nati békít! Szuper!

- Én komolyan nem is tudom mi ütött belém, Barbi! Sajnálom! - kezdett azonnal mentegetőzésbe Mancsi.
- Én is sajnálom! - biccentettem, majd elindultam a szobám felé.
- De én nem úgy gondoltam! - kiabált utánam.
- Én sem! - csuktam be magam mögött az ajtót.

Fájt, hogy ennyire elutasító voltam, de már túl sok utolsó esélyt kapott tőlem. Neki semmi sem szent! Nem becsül meg semmit, még ha már elvesztette akkor sem.

Mivel a zene mindig felvidított most is ez volt a gyógyír a szívem sebeire.
Felnyitottam a laptopom.
Megnyitottam a YouTube - ot, de nem jutott eszembe semmi, így One Direction mellett döntöttem. Amúgy sem ismertem tőlük túl sok számot, így itt volt a remek alkalom.
Belehallgattam az összes számukba. Volt néhány, ami különösen tetszett, így azokat le is töltöttem a telefonomra.
Persze zeneletöltögetés közben is őket hallgattam, max hangerőn és cseppet sem érdekelt, hogy a mellettem lévő szobában Mancsi aludni akar e, avagy sem.
Végül persze az összes számuk rajta volt a telefonomon, mert rájöttem, hogy mind tetszik.
Ráadásul nagy részük nekem való. Nekem, meg az összetört szívemnek, hogy felviduljak, gyönyörűnek és fontosnak  érezhessem magam. Holnap el is mondom Harrynek, hogy mennyire jók. Feltéve, ha találkozunk.
Ki tudja már.

30. fejezet

*Barbii szemszöge


Berohantam a szobámba.
Szuper! Megint elmenekülök a gondjaim elől. Pedig nem volnék én olyan gyáva nőszemély vagy mi, csak szimplán elegem van a csalódásokból.
Fel alá járkáltam, majd meguntam és lehuppantam az ágyra.
Csak bámultam a plafont. Nem sírtam, nem zokogtam, nem hisztiztem, mégcsak nem is könnyeztem. Nem akartam ezt többé. Amióta Londonba költöztünk csupa csalódás az életem. Csalódtam Dávidban, csalódtam Harryben, majd Mancsiban, majd Harryben és Mancsiban. Mi jön még komolyan?
Kopogást hallottam.
Nem érdekelt.
Az illető kopogott megint, bár most kissé erőteljesebben.
Nem érdekelt még mindig.
Megint kopogott, sőt ezúttal dörömbölt.
- Mi van már? - ordítottam, vagyis csak akartam, ugyanis a gombóc a torkomban nem engedte, hogy a hangom a csöndbe hasíthasson. Inkább csak nyöszörgés lett.
- Beengedsz? - hallottam Harry rekedtes hangját, amitől már csak úgy is kitudnék ugrani az ablakon, mint másik kétezer tinilány, de ahhoz túlságosan is szemét volt velem, hogy megadjam neki  ezt az örömöt.
- Nem! - kiabáltam vissza. Ha ő így, én is így!
- El szeretném magyarázni! - kiáltott. Mit akar elmagyarázni? Komolyan, szerinte érdekel ez engem?
- Harry, ezen nincs mit magyarázni! - kiáltottam, majd felültem.
- De van! - vette halkabbra. - Csak hallgass meg!
Felkeltem, megigazítottam a ruhám és kinyitottam az ajtót.
Hátráltam, majd leültem az ágyamra. Ő bejött és halkan becsukta maga mögött az ajtót.
- Itt van Mancsi. - jelentettem ki.
Bólintott egy aprót, majd egy nagyobbat.
- Én nem haragszom, oké? Csak ne kezdd a magyarázkodást! - forgattam a szemem, de próbáltam meggyőző és kedves lenni. Nem voltam kíváncsi a meséjére.
- De én...
- Harry, komolyan nem vagyok kíváncsi az esti mesére, oké? El tudok aludni anélkül is! - felgmultam, mire leült mellém.
- Ez nem mese, ez a valóság! Nem kavartam Mancsival, nem mondtam neki semmi félreérthetőt, ha érdekel még csak nem is beszéltem vele! Vagyis...
- Vagyis mégis! - fintorogtam. - Hagyjuk! - pattantam fel, de a kezemnél fogva visszarántott.
- Ha tudni akarod, rólad volt szó! Körülbelül három mondatot beszélgettünk. Tulajdonképpen ő volt az első, akinek elmondtam, hogy nagyon tetszel nekem! - na nem. Még szépíti is. - Vagyis a második. Louis hamarabb tudta.
Megráztam a fejem.
- Én....
- Engem is annyira meglepett a csók, mint téged! - ölelt meg. - Sajnálom.
- Én sajnálom! Túl hamar ítélkezek. - bújtam hozzá jobban.
Jó volt így. Így nem fájt semmi. Biztonságban éreztem magam a karjai között. Volt benne valami megnyugtató, amit még Dávidnál sem éreztem.



*Mancsii szemszöge


Most mi baja velem mindenkinek? Mit csináltam? Elmondtam az igazat, na és? Barbi tényleg elég beképzelt és mindenki azt hiszi, hogy ő olyan tökéletes. De a tökéletesség unalmas! És ő is az. Az pedig kifejezetten idegesít már, hogy Harry is belezúgott és Louis is kedveli. Mellette én mindig eltörpülök. Elegem van ebből, ahogy a szégyenérzetből is.
Gyönyörű vagyok és emellett bomba nő! És akkor Barb a beképzelt, de nem érdekel, én legalább jogosan vagyok az!
Hazafelé vettem az irányt. Mindent rendesen átgondoltam. Kibékítem én Barbit, de amit utána kap abban nem lesz köszönet.

Eme - számomra - boldog gondolatok közt léptem be a lakásba. Csurom vizes voltam és át is fagytam rendesen, ráadásul ki volt sírva a szemem is, de mát nem érdekelt.
Harry viszont még itt volt. Gondterheltség ült az arcán. Nati szorosan mellette ült a kanapén, Barbi sehol. Akkor sikerült!
Amint Harry meglátott felpattant és elrohant Barb szobája felé. Kopogott, végül már dörömbölt, aztán egy kis szóváltás következett! Ez király összevesztek!
De nem tartott sokáig az örömöm; nyílt az ajtó és Harry bement Barbihoz. Becsukták az ajtót, így a történet többi részéből mindenki kimaradt. Vagyis csak én, mivel Natinak elmondja majd Barbi, de kétlem, hogy bennem is megbízna.


*Barbii szemszöge


Eltoltam magamtól Harryt, hogy a szemébe tudjak nézni. Pedig jó lett volna még a karjaiban maradni... mondjuk.... örökre. De tudjuk, hogy azt úgy sem lehet.

- Ki kéne menni és tisztázni ezt! - hebegtem.
- Rendben! - bólintott Harry és megfogta a kezem, úgy húzott ki a nappaliba.
Nati a kanapén ült fapofával, Mancsi pedig nagyon magyarázott valamit.
Nati csak rázta a fejét, majd felénk kapta a tekintetét.
Mancsi arcán gúnyos mosoly terült szét, majd a Harryvel összekulcsolt ujjainkra tévedt a tekintete, így rögtön le is fagyott az arcáról a vigyor. Ennek láttán én elengedtem Harry kezét, mire ő is az enyémet.
- Akkor most kibékültetek, vagy mi van? - kérdezte Mancsi.
- Igen! - bólintottam. - És többet nem is fogok haragudni rá, csak ha megbizonyosodtam arról, hogy van okom rá, ugyanis ebben a társaságban nem Harry az az ember, aki nemegyenes! - egyenesen a képébe mondtam a szavakat, majdnem le is köptem. Úgy artikuláltam, hogy biztos értse a kiejtésemet.
Harryre néztem, aki csak nagyba bólintott.
Nem tudtam! Nem tudtam Mancsi mire készül!
Azt gondoltam, csak bemesélem magamnak és a lány nem is készül semmire.
Bár tévedtem volna!

29. fejezet

*Barbii szemszöge


Najó, én most teljesen hibban vagyok, vagy mi van velem? Visszagondoltam, hogy mennyi időt együtt töltöttünk Mancsival, visszagondoltam, hogy mennyire bíztam benne, azt hittem ő is bennem, erre a hátam mögött kibeszél.
Visszagondoltam arra az időre amit Dáviddal töltöttem, hogy benne is megbíztam, ő pedig megcsalt.
Még mindig könnyeket csalt a szemembe, de már nem remegtem bele annyira. Valami megváltozott, ezt már akkor éreztem, mikor a városnézés közben összefutottunk a srácokkal. Könnyebb lett a lelkem, csak tudnám, hogy mitől...
Talán Harry?
Az konkrétan lehetetlen, hisz nem lehet csak úgy beleszeretni valakibe 3 nap alatt. Vagy de? Én már nem értem magam!
Igen is mellbe vágott kicsit mikor Mancsi spontán lesmárolta Harryt. Igen is fájt kicsit, de mit vártam? Hisz Harry ilyen... ilyen szívtipró és most mit csináljak? Semmit nem tehetek, akkor sem, ha beleestem, bár ezt a tényt sem szándékoztam bevallani magamnak. Mancsitól azért akkor is rosszul esett, hogy nem mondott semmit és nem szólt, hogy lenne köztük valami, vagy ez olyan spontán dolog volt, semmi előzménnyel? Azt kétlem, de csak egy embert tudok, aki erről tájékoztathatna.

Kisírt szemmel bár, de kiléptem a nappaliba.
Tekintetes idő eltelt, így azt hittem, mát csak Nati és Petra van itt. Hát még itt volt Harry, Louis és Niall is. Nem akartam, hogy így lássanak, de ez mellékes.
Lehuppantam a kanapéra, mire Nati a kezembe nyomta a tejeskávémat - pillecukorral.
- Én is nagyot csalódtam, hidd el! - simított végig a karomon.
- Nem akkorát, mint én. - kortyoltam a forró italba. - Talán... Talán igaza van és tényleg ilyen vagyok. De nem akartam... - megint sírni akartam. - Nem akartam... Azért utál ami vagyok.
- Én viszont azért SZERETLEK ami vagy! - ölelt meg a lány. Harry átkarolta a vállam. Azonnal felpattantam és beraktam a bögrémet a mosogatóba.
Harry értetlen nézett rám.
De itt megint nem ő az akinek értetlenkednie kéne. Másodjára vert át. És nem is ez fáj a legjobban, hanem, hogy az állítólagos legjobb barátnőm is.
Niall telefonja üzenetet jelzett.
- Mennem kell srácok! Louis, szerintem te is gyere! - mosolygott. - Jó éjt, mindenkinek! Barbi, Nati kitartás!

Éppen hogy Niall kiment, Nati telefonja is megcsörrent.
- Szia Anyu! - csilingelte Nat és bevonult a szobájába.
Erre Petra is felhívta a szüleit és eltűnt Mancsi szobájában.

Én eközben szorgosan mosogattam, mert már összegyűlt rendesen.
Harry mögém lépett.
- Segítsek? - kérdezte.
- Nem kell! - töröltem meg a kezem. Hátat fordítva neki el akartam vonulni, de ő nem engedett. Vagyis ha szó nélkül hagyom az nagy bunkóság lett volna.
- Megint mi a baj?!
- Semmi, az ágvilágon semmi, Harry! - morogtam, miközben lassan visszafordultam felé.
- Már megint mit csináltam? - emelte az égbe a tekintetét.
- Semmit Harry! Mint általában! Én vagyok a hibás! - csaptam a combomra.
- Mi? - értetlenkedett.
- Igen, sajnos ez is az én hibám! Nem bírom azokat az embereket, akik nem egyenesek! - azzal elviharzottam a szobámba. Tulajdonképpen 3 napja ismerem Harryt, de máris bőven elég volt belőle! Nem nagy idő, de neki elég volt, hogy kétszer is átverjen.
Bár mit akarok? Dávid is ezt csinálta...


*Harry szemszöge

- Már megint mit csináltam? - tettettem a hülyét, pedig most is nagyon jól tudom miért haragszik. Félre érti az egészet. Azt hiszi kavartam Mancsival, pedig én nem! Soha! Nekem csak ő kell. Soha nem éreztem még ezt, amióta ismerem ő jár a fejemben.
- Na! Mizu? - zökkentett ki Nati vékonyka hangja. Olyan kislányos hangja volt, de nem idegesítően. Na jó: De!
- Semmi! - mondtam unottan. - Megint berágott rám.
- Mi? Ohh... Ja! - elgondolkodott. - Mancsi?
- Gondolom! Nem kavartam vele, soha egy kis töredékét sem mutattam felé annak, hogy vonzódnék hozzá és nem is! Nekem csak Barbi kell... Hülye vagyok, tudom! Azt hittem, csak hirtelen felindulás, de egyre kevésbé tudom letagadni, hogy beleszerettem! - temettem az arcom a kezeimbe.
Végszóra belépett a jómadár is. Szuper!
Kisírt szemek, elázott ruha.
De nem tudtam sajnálni. Ebben a pillanatban nem! Miatta van minden! De nem kezdtem el cirkuszolni, nem hánytam a szemére, hogy mekkora egy ribancnak tartom, csak szimplán elegem volt belőle mára.
Felpattantam és Barbi szobája felé rohantam.
Kopogtam, de nem válaszolt. Megint kopogtam, megint semmi. Megint kopogtam, ezúttal dörömböltem.
- Mi van már? - hallottam a lány hangját.
- Beengedsz?
- Nem!
- El szeretném magyarázni!
- Harry, ezen nincs mit magyarázni!
- De van! - vettem halkabbra. - Csak hallgass meg!
Bentről mocorgást hallottam, majd nyílt az ajtó.

28. fejezet

*Harry szemszöge

Csak néztem ahogy Barbi a könnyeivel küszködve berohan a szobájába. Reméltem, hogy nem Mancsi miatt sír, hanem mert megcsókolt.
Jó vicc Styles! Nem is érdekled!
Biztosan csalódott volt, hiszen kiskoruk óta legjobb barátnők.
Nekem pedig őszintén szólva leesett az állam, mikor a csaj tök spontán lesmárolt. Aztán Barbi eltűnt a szobájában és Nati is hasonlóan a sajátjában, ahonnan Petra és Niall ki sem merészkedett. Jó nekik!
Mancsi - mint aki menekül előlünk - felkapta a cipőjét és elrohant. Hogy hová? Jó kérdés!
Önmaga elől úgysem képes elmenekülni, szóval nem értem hova rohan. Magának csinálta a gubancot.
Louissal csak a földet bámultuk. Egyikőnk se szólalt meg. Aztán kijött Niall, Nati és Petra.
Nat körbenézett.
- Elment. Hát persze hogy elment! Nem mer a szemünkbe nézni! - a szöszi csaj lehuppant mellém.
- Ez a csaj nem komlett! - csapott a combjára Louis.
- Lesmárolt, érted? - kiáltottam.
- He? - ejtette ki Niall, Louis és Nati egyszerre, Petra meg csak bambult.
- Amikor Barbi belépett, akkor megcsókolt.
- Igen, és? - Nat.
- És?! És Barbi szeme láttára és őt meg nem is érdekelte. - hisztiztem.
- Na és? - Niall. - Te mondtad, hogy neked Mancsi tetszik. Hogy jön ide Barbi véleménye?
- Ahj! - forgatta a szemét Lou. - Azt csak azért mondta, te idióta, mert tudja, hogy neked is Barbi tetszik!
- Akkor te most konkrétan Barbira hajtasz?! - akadt ki Niall.
- Nem hajtok rá! - ráztam a fejem. - Egyszerűen beleszerettem. De elcsesztem már az elején.
Niall fellélegzett. Na nem! Az övé sem lesz, azt nem!
- De kiengesztelem! Tudom, hogy tönkretettem mindent, de még javítható állapotban van a dolog! - álltam fel. - Elvégre... Azt mondta megbocsájt... és...
- Na nem Harry! - állt elém Niall. - Ez a hajó elment, törődj bele! Vagy csak azért csinálod, hogy bosszants?! Mert akkor... Nem hiszlek el Harry, képes lennél elvenni tőlem, mikor ő végre más.
- Más?! Elvenni?! Niall ő nem egy trófea! És ő nem más, ő különleges!
- Harry? Te mit képzelsz a mocsadék fejedről? - esett nekem. - Pont te beszélsz, pont te, aki ponthogy eddig trófeának tekintette a lányokat?
- Haha, Bagoly mondja verébnek! - vigyorgott Petra. Ugyan nem értettem mit beszél, biztosan magyarul mondta, de majd rákérdezek.
- Én sosem tekintettem a lányokat trófeának! Tisztelem a nőket! Hisz kétnő mellett nőttem fel!
- Talán ezért értesz annyira  ahhoz, hogy elcsavard a fejüket! - pattogott a kis ír manó. - Túlságosan is visszaélsz a helyzeteddel, Styles!
- Niall, elég! - állt fel Louis.
- Nem, nem elég! Ez a barom azt hiszi bárkit megkaphat, de ki kell zökkentselek haver, ez rohadtul nem így van!
- Niall, nem gondolod, hogy kissé túllősz a célon? - tudakolta Louis nyugodt hangnemben.
-  Elcsábítja, aztán eldobja! És igen! Mindig ezt csinálja! - sziszegte Niall.
Valamilyen szinten igaza is volt, de nem teljesen.
Igen, volt pár nőm, igen, igen, igaz! De azok a lányok mind odaadták magukat és félreérthetetlenül a tudtomra adták az egyetlen igényüket velem kapcsolatban. Most mit képzel Niall. Csak pasiból volnék, vagy mi!


*Niall szemszöge

Harry nagyon felhúzott.
Persze! Amint kiderül, hogy nekem tetszik Barbi, ő ráhajt! Tipikus! És tudjuk, hogy neki több esélye van mint nekem, hiszen én visszahúzódóbb vagyok, mint ő, nincs olyan macsó dumám, mint neki, és jártas sem vagyok a témában. Legalábbis annyira nem, mint ő.
Kissé kiakasztott.
Olyanokat is a fejéhez vágtam, amik alap esetben még eszembe sem jutottak, de Barbival kapcsolatban azonnal beugrottak.
Mert azt nem akartam, hogy az ő szívét is összetörje. Ő nem érdemelné meg! Ezt nem engedem! Pedig én is tudom, hogy nem vagyok szerelmes Barbiba, Harry pedig állítása szerint az, de akkor is kedvelem a lányt.
Louis kicsit lenyugtatott mindkettőnket, majd azt mondta beszél Barbival és eltűnt.
Később mikor kijött szólt, hogy minden rendben és a lány jobban van, de az ajtó előtt maradt és hallgatózott. Aztán Barbi rájött, így Lou leült közénk és elmondta mi volt.
- ... Barbi azt mondta ennek a barátnőjének Skype-on, hogy nem csak azért borult ki, mert Mancsi ezeket mondta, hanem van más is. Annyira kíváncsi lennék mi az!
Harry ingatta a fejét.
- Biztosan Mancsi és Harry gyengéd pillanata! - flegmáztam.

- Az nem is érdekelte! - morgott Harry szomorkásan.

- Najó, akkor most komolyan beleestél?! - hitetlenkedtem.

- Igen, Niall, képzeld!

- Tényleg Niall, már első nap elmondta nekem, hogy nagyon tetszik neki! - biztosított Louis.

- Hát haver! Bocs, de én először nem hittem el! - most komolyan belezúgott? Ezt nem hiszem el! Hát nem így képzeltem, de komolyan. - Igazából.... Szép lány.. De én nem vagyok belé szerelmes. Tényleg.... Bírom őt! Várj! Segítek neked! - na ez az igazi ír manó, aki mindig is voltam. 

Harry felnevetett: - Nem tudom, hogy mikor és milyen formában, de lehet, hogy még szükségem lesz rá!

- Akarod mondani, te lenni szerelmes Barbi? - vigyorgott Nati. - Ebben én is segítek! - ugrabugrált.

- De egy szót se Barbinak! - vigyorgott Petra.

Harry is boldog volt, virult mint a tejbe tök. És hát: Én is. Harry a haverom. Jó volt őt boldognak látni. Hát még milyen boldog lesz, ha Barbi viszonozza az érzéseit!