2013. március 12., kedd

29. fejezet

*Barbii szemszöge


Najó, én most teljesen hibban vagyok, vagy mi van velem? Visszagondoltam, hogy mennyi időt együtt töltöttünk Mancsival, visszagondoltam, hogy mennyire bíztam benne, azt hittem ő is bennem, erre a hátam mögött kibeszél.
Visszagondoltam arra az időre amit Dáviddal töltöttem, hogy benne is megbíztam, ő pedig megcsalt.
Még mindig könnyeket csalt a szemembe, de már nem remegtem bele annyira. Valami megváltozott, ezt már akkor éreztem, mikor a városnézés közben összefutottunk a srácokkal. Könnyebb lett a lelkem, csak tudnám, hogy mitől...
Talán Harry?
Az konkrétan lehetetlen, hisz nem lehet csak úgy beleszeretni valakibe 3 nap alatt. Vagy de? Én már nem értem magam!
Igen is mellbe vágott kicsit mikor Mancsi spontán lesmárolta Harryt. Igen is fájt kicsit, de mit vártam? Hisz Harry ilyen... ilyen szívtipró és most mit csináljak? Semmit nem tehetek, akkor sem, ha beleestem, bár ezt a tényt sem szándékoztam bevallani magamnak. Mancsitól azért akkor is rosszul esett, hogy nem mondott semmit és nem szólt, hogy lenne köztük valami, vagy ez olyan spontán dolog volt, semmi előzménnyel? Azt kétlem, de csak egy embert tudok, aki erről tájékoztathatna.

Kisírt szemmel bár, de kiléptem a nappaliba.
Tekintetes idő eltelt, így azt hittem, mát csak Nati és Petra van itt. Hát még itt volt Harry, Louis és Niall is. Nem akartam, hogy így lássanak, de ez mellékes.
Lehuppantam a kanapéra, mire Nati a kezembe nyomta a tejeskávémat - pillecukorral.
- Én is nagyot csalódtam, hidd el! - simított végig a karomon.
- Nem akkorát, mint én. - kortyoltam a forró italba. - Talán... Talán igaza van és tényleg ilyen vagyok. De nem akartam... - megint sírni akartam. - Nem akartam... Azért utál ami vagyok.
- Én viszont azért SZERETLEK ami vagy! - ölelt meg a lány. Harry átkarolta a vállam. Azonnal felpattantam és beraktam a bögrémet a mosogatóba.
Harry értetlen nézett rám.
De itt megint nem ő az akinek értetlenkednie kéne. Másodjára vert át. És nem is ez fáj a legjobban, hanem, hogy az állítólagos legjobb barátnőm is.
Niall telefonja üzenetet jelzett.
- Mennem kell srácok! Louis, szerintem te is gyere! - mosolygott. - Jó éjt, mindenkinek! Barbi, Nati kitartás!
Éppen hogy Niall kiment, Nati telefonja is megcsörrent.
- Szia Anyu! - csilingelte Nat és bevonult a szobájába.
Erre Petra is felhívta a szüleit és eltűnt Mancsi szobájában.

Én eközben szorgosan mosogattam, mert már összegyűlt rendesen.
Harry mögém lépett.
- Segítsek? - kérdezte.
- Nem kell! - töröltem meg a kezem. Hátat fordítva neki el akartam vonulni, de ő nem engedett. Vagyis ha szó nélkül hagyom az nagy bunkóság lett volna.
- Megint mi a baj?!
- Semmi, az ágvilágon semmi, Harry! - morogtam, miközben lassan visszafordultam felé.
- Már megint mit csináltam? - emelte az égbe a tekintetét.
- Semmit Harry! Mint általában! Én vagyok a hibás! - csaptam a combomra.
- Mi? - értetlenkedett.
- Igen, sajnos ez is az én hibám! Nem bírom azokat az embereket, akik nem egyenesek! - azzal elviharzottam a szobámba. Tulajdonképpen 3 napja ismerem Harryt, de máris bőven elég volt belőle! Nem nagy idő, de neki elég volt, hogy kétszer is átverjen.
Bár mit akarok? Dávid is ezt csinálta...


*Harry szemszöge

- Már megint mit csináltam? - tettettem a hülyét, pedig most is nagyon jól tudom miért haragszik. Félre érti az egészet. Azt hiszi kavartam Mancsival, pedig én nem! Soha! Nekem csak ő kell. Soha nem éreztem még ezt, amióta ismerem ő jár a fejemben.
- Na! Mizu? - zökkentett ki Nati vékonyka hangja. Olyan kislányos hangja volt, de nem idegesítően. Na jó: De!
- Semmi! - mondtam unottan. - Megint berágott rám.
- Mi? Ohh... Ja! - elgondolkodott. - Mancsi?
- Gondolom! Nem kavartam vele, soha egy kis töredékét sem mutattam felé annak, hogy vonzódnék hozzá és nem is! Nekem csak Barbi kell... Hülye vagyok, tudom! Azt hittem, csak hirtelen felindulás, de egyre kevésbé tudom letagadni, hogy beleszerettem! - temettem az arcom a kezeimbe.
Végszóra belépett a jómadár is. Szuper!
Kisírt szemek, elázott ruha.
De nem tudtam sajnálni. Ebben a pillanatban nem! Miatta van minden! De nem kezdtem el cirkuszolni, nem hánytam a szemére, hogy mekkora egy ribancnak tartom, csak szimplán elegem volt belőle mára.
Felpattantam és Barbi szobája felé rohantam.
Kopogtam, de nem válaszolt. Megint kopogtam, megint semmi. Megint kopogtam, ezúttal dörömböltem.
- Mi van már? - hallottam a lány hangját.
- Beengedsz?
- Nem!
- El szeretném magyarázni!
- Harry, ezen nincs mit magyarázni!
- De van! - vettem halkabbra. - Csak hallgass meg!
Bentről mocorgást hallottam, majd nyílt az ajtó.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése