Kétségbeesett kopogás.
Mire számít ilyenkor az ember?!
"Valaki biztos itt hagyott valamit és visszajött érte!"
Igen, normális esetben.
De én már a kopogás ritmusából tudtam, hogy valaki olyan áll az ajtó mögött, aki nem egy elhagyott holmi miatt ideges.
Hát lélekszakadva rohantamaz ajtóhoz és feltéptem.
- Eleanor. - lepődtem meg. Nem, nem amiatt, hogy Eleanor áll az ajtóban, inkább a csuromvizes ruhái, az utazótáska és a kisírt szemek rémítettek meg. - Gyere be!
- Sajnálom! - kezdett rögtön mentegetőzni. - Csak hirtelen nem tudtm hová menni. Barbi itt van?
Kopogtam, mire azonnal kijött. - Mi a baj? - tudakolta, miközben a nappaliba sétált, de amint meglátta Eleanort odarohant hozzá.
- Ti laktok a legközelebb és nem tudtam.. nagyon zuhog az eső és...
De Barbi lecsitította. - Először is menj és zuhanyozz le forró vízzel! Legalábbis meleggel. Adok száraz ruhát, addig Nati csinál egy Nati - féle nagyon finom kakaót, ha szereted, de lehet tea is.
- Jó lesz a kakaó, azt szeretem. - mosolygott El, most először.
- Rendben. Aztán ha átmelegedtél, elmesélsz mindent. Éjszakára maradhatsz itt! - mondta Barbi.
- Köszsönöm. Nem akarlak összevizezni, de ha száraz leszek, megölellek.
- Oké! - azzal elviharzott Barb és fél perc múlva záraz ruhákkal tért vissza.
A két lány bement a fürdőbe, majd fél perc múlva Barbi kijött.
- Mi történhetett szegénnyel? - sóhajtottam.
- Francba Louis. Francba, francba, francba! - kiáltotta Mancsi.
- Majd elmeséli ő, ha akarja. - szólt hozzá Barbi. Igaza volt.
*Barbii szemszöge
Eleanor hamar végzett.
Leült a kanapéra, én pedig betakartam, majd Nat a kezébe nyomta híres nyugtató kakaóját, amit történetesen imádtam, mert volt benne valami titkos hozzávaló - Natihoz híven - , amit senki sem ismerhetett, így nem is utánozhatott.
- Köszsönöm. - kortyolt bele El. - A kakaót is, meg hogy befogadtok, legalább mára.
- Semmiség. - legyintettem. - De mégis mi történt? Ha nem akarod, nem muszáj elmondanod.
- Nem titok. - vonta meg a vállát. - Ha nem tőlem, majd megtudjátok holnap az újságokból.
- Francba. - suttogta a hozzám legközelebb álló Mancsi, úgy hogy csak én hallhattam, ráadásul magyarul.
- Louis elhagyott. Vagyis inkább én őt.
- A pasik szemetek. - nyögtem.
- Tessék? - ugyanis magyarul mondtam a mottónkat, így Eleanor nem érthette.
- Semmi, folytatsd!
- Végülis az övé volt a végszó. - elsírta magát. - Azt mondta, ha nem bírom a hírnevét viselni, nem kell együtt lennünk. Vagyis, nem szeret.
- Ugyan csajszi, miatta ne sírj! - ült le mellé Mancsi.
- Úgylátom, neked is ideje megtanulni a jelszavunk! - fintorogtam. - A pasik szemetek!
- Ez már csak így van! - nevetett Nat. - Ráadásul örülj, hogy nem csalt meg!
- Azt meg ki tudja. - húzta el a száját Eleanor.
Mancsi csak szorította össze a fogait, de nem szólt semmit.
Persze ez más embereknek nem tűnik fel, de engem nem ver át. A legjobb barátnőjét.
*Mancsii szemszöge
Szegény Eleanor.
- ...örülj, hogy nem csalt meg! - mosolygott együttérzőn Nat.
Még örülök, hogy Eleanor hamarabb lépett, minthogy mégis megtörtént volna. Louisból sajnos kinézem. Nem azért, mert olyan jól ismerem, inkább azért, mert nem.
- Azt meg ki tudja. - húzta el a száját el.
"Hát én!" - kiabáltam magamban, de nem mondtam ki, inkább összeszorítottam a fogam, nehogy kicsússzon a számon.
A pasik tényleg szemetek.
Barbi ezt meg is tapasztalta, de mi csak "Barbinak kell egy új pasi, hátha elfelejti a régit!"
Na persze!
Persze nem állítom, hogy teljesen megértem, mert én még nem kerültem ilyen helyzetbe! - Lekopogom!
- De minden esetre fájt amit mondott... Minden szava olyan volt, mintha kést forgatnának bennem. - zokogott fel a lány.
- Nem kell elmondanod, ha nem akarsz erről beszélni! - simogattam meg a karját megértőn.
- De ha mégis kiöntenéd a lelked valakinek, mi itt vagyunk! Természetesen nem mondjuk el senkinek! - mosolygott rá Barbi.
- Egészen pontosan. Amikor Louis megérkezett veszekedni kezdtünk. Össze - vissza beszélt és hazudozott. Ha nem baj nem ecsetelem. - sírni kezdett. - Eleve el se mondta, hogy hová megy és aggódtam. Ezt persze a tudtára is adtam, de aztán volt egy kijelentésem. Hogy én ezt már nem bírom tovább. Ekkor jött az, amit nem akartam - a sírás fojtogatta szegény lányt, de most már engem is. Ha belegondolok ezt én tettem. Ha nem is én, hanem Louis, de Eleanornak nem lenne oka féltékenykedni, ha én nem vagyok, vagy Louis nem úgy beszél velem, vagy olyanokat mond. És ha meglátta volna Louis telefonját? Azok az SMS - ek! - Louis azt mondta, nem kell együtt lennünk. - fejezte be végül El a mondtatot.
*Barbii szemszöge
- Szegénykém! - öleltem meg a síró lányt.
Azt hiszem én vagyok ebben a szobában az egyetlen, aki 100 % - ban megérti őt.
Persze a többi lány is esett már át szakításon, de az régebben volt.
- Köszönöm, hogy meghallgattatok! - mosolyodott el Eleanor sírva.
- Tudod ez nem olyan szörnyű. - próbáltam vigasztalni. - Ez elvégre nem is egy egyértelmű szakítás volt.
- De igen, Barbi. Sajnos az volt! - letörölte a könnyeit.
Kétségbeesett kopogás.
- Már csak ez hiányzott. - nyögtem. Azzal felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.
- Szia. Nem láttátok El... - jött be az ajtón Harry, amint kinyitottam azt.
Aztán mikor más beljebb jött meglátta.
- Akkor minden rendben. - fújta ki hangosan a levegőt. - Csak aggódtunk éred, de akkor minden rendben.
- Igen minden rendben, szia! - próbáltam kitolni az ajtón.
*Harry szemszöge
Louis eléggé maga alatt volt.
- Mi a baj? - tudakoltam, mikor bejött.
- Eleanor elhagyott. Vagyis én.
- És hol van?!
- Nem tudom. - nézett rám. Aggódott.
- Megkeressük! - vettem fel a cipőm.
- Azt nem! Nem tudnék a szemébe nézni.
- Hova mehetett?
- Sehova. - jött a válasz.
Mindig a közös házunkba jövünk, ha gond van.
Elméletileg ez az otthonunk. Bár mindenkinek van saját háza, mindenki itt lakik.
Zayn és Louis persze többször vannak a saját házukban a lányok miatt.
- Akkor megkeresem.
- Jövök én is! - kiáltott Liam.
- Én is! - állt elő Niall.
- Akkor én megyek Barbiékhoz! - mondtam.
- Én körbenézek az utcán! - jelentette Liam.
- Én megnézek minden közeli hotelt, fogadót, szórakozóhelyeket stb. - Niall.
- Én körbejárom a melegedőket. - szállt be Louis is. Elvégre csak az ő barátnőjéről van szó.
- Ha nem Barbiéknál van, akkor csatlakozok Niall - hez. - jelentettem.
Elváltunk.
Mindenki ment a dolgára.
Mivel Barbiék közel laknak hamar odaértem.
Kopogtam. Még a kopogásból is hallatszott milyen ideges vagyok. És nem csak El miatt. Most hogy itt vagyok eszembe jutott Barbi is. Hogy mennyire nem kedvel, pedig én tudnám szeretni! Nagyon is!
- Szia. Nem láttátok El... - léptem be a lakásba amint kinyílt az ajtó. De ahogy beljebb értem megláttam Eleanort, ahogy a kanapén ül.
- Akkor minden rendben. - fújtam ki hangosan a levegőt. - Csak aggódtunk érted, de akkor minden rendben.
Az egyik kő leesett a szivemről.
De a másik még ott nehezedett.
Ugyanis Barbi nyitott ajtót. Ő állt most velem szemben.
- Igen minden rendben szia! - tolt kifelé a lány.
Megint olyan hűvös volt a hangja. Ezúttal is úgy beszélt, mintha nem kívánatos személy lennék. Mondjuk most az vagyok. De más esetekben is így beszél. Ha kérdezek nem válaszol. Talán ha jobban ismerném meg tudnám érteni. De nem ismerem. Pedig szeretném. Nagyon is.
Barbi kifelé tolt én pedig hátráltam, aztán az ajtó éppen az orrom előtt csukódott be.
Szuper.
Írtam egy rövid SMS - t mindenkinek, hogy El Barbiéknál van és minden rendben vele.
Én értem haza először, mivel én voltam a legközelebb.
Felmentem a szobámba és bedőltem az ágyba.
Nem tudom mit csináljak.
Vagy mit ne.
Azt sem értem, mi baja van velem.
Mit csináltam, ami nem tetszett neki. Vagy mit nem?!
Ha jobban ismerném megérteném? Vagy akkor sem?
Mit kell tennem, hogy megkedveljen. Vagy megbocsásson?
Ironikus nem? - Van kb. 2000 lány, akik azonnal a karjaim közé vetnék magukat.
Erre az az egy, aki kell nekem magasról tesz rám.
Szuper.