Végre elindultunk.
Mindenki nagyon jól nézett ki, de nem ez volt a lényeg, de ha már ilyen csinik vagyunk, gondoltam hozom a formám és fényképezek.
Nagyon jó képek születtek.
Elindultunk városnézni.
Megpróbáltuk a busz útját követni, elvégre az elment a Big Ben előtt.
Elmentünk Harryék villája előtt, aztán szépen elértünk a buszmegállóig is.
Mindent lefényképeztem és így tovább.
Végül meguntuk, ismét buszra szálltunk.
Tegnap, mikor elmentek Ádámék nagyon a lelkünkre kötötték, hogy Scott mindenhol legyen velünk - legalábbis eleinte. Szóval a szőrös cukiság követett minket a buszra is.
Aztán egy olyan buszmegálló következett, ami ismerősnek tűnt így ránézésre.
- Trafalgar tér! Leszállás! - utasított Barbi. Ő mindent tud erről a városról, így nem csalódtam.
A körbenéztünk a téren és - mondanom sem kell - fotózkodtunk is.
A következő busszal átmentünk a Tower-hídon, majd a London Eye - nál szálltunk le.
De ahogy megláttam azt a hatalmas óriáskereket rögtön elszállt minden bátorságom. Mancsi arckifejezéséből ugyanezt olvastam ki. Ezzel szemben azonban Barbi olyan izgatott volt, hogy fel tudott volna helyből ugrani a tetejére is. - Na jó, azt azért nem, mert... mert nem NA! :D
- Na jöttök? - nézett ránk izgatottan.
Megráztam a fejem, Mancsi is így tett.
- Van még időnk! - vonogatta a vállát Mancsi. - Erre lélekben jobban fel kell készülnöm.
- Pedig már jócskán esteledik. Biztos szépek fentről a fények. - gondolkozott el Barbi, és az óriáskerék tetejét fürkészte. Majd' kitört a nyaka. - Hát én most is megyek, nem gond, ha ti nem, boldogulok és nem is kell egyedül hagynom Scottot.
- Oké, én megfogom! - ugrándoztam. Imádtam azt a kutyust, olyan édes.
Barbi elindult a sor felé, ami csak pár emberből állt, most nem voltak olyan sokan.
*Barbii szemszöge
A lányokra hagytam Scottot, majd megindultam az óriáskerék felé.
Nem is értem, hogy merek egyedül felülni, lehet nekem is várnom kéne, de ha már itt vagyunk...
Beléptem a kis kabinba és az ablakhoz léptem.
A kis padon három fiú ült, de nem foglalkoztam velük. Inkább a csodás kilátásra figyeltem.
Egyszer egyikük mellém lépett. Azt gondoltam, de éreztem, hogy inkább engem néz.
- Barbi! - kiáltott fel.
Megrezzentem és ránéztem. Először megijedtem, ki ez és honnan tudja a nevem, aztán én is észbe kaptam.
- Niall. Hát te? - tudakoltam
- Megnézem a kilátást. - nézett rám sejtelmesen. - Hogyhogy egyedül?
- A lányok nem jöttek. Nem akartak most. Nem tudom miért.
- Szia! - hallottam még egy hangot. A másik fiú Harry volt.
- Szia! - köszöntem én is. - És te? Te is a kilátásért jöttél?
- Igen. Mi másért? - nevetett. A harmadik fiút nem láttam, ő állt tőlem legtávolabb, de aztán odajött.
- Louis vagyok. - mondta.
Meglepetten próbáltam ránézni, de nem ment, ezért elnevette magát. - Te meg Barbi. Harry folyton rólad beszél.
Harry rákapta a tekintetét, mire a Louis gyorsan témát váltott: - Ja egyébként honnan is jöttél?
- Magyarországról - válaszoltam.
- Magyarország? A nagypapám szerette azt az országot. Vagyis hogy szereti. Én is voltam már ott ám. csak sajnos nem emlékszek rá.
- Te gondolom Budapesten voltál.
- Igen, a főváros. Te honnan jöttél?
- Békéscsaba. Nat viszont régebben Pesten lakott a családjával, de olyan 12 volt, mikor leköltöztek.
- Értem. És szép ez a Békéscsaba? - tudakolta. Mit ne mondjak vicces volt a kiejtése.
- Igen, nekem legalábbis, hisz ott nőttem fel. De nem egy nagy szám.
- És miért költöztetek Londonba? - kapcsolódott be Harry.
- Mert... csak.
Erre elnevették magukat: - Bővebben?
- Hát az úgy volt, hogy most volt a szülinapom és azt kaptam, hogy mi hárman, vagyis hogy a kutyákkal együtt heten elköltözünk Londonba és itt fogunk tanulni.
- Hány kutyátok van nektek? - hüledezett Louis.
- Négy összesen. - nevettem.
- Hát Harry, te ne menj oda! - ugratta Lou a haverját.
- És hány évesek vagytok? - érdeklődött Niall.
- Hát Nat és Mancsi 16 én most lettem 17.
- És van barátod?
Lehajtottam a fejem.
- Nincs. - jelentettem ki, de hallottam, hogy elvékonyodik a hangom. Nem engedtem, hogy a könnyek utat törjenek maguknak, csírájában elfojtottam a sírást, de azért leültem a padra.
- Mi történt? - tudakolta Louis. - És nem kell válaszolnod, ha nem akarsz.
- Velem is járt, meg egy másik lánnyal is. - vontam meg a vállam, mintha semmiség lenne.
- A kis .... Na nem mondom ki mi! - káromkodott Harry - vagyis csak akart.
- És a többiek? - így Niall.
- Nekik sincs most. - válaszoltam.
- És miket szerettek csinálni? - terelte el gyorsan a témát Lou.
- Hát van egy lovam, Secret, de őt sajnos otthon kellett hagyni, valószínűleg eladjuk. Imádok lovagolni. Natinak is van egy lova Szellő. Ő is imád lovagolni, de ők nem fogják eladni. Mancsinak nincs lova, de lovagol 2 lovat, akiken korábban én is tanultam és ő is, most pedig ő lovagolja őket. Ezen kívül imádom a zenét és szeretek sütni.
- Ez még jól jöhet! - kiáltott fel Niall.
Mindenki nevetett.
- Hozzá kell tennem, hogy Nat jól süt és főz! Nagyon finomakat csinál. Most ti meséljetek.
És meséltek.
Sokat nevettünk és mondtak olyanokat is amiket már hallottam így ismerősöktől, akik rajongók.
Pl.: Niall imád enni. Mégis olyan sovány.
Harry meg szereti a cicákat. Ez aranyos. Louis pedig imádja a répát.
Szépen elrepült az idő és csak azt vettem észre, hogy végre talaj van a lábam alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése