Éppen hogy lefürödtünk és bedőltünk az ágyba.
Aznap akkor először jutott szembe Dávid.
Eleinte önmagamat sajnáltam és azon agyaltam, hogy lehetett ilyen szemét ez a fiú. Aztán magamat hibáztattam, hogy hogy lehettem ilyen hülye, miért bíztam meg benne!? De nem tudhattam... Végül arra jutottam, hogy az igazi sérelmeket Petra szenvedte.
Aztán elnyomott az álom.
*Natii szemszöge
Megérkeztünk! Végre!
Alig várom, hogy elmenjünk városnézésre! Alig várom, hogy fotózhassak! Imádok fotózni és a lányok szerint tudok is.
Ez a Harry pedig - elég furcsa, hogy első nap bele botlunk.
Este már valós élő-holt voltam.
Éppen, hogy be tudtam dőlni az ágyba és már el is nyomott az álom.
~.~.~.~.~
Reggel a napsugár betört az ablakon, én pedig felébredtem rá.
Igazi csodás reggel: a napsugár ébreszt.
De várjunk! Napsugár? Az én szobám nyugati fekvésű! Nem kelhetek a felkelő nap fényeire!
Kinyitottam a szemem. Körbepásztáztam a helyet. Hol vagyok?
Ja persze! Londonban vagyok!
Ez az új szobám!
Hogy felejthettem el?
Jó oké, tény hogy reggel elég gáz vagyok és hisztis is, amíg nem kapok kávét, de akkor még nem beszéltünk Barbiról, aki szintén tiszta hiszti, amíg nem kap tejszínhabos-fahéjas tejeskávét.
Kikecmeregtem az ágyból és megnéztem az órát. Még csak fél nyolc! Na az kizárt, hogy bárki is ébren legyen, dehát csak én vagyok ilyen koránkelő.
Kibotorkáltam a konyhába és benyomtam a tévét.
Kukkot nem értettem belőle, csak néhány szót. Sőt! Meglepetésemre mondatokat is.
Meguntam, ezért kerestem valami zenecsatornát. Természetesen ott is éppen sztárhírek voltak! Ez az én formám!
A zenecsatorna tele volt a One Directionnal.
Harry biztos nem tart minket túl nagy rajongónak... Nehogy közös képet, még egy autó grammot sem kértünk.
Csináltam magamnak kávét, aztán úgy döntöttem, mivel úgysem tudok mit csinálni, hát csinálok a lányoknak is.
Már kilenc óra volt, és legnagyobb meglepetésemre Barb hamarabb kelt fel, mint Mancsi.
Biztosan az óraátállítás jobban megviselte Mancsit, mint Barbit.
Lehuppant a tévé elé és kómásan bámulta.
A szeme fel volt dagadva és vörös volt. Sírt. Egész biztosan sírt, de miért? Hát persze, Dávid. Bár jól tudom, hogy megígérte Máténak, hogy nem pasizik be, mégiscsak azt mondom, hogy jót tenne neki egy pasi. De nem avatkozok bele, nem az én dolgom. Ráadásul elég nagyot csalódott most ahhoz, hogy ne legyen kedve a pasikhoz.
És beugrott: "A pasik mind szemetek!"
A jelszavunk.
- Jó reggelt! - nyomtam Barbi kezébe a tejeskávéját. - Ahogy szereted!
- Köszönöm, Nat, angyal vagy! - kortyolt bele.
- Igen, imádom, de anya nem szereti, ha túlzásba viszem. - mosolygott.
- De most nincs itt anyud, egyébként meg reggel szabad!
- Jól van, mostantól így iszom! - elmosolyodott. El sem hiszem, szegény lány ennyitől mosolyog. Borzasztóan örültem, hogy én vagyok az az ember, aki mosolyt csal az arcára.
*Barbii szemszöge
Reggel mikor felébredtem, hallottam, hogy megy a tévé, gondoltam valaki már kint van, ezért én is kimegyek. A konyhában Natit láttam forgolódni, de nem volt kedvem hozzászólni. Ahogy senkihez.
A tévét kezdtem bámulni.
Legnagyobb meglepetésemre Nati egy bögre tejeskávával állt elém.
- Jó reggelt! - nyomta a kezembe. - Ahogy szereted!
És valóban, ahogy szeretem. Még pillecukor is volt benne.
- Köszönöm, Nat, angyal vagy! - kortyoltam a meleg italba.
- Még pillecukor is van benne! - mosolygott rám barátnőm.
És jól tudja, hogy imádom is. Csodálatos barátnő és figyelmes is. Most pont erre van szükségem. Gondoskodás és nyalánkságok, bár anya nincs oda az édességek túlzott fogyasztásáért.
Nati biztosított, hogy anya nem tudja meg és most már nem is lesz itt minden nap, szóval reggelente ennyi majd belefér. Persze, ha magamnak megcsinálom, mivel Nat nem a szolgám.
- Miénk a mai nap! - kiáltott fel Nat. - Hello London?!
- Hello London! - nevettem. Megnevettetett! Aranyos, hogy figyel rám, de erről eszembe is jutott Dávid.
A könnyeim egyre gyűltek és gyűltek és végül kibuktak belőlem és folydogáltak le, le az arcomon.
- Jajj, Barbi, ne sírj! - ölelt magához. - Felejtsd most már el ezt a Dávidot! Nem látod többé, ha minden igaz, ez most már London! Vedd úgy hogy nincs többé!
- Oké! - szipogtam. - A pasik mind szemetek! - jelentettem ki.
- De valamit kihagytál! - kérdőn néztem rá. - A pasik mind szemetek!
Nevettem. Megint. Ezt nem is hagytam ki!
~.~.~.~.~
Egész délelőtt pakoltunk. Mindenki berendezkedett, de még valami nem volt az igazi.
- Kéne ide egy házimozi. - tipikus Nat.
- Igen, meg a tévé alatti üvegszekrényt kitölthetnénk néhány filmmel! - és ez Mancsi.
Nat összedobott egy gyors ebédet.
Imád főzni és tud is. Sokat ad a kivitelezésre, de az ízek sosem maradnak el.
Imádom, hogy ezután rengeteget főz majd nekünk!
.jpg)
Gyors megettük az ebédet, közben beszélgettünk és néha fulladoztunk már a nevetéstől.
Bepakoltam a cuccokat a mosogatógépbe, majd mindenki elkezdett készülődni.
Jöhet a városnézés!
Mindenki javába készülődött, és hát nem hiába.
Meglepően jó idő volt Londonhoz képest, ezért Mancsival a szoknya mellett döntöttünk.
Rajtam egy fehér ing volt, Mancsin ugyanez halványzöldben, Nati csíkos felsőt vett fel.
Nagyon halvány sminket tettem fel, Nati szinte semmit, Mancs pedig ismét kitett magáért.
Gyönyörűen sminkel, de sosem feltűnően.
Nati bekészítette a fényképezőjét is. Hóbort, de ez van, én is.
Mindketten imádunk fényképezni. Nati nagyon jó képeket csinál, már felkérték egy ilyen fényképész suliba is, de nem ment, kitart amellett, amit akar és ő tűzön, vízen keresztül lakberendező és divattervező lesz!
Még arról is, ahogy készülődtünk.
Aztán nagy nehezen elindultunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése