10. fejezet

 Ádám elmagyarázta hol van a legközelebb buszmegálló, addig én feladtam Scottra a szájkosarat. Szegénykém egész jól tűrte.
Felkiáltottam:
- Irány a "naagy - piroos" busz! *-*
A lányok nevettek. Tudták jól, mennyire fel akartam ülni egy ilyenre.
Megálltunk egy buszmegállóban. Nem igazán volt sok fogalmunk a menetrendről, ezért az első érkező buszra felszálltunk.
Vettem jegyet hármónknak, majd elkezdünk helyet keresni.
- Lányok... - szóltam - Ha úgy adódna üljetek ti együtt, én majd külön.
- Köszi Barbi! - ölelt meg Mancsi. - Tudod, mennyire nem tudunk angolul. Te elboldogulsz egyedül.
- Tudom, tudom! Na! Keressünk helyet! - mutattam a tömegbe.
Az alsó szinten egy árva szabad hely sem volt, ezért felmentünk az emeletre.
Mindenhol 2-2 hely volt egymással szemben, de mindenhol legalább 2 ember ült.
"Nehogy elférjünk együtt" - gondoltam.
- Azt hiszem üljetek ide. - vontam meg a vállam rosszkedvűen. - Én majd keresek helyet.
- Nem! - ellenkezett Nati.
- De! - bólogattam hevesen.
- Nem erre nem lesz szükség, már látok is helyet! - odakaptam a tekintetem, és valóban. A busz legvégében pontosan 3 hely volt szabad.
Odamentünk.
Egy korunkbeli srác ült ott kapucniban és napszemüvegben - nem is süt a nap.
Mancsi és Nati rám néztek, de először nem tudtam miért.
- Ja igen! - kaptam a fejemhez. Nati nevetésben tört ki, amihez Mancsi is csatlakozott.
- Jó hogy rájössz! - nevettek. Ekkor már én is.
- Leülhetnénk ide? - kérdeztem angolul.
- Persze! - válaszolt a fiú. Azt hiszem ezt barátnőim is értették, mert azonnal helyet foglaltak a szembe lévő két helyen.

Nati elgondolkodva nézte. Talán tetszik neki?! Kapucniban és napszemüveg mögött? Az kizárt - alig látszik az arca.
- Mi az Nat? - kérdeztem végül. Nem bírtam tovább.
- Ja, semmi-semmi, csak olyan ismerős. - válaszolt.
Én is szemügyre vettem. Mancsi is így tett.
- Tényleg ismerős, de nem erősségem az arcfelismerés. - mosolyogtam bűnbánóan, mire Mancsi közölte, hogy neki csöppet sem tűnik ismerősnek. - Jaj, de mégis tudom! - kiáltottam fel.
- Ki ne ordítsd! - tartotta fel a kezeit az - általam - már felismert személy.
- Harry Styles. - suttogtam.
- Mi? - kérdeztek vissza a lányok egyszerre.
- Ennél azért lehet hangosabban - nevetett - mint kiderült - Harry.
- Harry - szűrtem a fogaim közt.
- Styles? - kérdezett vissza halkan Nat.
- NEM! POTTER! - kiáltottam rá.
- Jó, jó, jó! - tartotta vissza nevetését Nat. Mancsinak ez nem sikerült.
- Aztapaszta, de jó ez így első napra!- vette halkabbra Mancsi.
- Hát igen jól indul, de azért ne kiabáljuk el! - bólogatott Natasa.
Azt hiszem - illetve, hogy TUDOM, hogy Harry az egészből egy kukkot sem értett, ezért dióhéjban lefordítottam neki.
- Ez az első napotok? - nézett rám.
- Első nap, első óra, első percek... Igen! A reptérről jövünk.
- És hol a cuccotok? - nézett végig rajtunk.
- Hát jöttek értünk, csak a sok csomagtól nem fértünk be a kocsiba. - elnevettük magunkat. Barátnőim gondolom sejtették, mit mesélek, ezért ők is csatlakoztak.
- Egyébként Barbi vagyok! - mutatkoztam be.
- Harry - vette le a szemüvegét.
- Ne mondd! - mosolyodtam el. - Ők itt pedig Nati és Anikó.
- Anikó - próbálta kiejteni.
- Csak Mancsi - pislantott a lány. - Így talán könnyebb is. - tette hozzá.

- Jajj Mancs, egyébként hová is tartunk? - tudakoltam.
- Ó, hát azt még tudom Ádámtól, hol kell leszállni, de...
- Van térképem. - kezdett el kotorászni Nat. - De nem találom.
- Mi a baj? - tudakolta Harry. Gondolom megintcsak egy kukkot sem értett. Elmagyaráztam.
- Tudom merre van. ez egyszerű. Tőlünk egy saroknyira.
- Olyan közel. - ámultam. - Ez jó lesz, legalább valakit ismerünk és nem is lakik messze.
Gyors lefordítottam a lányoknak, mire ujjongani kezdtek.
Scott eddig észrevétlenül ült - mert ráparancsoltam. De most szegény nem tudta mi ez az öröm.Ugatni próbált, de a szájkosár miatt csak morogni tudott.
- Hát ő ki? - mutatott Harry a póráz végén ficánkoló állatra.
- Scott. - simogattam meg puha buksiját megnyugtatásul -  már a kutyának. ;)
- Aranyos. - mosolyodott el.
- Te még nem ismered! - nevettem. - Elég védelmező, szóval nem szeretnék haragosokat, mert vele gyűlik meg a bajuk.
- Szóval ilyen kis harci kutya, vagy mi.
- Igen, olyasmi volna, de nem bánt, csak ha HATÁROZOTT utasítást kap. Azt pedig nem kap, csak ha vészhelyzet van.
Scott az ölembe hajtotta buksi fejét és rám emelte sötét szemeit. Olyan édes volt.