Hello újra! :3
Elég régen volt már rész, nem is tudom miért. Sajnálom nagyon, de nem fogok mentegetőzni, mert nem tudok jó okot.
De folytatni fogom a blogot, szóval, jó olvasást!
Ez a rész elég rövid lett, de ezután próbálok majd minél hosszabbakat írni! :)
Komizni ér! ;)
Egyedül feküdtem a Direction ház kanapéján. Niall és Louis elugrottak a Nando's-ba kajáért. Az ír manó szerint meg kell kóstolnom a csípős csirkecombokat. Csak tudnám miért hagytak egyedül a gondolataimmal.
Mindig is tudtam, hogy Mancsi nehéz eset és vele nem jó rosszban lenni, de azt sosem gondoltam, hogy így néz rám.
Nem vagyok tökéletes én sem. Vannak hibáim és engem sem szeret mindenki. Igen, például ott van az, hogy nem bírom elviselni, ha az emberek elferdítik a dolgokat, durvábban szólva hazudnak nekem, vagy a barátaimnak. És azt sem bírom elviselni, ha barátaim, vagy bárki más féltékenyek rám, ráadásul nincs is mire! Pár hete vagyunk Londonban és máris minden összekuszálódott.
Észre sem vettem, de már jóval elmúlt éjfél, de Louis és Niall még mindig sehol nem voltak, ezért úgy döntöttem haza megyek. Haza...
Ahogy beléptem a lakásba csak a sötétség fogadott. Olyan ürességet éreztem, mialatt megváltam a fehér conversemtől.
A szobám felé menet megláttam, hogy Mancsi ajtaja tárva nyitva áll, a szoba pedig üres. Félve léptem be, feltéptem a szekrényt, de az is üresen állt. Minden teljesen olyan volt, mint amikor idejöttünk. Üres.
Félve nyitottam be Natihoz.
Fellélegeztem, amint megláttam, ahogy az ágyán ül és sír.
- Miattad ment el.- jelentette ki, úgy, hogy rám se nézett.
Ledöbbentem, de valahol sejtettem, hogy én leszek a hibás, ahogy eddig mindig, ha bűnbakot kellett keresni. Mancsi mindig mindent rám fogott, a szülei nem tanították meg bocsánatot kérni, de én sosem beszéltem ki a hibáit. Azokkal együtt szerettem őt.
- Nem miattam ment el. - mondtam higgadtan.
- Azért ment el, mert te elhappoltál előle mindent.
- Mi mindent?! Azért ment el, mert Louis kikosarazta?! Sajnálom. Talán Lou is jobb véleménnyel lenne róla, ha nem vágott volna annyi mindent a képébe rólam. És.. és Harry? Hallotta az egészet és tudod mit Nat? Igaza volt Mancsinak minden szava igaz volt, de a mondandója vége... Nem! Nem vagyok tökéletes, nem igaz, hogy mindenki szeret és nem vagyok szép sem.. nem mindenkinek, ez relatív. Okos lennék? Hmm? Hát Mancsi is okos és te is! Csinos? Mancsi is az! Jó fej? Lehet, nem tudom, lehet nem akadok ki mindenen és nem veszek minden bókot szerelmes vallomásnak? Vicces? Az lennék. Most inkább nevetségesnek érzem magam! Segítőkész vagyok! Legyetek ti is azok, ezen nem fogok változtatni. És végül pedig.. Én sem vagyok tökéletes!
- Harry megígérte Mancsinak, hogy nem mondja el, hogy miket mondott.
- Nem csak Harry hallotta ezt. Rajtam kívül mindenki! Érted? MINDENKI. Talán nekem lenne okom megsértődni, nem neki. - ezzel sarkon fordultam. Tudtam, tudtam jól, hogy most nagyon kiborultam és Natin csattant az a stressz, amit Mancsi váltott ki, de végül is ő provokálta ki. Sosem ordítottam még így egyetlen barátommal sem, sem senkivel. Már most megbántam, de régen mindegy volt.
- Várj - hallottam meg halkan. Megálltam, de nem fordultam meg. - Még sosem hallottalak ilyen hangosan ordítani. Ebben is tehetséges vagy. - erre a mondatra zokogni kezdtem, de ekkor nemvárt
dolog történt. Nati hátulról átölelt. - Igazad van. - sóhajtott. - Sajnálom, hogy vádoltalak.
Megfordultam a karjai közt és szorosan magamhoz öleltem.
- Köszönöm.
*Nikii
Barbi nem tudja, de meglátogatom Londonban. Mesélte, hogy mik történnek ott és az az érzésem, hogy jó lenne, ha ott lennék mellette. Holnapután ha minden jól megy már Londonba leszek, megoldjuk ezt az egészet együtt és minden rendben lesz végre. Tudom milyen Barbi, sokkal jobban, mint a másik két lány.
*Louis
Amikor hazaértünk Niallel végre, már Barbi nem volt ott. Tudtam, hogy ez lesz. Dugóba kerültünk és már jóval elmúlt éjfél mire visszaértünk a Direction házba. Mióta Eleanorral szakítottunk nem is nagyon voltam a másik házamban, Niall konkrétan itt lakik, ahogy Harry is, Zayn gondolom Perrievel, Liam Daniellel.
Sajnáltam már utólag, hogy itt hagytuk Barbit, de ha visszük, akkor csak ült volna velünk a dugóban.
Reméltem, hogy Harry már hazaért, de a szobájában nem találtam. Aggódni meg minek, neki is van saját háza, hát lehet hogy ott van.
Akartam telefonon hívni, de mi van ha megzavarok valami csaj ügyet.
Úgy egy hónapja bevallotta, hogy szerelmes Barbiba, de azóta nem tett semmit az ügy érdekében. Rá is fogok kérdezni, ha véletlenül kihozza a szó.
- Jó reggelt! - rikkantottam, ahogy beléptem a konyhába. Hát... a látvány alapján az én jó reggelem az elszállt. - Linette?! - tátottam el a számat. A csajt lassan egy éve nem láttam. És hogy ki ő? Röviden: egy ribanc. Hosszabban: Harry volt barátnője. Bár nem nevezném így, inkább csak egy kavarás volt mindkét fél részéről. De mit keres itt? Azok után, hogy rám mászott, miközben Harryvel együtt volt?!
- Igen, Linette! - nevetett gúnyosan. - Mit tátod itt a szád?
Így jobban megnézve egy férfi ing volt rajta... Harry inge. Uram Atyám, Na Ne!
Ahogy Harry belépett ugyan úgy meglepődött mint én. Mi van?
- Linette? - hökkent meg göndör barátom hasonlóan, mint én pár perce.
- Azt ne mondd, hogy az egész kiesett! - tette csípőre a kezét a csaj.
- Milyen "egész"? - értetlenkedtem.
- Egy ilyen éjszakát nem lehet csak úgy elfelejteni.
- Milyen éjszakát? - na Harryke kezdi játszani a szende vadállatot.
*Harry
A tegnap éjjel úgy, ahogy van kiesett. Semmire sem emlékszem. Próbáltam megerőltetni az agyamat, de komolyan semmi. Mintha átaludtam volna az egészet.
Az meg, hogy Linette és én. Lehetetlen. Biztos, hogy nem!
Bevettem egy fájdalomcsillapítót, majd felvonultam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Magasról tettem Linre, meg erre az egészre. Majd ha a fejfájásom kicsit alábbhagy, lehet, hogy eszembe jut valami.
Hát, ja majd pont elmúlik a fejfájásom, mikor valaki dörömböl az ajtómon.
- Nyuszii! Engedj be! - hallottam Linette nyávogós hangját. Egy lapon sem lehet említeni Barbi édes, csilingelő hangjával. Barbi. Úristen! Ha ezt megtudja... Ezt nem hiszem el!
- Menj el! - üvöltöttem ki.
- Előbb engedj be!
Hát jó! Ha azután elmegy, én beengedhetem. Feltápászkodtam és kinyitottam az ajtót.
- Mi az, hogy menjek el?! A tegnap éjjel után? - vont kérdőre.
- Milyen tegnap éjjelről beszélsz? Nem is emlékszem semmire...
- Hát én viszont emlékszem... és ha nem akarod, hogy tele legyen ezzel a sajtó, akkor azt teszed, amit mondok!
Kicsit meglepődtem. Előre féltem a kis tervétől.
- Először is: Mi mától egy pár vagyunk! - MI?! Na azt nem! Azzal teljesen tönkretenném az esélyemet Barbinál. - Másodszor: Elmondod ennek a kis Barbinak, hogy eleged van belőle! Hogy utálod és semmit sem akarsz tőle. Még barátságot sem.
- Ez most zsarolás? - próbáltam higgadt maradni.
- Vedd aminek akarod. De ez csak a kezdet.
