14. fejezet

Végre talaj van a lábam alatt. Ezt is túléltem!
- Hali! - mentünk oda a csajokhoz. - Louist még nem ismeritek. - bemutattam őket.
Scott halkan morogni kezdett. Gyors elkaptam a pórázt, hogyha megvadulna vissza tudjam fogni. Jól számítottam: Scott fülsiketítően ugatott és neki akart támadni Lounak.
- Nyugi, csak rád akar ijeszteni, nem fog bántani! A kezedet! - Scott egyre inkább húzott engem, de nem engedtem el. - Most! Különben lesz némi baj! - Scott megrántott, de még mindig erősen tartottam. Louis megijedt, ezért gyorsan a kutya elé tartotta a kezét, aki mélyen beszívta a szagot. - Scott, ő barát! - magyaráztam a kutyának. Teljesen lenyugodott, ez az én barátságos kutyusom. - Most már a családjához tartozol, többet nem támad rád, csak ha én azt mondom. - megveregettem a kutyus oldalát, mire elégedetten leült.
- Kis véreb. - nevetett Lou.
- Hát igen, elég védelmező fajta, de nem veszélyes.... annyira.
Louis megsimogatta Scott buksiját. Mindenki így tett. Gondolom rájöttek, jobb ha a kutya barátnak tekinti őket, mint ellenségnek. Jól tették.
- Mit terveztek a továbbiakban? - tudakolta Harry.
- Mindegy. - vonta meg a vállát Mancsi.
- Végül is amit akartunk, megnéztük. A többire meg van még időnk. - intett Nat.
- Séta? - ajánlotta Lou.
- Hova? - döntöttem oldalra a fejem.
- Csak így itt. Vegyünk mondjuk..... Fagyit! -válaszolt.
- Ne! Hot- dogot. Láttam itt valahol egy ilyen hot-dogos kocsit! - Niall éhes? Meglepő?
- Jó, legyen! - nevettünk.
Mindenki vett hot-dogot, majd kerestünk valami helyet ahová leülhetünk.
- Na akkor most rajtatok a sor, hogy meséljetek magatokról. - mutatott Mancsira és Natira a szöszisrác.
- Hát nekem van két kutyám, Manó és Dorka. - kezdte Mancsi, majd segélykérőn rám nézett.
- Ne haragudjatok, de nem baj, ha fordítok? A lányok még nem annyira beszélnek angolul. - néztem rájuk, majd Mancsira. Ő csak bólintott.
- Nem baj.
- Oké, akkor én rengeteget utazok, szeretem Párizst... - és Mancs mindent elmondott, én pedig lefordítottam.
Aztán Nati is elmondott magáról dolgokat, én pedig megint csak fordítottam.

Egyszer azt vettem észre, hogy Nati, Niall és Mancsi eltűntek, Louis pedig hazament.
Harryvel és Scottal maradtam egy padon.
- Nem fázol? - kérdezte egyszer.
- Egy kicsit. Nem készültem,  hogy eddig elhúzódik a városnézés. - vallottam be, mire levette a pulcsiját és a vállamra terítette. - Köszönöm. - mosolyogtam. - Hova lettek a többiek?
- Lou hazament. A többiek meg keresnek valami vécét. Te hol voltál eddig?
- Hát testben itt... de lélekben inkább otthon. - elhúztam a szám. - Őszinte leszek: Dávidon járt az agyam.
- Dávid... - próbálta kiejteni magyarosan. Vicces volt. - Szóval Dávid az, aki megcsalt.
- Hét igen, nevezhetjük így is... és igen ő az. - a könnyeim megint gyülekezni kezdtek, de ezúttal nem tudtam visszafogni őket. Ahogy az első könnycsepp lecsordult Harryre néztem: - Váltsunk témát! Megpróbálom elfelejteni.
- Rendben. - mosolyodott el, majd letörölt az arcomról egy kósza könnycseppet. - Felejtsük el.
Közben visszaértek a többiek.
- Mindjárt 10 óra. - jelentette ki Nat. - Haza kéne mennünk.
- Tényleg sok az idő. - álltam fel. Harry is így tett. Levettem a pulcsit és odaadtam akartam adni neki, de nemet intett:
- Ne fázz, míg hazaértek! Majd visszakerül. - nem volt kedvem visszautasítani az ajánlatot, majd megfagytam. Ígyhát bólintottam és felvettem a  pulcsit.
- Indulhatunk? - tudakolta Nat.
- Persze. - bólintottam, és már indultunk is.
A buszmegállóban még épp annyi időnk volt, hogy feladjam Scottra a szájkosarat.
Aztán felszálltunk a buszra és hazamentünk.

*Natii szemszöge 

A mai délután - este - igazán jóra sikeredett. Bár mire hazaértünk már elmúlt 10 óra, még mindig tele voltunk energiával egy kis csajos dumcsizós estéhez.
Barbi benne volt, hogy előtte dobjunk össze hozzá valami kis nyalánkságot. Barb isteni édességeket tud készíteni. Olyan egyszerűek, pillanat alatt megvannak, de  mégis nagyszerűek.
Ezúttal is hamar megvoltunk, majd befészkeltük magunkat a nappaliba egy nagy tál édességgel.

- Mizu veled és Niall- el? - zúdította rám a kérdést Mancsi.
- Sejtettem. - ejtettem le a kezem tehetetlenül. - Semmi. - vontam meg a vállam.
- Na persze. - harapott bele egy sütibe Barbi.
- Nem, komolyan mondom!
- Szóval nem komolyan mondod, így már világos. - nevettek.
- Barbi, komolyan SEMMI! Jó fej meg minden, de csak haver. Őszintén.
Mancsi megköszörülte a torkát.
- Háááááááát hooooooooogyne! - vigyorgott Barb.
- Nem, de őszintén. Szerintetek nem mondanám el a két legjobb barátnőmnek, ha tetszene? Csak mondjuk egy kicsit is? - billentettem oldalra a fejem.
- De igen! - sütötte le a szemét Barbi.
- Na és mi van veled meg Harryvel? - dobtam a labdát ezúttal én.
- Ugyanez. - vonat meg a vállát.
- Öhhhh... - ezúttal én szemétkedhettem és ki is élveztem a helyzetet. De csak annyira, amennyire ők is.
- Nem... Nem tudnék jelenleg egy fiúra ÚGY gondolni. Még túl friss ez a dolog Dáviddal. Persze: Túl kell lépnem rajta, de ennek még nem most jött el az ideje. Értitek? - szomorkás volt és a hangja egyre csak vékonyodott. Nem akartam, hogy sírjon.
- Ja képzeljétek! - kapcsolt Mancsi is. - Lesz szombaton egy találkozó. Ott megismerhetjük a leendő osztálytársainkat.
- Mi? - ugrott fel Barb. - Ez szuper!
- Tényleg tök jó. - mosolyogtam és elvettem a tálról egy csokigolyót. - Egyébként. Mi a terv holnapra.
- Hát a mai után én szerintem délig alszok. - nevetett Mancsi.
- Én is. - helyeselt Barb. - Várjatok! Akkor holnap délelőtt kipihenjük magunkat és este elmegyünk valahova bulizni.
- Ez tetszik! - ugrottam fel.
Az eszembe sem jutott, hogy majd valaki - vagy valakik - keresztülhúzzák a számításainkat.

13. fejezet

*Natii szemszöge

Végre elindultunk.
Mindenki nagyon jól nézett ki, de nem ez volt a lényeg, de ha már ilyen csinik vagyunk, gondoltam hozom a formám és fényképezek.
Nagyon jó képek születtek.

Elindultunk városnézni.
Megpróbáltuk a busz útját követni, elvégre az elment a Big Ben előtt.
Elmentünk Harryék villája előtt, aztán szépen elértünk a buszmegállóig is.
Mindent lefényképeztem és így tovább.
Végül meguntuk, ismét buszra szálltunk.
Tegnap, mikor elmentek Ádámék nagyon a lelkünkre kötötték, hogy Scott mindenhol legyen velünk - legalábbis eleinte. Szóval a szőrös cukiság követett minket a buszra is.
Aztán egy olyan buszmegálló következett, ami ismerősnek tűnt így ránézésre.
- Trafalgar tér! Leszállás! - utasított Barbi. Ő mindent tud erről a városról, így nem csalódtam.

A körbenéztünk a téren és - mondanom sem kell - fotózkodtunk is.

Aztán a következő buszra felszálltunk és a Big Bennél szálltunk le. Itt is készültek képek, majd folytattuk utunk.
A következő busszal átmentünk a Tower-hídon, majd a London Eye - nál szálltunk le.
De ahogy megláttam azt a hatalmas óriáskereket rögtön elszállt minden bátorságom. Mancsi arckifejezéséből ugyanezt olvastam ki. Ezzel szemben azonban Barbi olyan izgatott volt, hogy fel tudott volna helyből ugrani a tetejére is. - Na jó, azt azért nem, mert... mert nem NA! :D
- Na jöttök? - nézett ránk izgatottan.
Megráztam a fejem, Mancsi is így tett.
- Van még időnk! - vonogatta a vállát Mancsi. - Erre lélekben jobban fel kell készülnöm.
- Pedig már jócskán esteledik. Biztos szépek fentről a fények. - gondolkozott el Barbi, és az óriáskerék tetejét fürkészte. Majd' kitört a nyaka. - Hát én most is megyek, nem gond, ha ti nem, boldogulok és nem is kell egyedül hagynom Scottot.
- Oké, én megfogom! - ugrándoztam. Imádtam azt a kutyust, olyan édes.
Barbi elindult a sor felé, ami csak pár emberből állt, most nem voltak olyan sokan.

*Barbii szemszöge

A lányokra hagytam Scottot, majd megindultam az óriáskerék felé.
Nem is értem, hogy merek egyedül felülni, lehet nekem is várnom kéne, de ha már itt vagyunk...
Beléptem a kis kabinba és az ablakhoz léptem.
A kis padon három fiú ült, de nem foglalkoztam velük. Inkább a csodás kilátásra figyeltem.
Egyszer egyikük mellém lépett. Azt gondoltam, de éreztem, hogy inkább engem néz.
- Barbi! - kiáltott fel.
Megrezzentem és ránéztem. Először megijedtem, ki ez és honnan tudja a nevem, aztán én is észbe kaptam.
- Niall. Hát te? - tudakoltam
- Megnézem a kilátást. - nézett rám sejtelmesen. - Hogyhogy egyedül?
- A lányok nem jöttek. Nem akartak most. Nem tudom miért.
- Szia! - hallottam még egy hangot. A másik fiú Harry volt.
- Szia! - köszöntem én is. - És te? Te is a kilátásért jöttél?
- Igen. Mi másért? - nevetett. A harmadik fiút nem láttam, ő állt tőlem legtávolabb, de aztán odajött.
- Louis vagyok. - mondta.
Meglepetten próbáltam ránézni, de nem ment, ezért elnevette magát. - Te meg Barbi. Harry folyton rólad beszél.
Harry rákapta a tekintetét, mire a Louis gyorsan témát váltott: - Ja egyébként honnan is jöttél?
- Magyarországról - válaszoltam.
- Magyarország? A nagypapám szerette azt az országot. Vagyis hogy szereti. Én is voltam már ott ám. csak sajnos nem emlékszek rá.
- Te gondolom Budapesten voltál.
- Igen, a főváros. Te honnan jöttél?
- Békéscsaba. Nat viszont régebben Pesten lakott a családjával, de olyan 12 volt, mikor leköltöztek.
- Értem. És szép ez a Békéscsaba? - tudakolta. Mit ne mondjak vicces volt a kiejtése.
- Igen, nekem legalábbis, hisz ott nőttem fel. De nem egy nagy szám.
- És miért költöztetek Londonba? - kapcsolódott be Harry.
- Mert... csak.
Erre elnevették magukat: - Bővebben?
- Hát az úgy volt, hogy most volt a szülinapom és azt kaptam, hogy mi hárman, vagyis hogy a kutyákkal együtt heten elköltözünk Londonba és itt fogunk tanulni.
- Hány kutyátok van nektek? - hüledezett Louis.
- Négy összesen. - nevettem.
- Hát Harry, te ne menj oda! - ugratta Lou a haverját.
- És hány évesek vagytok? - érdeklődött Niall.
- Hát Nat és Mancsi 16 én most lettem 17.
- És van barátod?
Lehajtottam a fejem.
- Nincs. - jelentettem ki, de hallottam, hogy elvékonyodik a hangom. Nem engedtem, hogy a könnyek utat törjenek maguknak, csírájában elfojtottam a sírást, de azért leültem a padra.
- Mi történt? - tudakolta Louis. - És nem kell válaszolnod, ha nem akarsz.
- Velem is járt, meg egy másik lánnyal is. - vontam meg a vállam, mintha semmiség lenne.
- A kis .... Na nem mondom ki mi! - káromkodott Harry - vagyis csak akart.
- És a többiek? - így Niall.
- Nekik sincs most. - válaszoltam.
- És miket szerettek csinálni? - terelte el gyorsan a témát Lou.
- Hát van egy lovam, Secret, de őt sajnos otthon kellett hagyni, valószínűleg eladjuk. Imádok lovagolni. Natinak is van egy lova Szellő. Ő is imád lovagolni, de ők nem fogják eladni. Mancsinak nincs lova, de lovagol 2 lovat, akiken korábban én is tanultam és ő is, most pedig ő lovagolja őket. Ezen kívül imádom a zenét és szeretek sütni.
- Ez még jól jöhet! - kiáltott fel Niall.
Mindenki nevetett.
- Hozzá kell tennem, hogy Nat jól süt és főz! Nagyon finomakat csinál. Most ti meséljetek.
És meséltek.
Sokat nevettünk és mondtak olyanokat is amiket már hallottam így ismerősöktől, akik rajongók.
Pl.: Niall imád enni. Mégis olyan sovány.
Harry meg szereti a cicákat. Ez aranyos. Louis pedig imádja a répát.

Szépen elrepült az idő és csak azt vettem észre, hogy végre talaj van a lábam alatt.

12. fejezet

Estére tényleg mindenki hulla volt.
Éppen hogy lefürödtünk és bedőltünk az ágyba.
Aznap akkor először jutott szembe Dávid.
Eleinte önmagamat sajnáltam és azon agyaltam, hogy lehetett ilyen szemét ez a fiú. Aztán magamat hibáztattam, hogy hogy lehettem ilyen hülye, miért bíztam meg benne!? De nem tudhattam... Végül arra jutottam, hogy az igazi sérelmeket Petra szenvedte.
Aztán elnyomott az álom.

*Natii szemszöge

Megérkeztünk! Végre!
Alig várom, hogy elmenjünk városnézésre! Alig várom, hogy fotózhassak! Imádok fotózni és a lányok szerint tudok is.
Ez a Harry pedig - elég furcsa, hogy első nap bele botlunk.


Este már valós élő-holt voltam.
Éppen, hogy be tudtam dőlni az ágyba és már el is nyomott az álom.

~.~.~.~.~

Reggel a napsugár betört az ablakon, én pedig felébredtem rá.
Igazi csodás reggel: a napsugár ébreszt.
De várjunk! Napsugár? Az én szobám nyugati fekvésű! Nem kelhetek a felkelő nap fényeire!
Kinyitottam a szemem. Körbepásztáztam a helyet. Hol vagyok?
Ja persze! Londonban vagyok!
Ez az új szobám!
Hogy felejthettem el?
Jó oké, tény hogy reggel elég gáz vagyok és hisztis is, amíg nem kapok kávét, de akkor még nem beszéltünk Barbiról, aki szintén tiszta hiszti, amíg nem kap tejszínhabos-fahéjas tejeskávét.
Kikecmeregtem az ágyból és megnéztem az órát. Még csak fél nyolc! Na az kizárt, hogy bárki is ébren legyen, dehát csak én vagyok ilyen koránkelő.
Kibotorkáltam a konyhába és benyomtam a tévét.
Kukkot nem értettem belőle, csak néhány szót. Sőt! Meglepetésemre mondatokat is.
Meguntam, ezért kerestem valami zenecsatornát. Természetesen ott is éppen sztárhírek voltak! Ez az én formám!
A zenecsatorna tele volt a One Directionnal.
Harry biztos nem tart minket túl nagy rajongónak... Nehogy közös képet, még egy autó grammot sem kértünk.
Csináltam magamnak kávét, aztán úgy döntöttem, mivel úgysem tudok mit csinálni, hát csinálok a lányoknak is.
Már kilenc óra volt, és legnagyobb meglepetésemre Barb hamarabb kelt fel, mint Mancsi.
Biztosan az óraátállítás jobban megviselte Mancsit, mint Barbit.
Lehuppant a tévé elé és kómásan bámulta.
A szeme fel volt dagadva és vörös volt. Sírt. Egész biztosan sírt, de miért? Hát persze, Dávid. Bár jól tudom, hogy megígérte Máténak, hogy nem pasizik be, mégiscsak azt mondom, hogy jót tenne neki egy pasi. De nem avatkozok bele, nem az én dolgom. Ráadásul elég nagyot csalódott most ahhoz, hogy ne legyen kedve a pasikhoz.
És beugrott: "A pasik mind szemetek!"
A jelszavunk.
- Jó reggelt! - nyomtam Barbi kezébe a tejeskávéját. - Ahogy szereted!
- Köszönöm, Nat, angyal vagy! - kortyolt bele.

- Még pillecukor is van benne! - tettem hozzá.
- Igen, imádom, de anya nem szereti, ha túlzásba viszem. - mosolygott.
- De most nincs itt anyud, egyébként meg reggel szabad!
- Jól van, mostantól így iszom! - elmosolyodott. El sem hiszem, szegény lány ennyitől mosolyog. Borzasztóan örültem, hogy én vagyok az az ember, aki mosolyt csal az arcára.

*Barbii szemszöge

Reggel mikor felébredtem, hallottam, hogy megy a tévé, gondoltam valaki már kint van, ezért én is kimegyek. A konyhában Natit láttam forgolódni, de nem volt kedvem hozzászólni. Ahogy senkihez.
A tévét kezdtem bámulni.
Legnagyobb meglepetésemre Nati egy bögre tejeskávával állt elém.
- Jó reggelt! - nyomta a kezembe. - Ahogy szereted!
És valóban, ahogy szeretem. Még pillecukor is volt benne.
- Köszönöm, Nat, angyal vagy! - kortyoltam a meleg italba.
- Még pillecukor is van benne! - mosolygott rám barátnőm.
És jól tudja, hogy imádom is. Csodálatos barátnő és figyelmes is. Most pont erre van szükségem. Gondoskodás és nyalánkságok, bár anya nincs oda az édességek túlzott  fogyasztásáért.
Nati biztosított, hogy anya nem tudja meg és most már nem is lesz itt minden nap, szóval reggelente ennyi majd belefér. Persze, ha magamnak megcsinálom, mivel Nat nem a szolgám.
- Miénk a mai nap! - kiáltott fel Nat. - Hello London?!
- Hello London! - nevettem. Megnevettetett! Aranyos, hogy figyel rám, de erről eszembe is jutott Dávid.
A könnyeim egyre gyűltek és gyűltek és végül kibuktak belőlem és folydogáltak le, le az arcomon.
- Jajj, Barbi, ne sírj! - ölelt magához. - Felejtsd most már el ezt a Dávidot! Nem látod többé, ha minden igaz, ez most már London! Vedd úgy hogy nincs többé!
- Oké! - szipogtam. - A pasik mind szemetek! - jelentettem ki.
- De valamit kihagytál! - kérdőn néztem rá. - A pasik mind szemetek!
Nevettem. Megint. Ezt nem is hagytam ki!


~.~.~.~.~


Egész délelőtt pakoltunk. Mindenki berendezkedett, de még valami nem volt az igazi.
- Kéne ide egy házimozi. - tipikus Nat.
- Igen, meg a tévé alatti üvegszekrényt kitölthetnénk néhány filmmel! -  és ez Mancsi.

Nat összedobott egy gyors ebédet.
Imád főzni és tud is. Sokat ad a kivitelezésre, de az ízek sosem maradnak el.
Imádom, hogy ezután rengeteget főz majd nekünk!

Gyors megettük az ebédet, közben beszélgettünk és néha fulladoztunk már a nevetéstől.
Bepakoltam a cuccokat a mosogatógépbe, majd mindenki elkezdett készülődni.
Jöhet a városnézés!


Mindenki javába készülődött, és hát nem hiába.
Meglepően jó idő volt Londonhoz képest, ezért Mancsival a szoknya mellett döntöttünk.

Nati farmersortot vett fel.
Rajtam egy fehér ing volt, Mancsin ugyanez halványzöldben, Nati csíkos felsőt vett fel.
Nagyon halvány sminket tettem fel, Nati szinte semmit, Mancs pedig ismét kitett magáért.
Gyönyörűen sminkel, de sosem feltűnően.
Nati bekészítette a fényképezőjét is. Hóbort, de ez van, én is.
Mindketten imádunk fényképezni. Nati nagyon jó képeket csinál, már felkérték egy ilyen fényképész suliba is, de nem ment, kitart amellett, amit akar és ő tűzön, vízen keresztül lakberendező és divattervező lesz!

Nat már a lakásban elkezdett képeket csinálni.
Még arról is, ahogy készülődtünk.

Aztán nagy nehezen elindultunk.

11. fejezet

Leszálltunk a buszról.

Sajnos amint Scott meglátta maga előtt az utat rohanni akart, de visszafogtam.

Ha a fiatal és szófogadatlan mént Secretet sikerült, akkor egy ilyen kutyust miért ne?

Elindultunk Harryék háza felé. 

Mint azóta kiderült - inkább villa!

- Nincs kedvetek benézni? - ajánlotta aranyosan a fiú.

Kérdőn a lányokra néztem és a villa ajtaja felé biccentettem, hogy megértsék. 

Mancsi halvány nemet intett, majd oldalra fordult, jelezvén, hogy indulnunk kéne, mert Ádámék várnak.

- Már várnak minket - vontam meg a vállam. 

Hogy őszinte legyek nem volt sok kedvem ellenállni Mancsinak, mivel hulla fáradt voltam.

- Kár - húzta el a száját egykedvűen. Végül elmosolyodott.

Már éppen indultunk volna tovább, mikor valaki kirontott a kapun.

- Hol voltál haver? - kiáltotta egy szőke fiú. - Már azt hittük, elvesztél. - majd ránk nézett. - Haver, rajongók?
- Nem! - rázta meg gyorsan a fejét  Nat.
- Csak megmutatom nekik, merre menjenek, mert nem ismerik a környéket.
- Egyébként Natasa vagyok. - mosolygott a lány a szöszisrácra.
- Niall - vigyorgott vissza.
"Na itt készül valami." - jegyeztem meg magamban, ami az arckifejezésemen is látszódhatott, mert Harry szélesen rám mosolygott.
- Nem jöttök be? - ajánlotta Niall.
Nat rám nézett, majd Mancsira.
Laza nemet intettünk a fejünkkel, Nat pedig nem ellenkezett. Gondolom tudta milyen fáradtak vagyunk.
- De cuki kutya! - kiáltott fel Niall, mire Scott vérszomjasan ráugatott, kivillantva rikító fehér fogait.
- Bocsi, elég védelmező egyéniség, nem bánt, ha én nem akarom. - megpaskoltam Scott oldalát. - A kezedet. Bocs, de amíg nem ismeri a szagodat, addig ellenség leszel.
Niall a fejét rázta.
- Nyugi! - nevettem. - Nem készül leharapni.
A szöszisrác odanyújtotta a kezét, Scott pedig megszaglászta, majd megnyalta. Sokkal nyugodtabb kisugárzása lett "kis"kutyámnak és elégedetten - de azért védelmezőn - mellém ült.
- Mennünk kéne, Ádámék várnak - emlékeztetett Mancsi.

Elbúcsúztunk a szöszisráctól és elindultunk mifelénk.

Szép volt. 

Tipikus londoni társasházak, nem is vágyom jobbra, így elsőre.

Nem várt nagyobb meglepetés, amikor betoppantunk sem.

Igaz csodálatos volt és dizájnos is, de éppen elég takaros.

Ahogy beléptem velem szemben a nappali volt, tőlem rögtön balra az ebédlőasztal, a nappalitól balra amerikai konyha. A pult mellett bárszékek,

Jobbra három kis ajtó. A szobáink.

Balra tovább spájz és fürdő.

Mindenki körbenézett, minden szobát végignéztünk.

Ádámék mindent ízlés szerint rendeztek, így mindenki azonnal tudta, melyik lesz a saját szobája.

Az enyém a bal oldali ajtó mögött bújt meg.

Minden gyönyörű volt bent és.. Angol zászlós.

Lepakoltam a cuccokat és elővettem a laptopom, közben pedig felhívtam anyáékat, hogy megérkeztünk és minden rendben.

Facebookon többen is rámírtak, hogy milyen a hely és hogy tetszik e.

Aztán megnéztem a twitterem és elindultam, hogy megnézzem a lányok milyen szobát kaptak.

Az én ajtómmal szemben lévővel kezdtem.

Nati szobája, kétségkívül, hisz olyan, mintha egy szivárványba csöppentem volna. Mindenféle szín, amit csak Nati szeret. És az sok!

A falak zöldek, a szőnyeg kék, az ágynemű színes.

Az egész szoba annyira Natis volt..

Aztán benéztem Mancsihoz.

Párizs, Párizs, Párizs.

Imádja Párizst és én is mondjuk, de Londont jobban.

Szóval egy magyar lány, Angliában, egy Párizsos szobában örvendezik.

Ez tetszett.

- Na és? - kezdte Ádám. - Mit fogtok kezdeni magatokkal? Előtettek van a nyár.

- Városnézés! - kiáltottam.

- De körbevezethetnél, körülbelül mi hol van. - kérte óvatosan Mancsi.

- Persze, az meg lesz. Addig segítünk, amíg nincs ismerősötök. - bólogatott Ádám.

- De van. - tudatta óvatosan Nat.

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét Mancsi bátyja. - Remélem nem valami aberrált, mert akkor.. hú...

- Nem, nem aberrált, ez biztos - nevetett Nat. - Harry Styles az.

- És Niall - tettem hozzá.

- És az mégis ki a fene? - tudakolta Ádám. Nusi úgy nézett rá mint valami űrlényre.

- Nem tudod, ki az a Harry...? - tagolta a mondatot  a meglepett Nusi.

- De azt tudom. - ugrott be neki. - Az a varázsló, igaz?

Elnevette magát.

Mindenki megfeszült, de mikor felnevetett mi is rájöttünk: Csak viccelt.

- Jól van, bevallom, fogalmam sincs ki az. És azt a Niallt se. De minden esetre akkor is vigyázzatok, ha Henry, ha David Guetta, ha Rihanna... nekem mindegy! 

Nevetésben törtünk ki. 

- Henry... - Nati a földön fetrengett.

- Bocsánat... Nem úgy hívják? Sajnálom.

Mancsi is nevetett, ahogy mindenki más a szobában, Ádámot kivéve.

Végül ő sem bírta tovább. Bár ő inkább rajtunk röhögött, nem azon amin mi, inkább a helyzeten.

- És munkát keresünk! - nyugodott le Nat. - Kelleni fog a pénz. A nyáron megszedjük magunkat és megpróbálunk nem sokat költeni.

- Ez nem rossz ötlet - bólintott rá Ádám. - De én és a szüleitek is mindig segítünk ha baj van. Nem fogtok megszorulni, az biztos.

Felöltöztünk és elmentünk körbenézni a városba.

Ádám megmutatta a fontosabb helyeket és bevásároltunk otthonra is, mivel még üres volt a hűtő.

Beültünk a Starbucksba és ittunk egy kávét.

Nem is volt rossz ötlet, mivel mindenki hulla volt, pláne mi lányok az utazás miatt.

10. fejezet

 Ádám elmagyarázta hol van a legközelebb buszmegálló, addig én feladtam Scottra a szájkosarat. Szegénykém egész jól tűrte.
Felkiáltottam:
- Irány a "naagy - piroos" busz! *-*
A lányok nevettek. Tudták jól, mennyire fel akartam ülni egy ilyenre.
Megálltunk egy buszmegállóban. Nem igazán volt sok fogalmunk a menetrendről, ezért az első érkező buszra felszálltunk.
Vettem jegyet hármónknak, majd elkezdünk helyet keresni.
- Lányok... - szóltam - Ha úgy adódna üljetek ti együtt, én majd külön.
- Köszi Barbi! - ölelt meg Mancsi. - Tudod, mennyire nem tudunk angolul. Te elboldogulsz egyedül.
- Tudom, tudom! Na! Keressünk helyet! - mutattam a tömegbe.
Az alsó szinten egy árva szabad hely sem volt, ezért felmentünk az emeletre.
Mindenhol 2-2 hely volt egymással szemben, de mindenhol legalább 2 ember ült.
"Nehogy elférjünk együtt" - gondoltam.
- Azt hiszem üljetek ide. - vontam meg a vállam rosszkedvűen. - Én majd keresek helyet.
- Nem! - ellenkezett Nati.
- De! - bólogattam hevesen.
- Nem erre nem lesz szükség, már látok is helyet! - odakaptam a tekintetem, és valóban. A busz legvégében pontosan 3 hely volt szabad.
Odamentünk.
Egy korunkbeli srác ült ott kapucniban és napszemüvegben - nem is süt a nap.
Mancsi és Nati rám néztek, de először nem tudtam miért.
- Ja igen! - kaptam a fejemhez. Nati nevetésben tört ki, amihez Mancsi is csatlakozott.
- Jó hogy rájössz! - nevettek. Ekkor már én is.
- Leülhetnénk ide? - kérdeztem angolul.
- Persze! - válaszolt a fiú. Azt hiszem ezt barátnőim is értették, mert azonnal helyet foglaltak a szembe lévő két helyen.

Nati elgondolkodva nézte. Talán tetszik neki?! Kapucniban és napszemüveg mögött? Az kizárt - alig látszik az arca.
- Mi az Nat? - kérdeztem végül. Nem bírtam tovább.
- Ja, semmi-semmi, csak olyan ismerős. - válaszolt.
Én is szemügyre vettem. Mancsi is így tett.
- Tényleg ismerős, de nem erősségem az arcfelismerés. - mosolyogtam bűnbánóan, mire Mancsi közölte, hogy neki csöppet sem tűnik ismerősnek. - Jaj, de mégis tudom! - kiáltottam fel.
- Ki ne ordítsd! - tartotta fel a kezeit az - általam - már felismert személy.
- Harry Styles. - suttogtam.
- Mi? - kérdeztek vissza a lányok egyszerre.
- Ennél azért lehet hangosabban - nevetett - mint kiderült - Harry.
- Harry - szűrtem a fogaim közt.
- Styles? - kérdezett vissza halkan Nat.
- NEM! POTTER! - kiáltottam rá.
- Jó, jó, jó! - tartotta vissza nevetését Nat. Mancsinak ez nem sikerült.
- Aztapaszta, de jó ez így első napra!- vette halkabbra Mancsi.
- Hát igen jól indul, de azért ne kiabáljuk el! - bólogatott Natasa.
Azt hiszem - illetve, hogy TUDOM, hogy Harry az egészből egy kukkot sem értett, ezért dióhéjban lefordítottam neki.
- Ez az első napotok? - nézett rám.
- Első nap, első óra, első percek... Igen! A reptérről jövünk.
- És hol a cuccotok? - nézett végig rajtunk.
- Hát jöttek értünk, csak a sok csomagtól nem fértünk be a kocsiba. - elnevettük magunkat. Barátnőim gondolom sejtették, mit mesélek, ezért ők is csatlakoztak.
- Egyébként Barbi vagyok! - mutatkoztam be.
- Harry - vette le a szemüvegét.
- Ne mondd! - mosolyodtam el. - Ők itt pedig Nati és Anikó.
- Anikó - próbálta kiejteni.
- Csak Mancsi - pislantott a lány. - Így talán könnyebb is. - tette hozzá.

- Jajj Mancs, egyébként hová is tartunk? - tudakoltam.
- Ó, hát azt még tudom Ádámtól, hol kell leszállni, de...
- Van térképem. - kezdett el kotorászni Nat. - De nem találom.
- Mi a baj? - tudakolta Harry. Gondolom megintcsak egy kukkot sem értett. Elmagyaráztam.
- Tudom merre van. ez egyszerű. Tőlünk egy saroknyira.
- Olyan közel. - ámultam. - Ez jó lesz, legalább valakit ismerünk és nem is lakik messze.
Gyors lefordítottam a lányoknak, mire ujjongani kezdtek.
Scott eddig észrevétlenül ült - mert ráparancsoltam. De most szegény nem tudta mi ez az öröm.Ugatni próbált, de a szájkosár miatt csak morogni tudott.
- Hát ő ki? - mutatott Harry a póráz végén ficánkoló állatra.
- Scott. - simogattam meg puha buksiját megnyugtatásul -  már a kutyának. ;)
- Aranyos. - mosolyodott el.
- Te még nem ismered! - nevettem. - Elég védelmező, szóval nem szeretnék haragosokat, mert vele gyűlik meg a bajuk.
- Szóval ilyen kis harci kutya, vagy mi.
- Igen, olyasmi volna, de nem bánt, csak ha HATÁROZOTT utasítást kap. Azt pedig nem kap, csak ha vészhelyzet van.
Scott az ölembe hajtotta buksi fejét és rám emelte sötét szemeit. Olyan édes volt.

9. fejezet

A kutyák miatt egész gyakran meg kellett állni, ezért körülbelül két órával hosszabbra sikeredett az út.
Kettőkor gyors bekaptunk valamit, hogy minél hamarabb odaérjünk a becsekkolásra.
Fél négy fele már el voltak intézve a kutyák, így már csak a csomagok voltak hátra.
Minden rendben ment, kiderült, hogy nincs nálunk fegyver, amit amúgy is tudtunk, dehát, ha előírás, akkor előírás.
Még körülbelül egy óra volt a gép indulásáig, de nem bántuk a várakozást. Annyira izgatott voltam, hogy Dávidról is megfeledkeztem.
- Úristen, Úristen, Úristen! - ugrált Mancsi.
Annyira izgatott volt, pedig olyan sokat utazik.
Nati már fél füllel zenét hallgatott. Imádta a zenét, ahogy én is, de sosem hallgattam ennyit.

*Mancsii szemszöge

Már csak egy fél óra volt a gép indulásáig. Teljesen bezsongtam. Annyit utaztam már, de ez az út más lesz.
Most nem köszönök el pár nap múlva, most egy ideig ez lesz az otthonom.
A legjobb barátnőimmel együtt!

Egyre inkább azon gondolkoztam, milyen lesz London. Milyen lesz a lakásunk? Milyenek lesznek az emberek? Milyen lesz a suli? És mennyire tanulok majd meg angolul? Persze, jól beszélem, de nem elég jól! Csak az a szerencsénk, hogy itt van velünk Barbi, különben elvesznénk! Az fix.

Aztán megszólalt a hangosbemondó: - A Londoni járatra meg lehet kezdeni a felszállást.
- Igeeen! - kiáltotta Barbi. Annyira be volt zsongva. Fogadok megfeledkezett Dávidról is.
Annyira imádta Londont, mindig el akart jutni oda és most valóra válik az álma.
Nati eddig csak fél füllel az iPodját hallgatta, de amikor meghallotta a hangosbemondót sikítva rohant az ajtó felé. :D
Még sosem láttam ilyennek.
 Összenéztünk Barbival.
Nekünk se kellett több, rohantunk Nati után.
Elsőnek szálltunk fel, ennyit a rohanásról! Cöhh - és még valaki furcsán nézett ránk, ahogy rohantunk.
Nati továbbra is az iPodját hallgatta, én pedig Barbival beszélgettem.
Persze néhányszor hozzászólt Nati is.

Nem volt hosszú az út, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt.
Aztán végre megérkeztünk! Végre!

*Barbii szemszöge

Minden olyan gyorsan történt.
Észbe se kaptam és már a repülőn ültünk.
Ami a valóságba 2 óra volt, nekem az 2 másodpercnek tűnt. Hogy repül az idő!
 Aztán a repülőn beszélgettünk Mancsival, de nem nagyon figyeltem rá.
Annyira vártam már, hogy megérkezzünk. Az út borzasztó hosszúnak tűnt, pedig a valóságban nem volt az. De a valóság a felnőtteknek való! Minden perc felért egy órával, a másodpercmutató lomhán vonszolta magát körbe-körbe.
Aztán bemondták: - Megkezdtük a leszállást! - Istenem, Végre!
Egyre jobban láttam a tájat, végre elhagytuk a felhőket és megláttam Angliát.

Aztán megláttam a repteret. Leengedték a kerekeket és végül lelassult a gép.
Mindenki elkezdett  mocorogni, majd bemondták, hogy megkezdhetjük a leszállást.
Kinéztem az ablakon. Az ég borús volt. Még szerencse, hogy hoztunk váltóruhát, mert különben megfagytunk volna. otthon 30 fok van!
Egy folyosó vezetett a gépből az épületbe, hogy addig se kelljen fáznunk.
- Induljunk a csomagokért! - vette az irányt Nati a jelzések szerint.
Követtük.
Először én találtam rá az angol zászlós bőröndömre, levettem a szalagról, majd nekitámaszkodtam, hogy így várjak a további csomagokra.
Körbenéztem. A sok fej közt egy ismerős arcot pillantottam meg.
- Ádám! - kiáltottam és intettem, hogy itt vagyunk.

Elmosolyodott és felénk vette az irányt.
Nusi a barátnője is elkísérte. Mancsi a a bátyja nyakába ugrott. Nusi pedig széttárta a karjait és magához ölelt engem és Natit.
- Na csajok? - kérdezte Ádám.
- A cuccok! - kiáltott fel Nati és kapásból két bőröndöt leemelt a szalagról. - ezek az enyémek és van még egy.
Mancsi is leemelt két bőröndöt, majd közölte, hogy neki van még kettő. Közben én is megtaláltam a második bőröndömet.
- Akárhogy is számolom, ez összesen 9 bőrönd és egy utazótáska. - ingatta a fejét Ádám. - Az én kocsim nem olyan nagy, mint amivel Apa hozott titeket.
 - Megpróbáljuk belegózni őket. - húzta el a száját Mancsi.

Mikor már minden csomag megvolt elindultunk a kocsi felé. Ádám két bőröndöt húzott, Nusi is kettőt, én is kettőt, Nati is kettőt, Mancsi pedig egy bőröndöt húzott és egy utazótáska nehezedett a vállán.
Az autónál lepakoltunk és visszamentünk a kutyákért.


*Ádám szemszöge

Az autónál szépen elkezdtem bepakolni.
akárhogy legóztam vele, nem sikerült úgy pakolni, hogy minden beférjen. Aztán valahogy minden csomag befért. 4 volt a hátsóülésre tornyozva, ez utazótáska a vezetőülés, egy kisebb bőrönd pedig az anyósülés mögött. 4 bőrönd pedig valahogyan befért a csomagtartóba.
- Elviszem a cuccokat és visszajövök értük. - sóhajtottam.
- Túl messze van! - rázta a fejét Nusi.
A lányok épp megérkeztek a kutyákkal, akik még bágyadtak voltak az altató miatt. Kivéve Scott. Ő meglepően 'éber' volt.
Az is feltűnt, hogy a lányok melegebb ruhába öltöztek, ami jó ötlet volt, mivel Londonban ilyenkor is hűvös az idő.

*Barbii szemszöge

Leraktuk a cuccokat a kocsinál, majd visszamentünk a kutyákért.
Azt mondták, még 10-15 perc, ezért elmentünk átöltözni. Még szerencse, hogy hagytunk elöl melegebb ruhát, mivel itt sokkal hidegebb van, mint otthon volt.
Mancsi egy fekete farmert vett fel és egy pólót "I love Paris!" felirattal.
Nati kék farmerbe bújt, egy drap pólóval.
Rajtam fehér csőnadrág volt angol zászlós fehér pólóval és piros converse cipővel.
Macsi és én dzsekit vettünk fel, Natin pulcsi volt.

*Natii szemszöge

Mikor mindenki végzett az öltözködéssel elmentünk megint a kutyákért.
Egykedves nő jött oda hozzánk és elvezetett egy helységbe, ahol rengeteg kutya és macska volt.
Megláttam Szimbát, Barbi eltűnt, ahogy Mancsi is. Minden bizonnyal a saját kedvenceiket keresték.

Néhány perccel később már kutyáink társaságában sétáltunk a kocsi felé.
Manó és Dorka rendesen tipegett a póráz végén, Szimbát a kezemben hoztam, mert majd' elaludt, Barbi pedig alig bírta visszafogni Scott - ot, szegénykém tele volt energiával.

*Barbii szemszöge


Scott teljesen meg volt makkanva. Mint aki megőrült, borzasztó sok energiája volt.
Ádám a kocsija előtt állt elég kétségbeesett fejjel.
- Sajnálom lányok, ezt nem tudom hogy oldjuk meg! - ingatta a fejét. - A sok csomag miatt nem fértek be.
- Akkor most itt maradunk? - ijedezett Mancsi.
- Fogunk egy taxit! - ötleteltem.
- Kizárt, hogy bárhová beülhetsz kutyával. - rázta a fejét Ádám.
- Mondasz valamit! - bólintott rá Mancsi. - De a kutyák csak beférnek, nem?!
- Hát Szimba biztosan! - mosolygott a kiskutyára Nusi.
- Még Manó és Dorka is! - tette hozzá Ádám. - De Scott, kizárt!
- Busz? - ugrottam fel.
- Hoztál szájkosarat? - tudakolta Ádám.
- Igen! - bólogattam hevesen.
- Akkor úgy tűnik ez a legkézenfekvőbb megoldás!

8. fejezet

 Este átmentünk Mancsiékhoz.
Tőlük indulunk reggel, az apukája visz a reptérre. Mivel nem éppen Budapesten lakunk, és nem is a közelében, ezért jó hosszú útnak nézünk elébe.


Mindenki befészkelte magát a helyére. Nem férünk el hárman az ágyon, ezért ilyenkor én és Nati a földön alszunk. Szeretek földön aludni és Nati is, ezét ez nem gáz.

Szóval befészkeltem magam a helyemre, Mancsi még berakott pár holmit a táskáiba.
- Nati, Mancsi...
- Igen? - és elmeséltem mindent. Dávidot, Petrát, az érzéseimet, mindent. Ők voltak a legjobb barátnőim, mindig megbeszéltünk mindent.
- Jajj Barbi - ölelt meg Mancsi. - Úgy sajnálom, de a pasik már csak ilyenek.
- Igen, de miért hittem, hogy Ő más? - szepegtem.
- Nem tudom... Talán mert beleszerettél - rázta  a fejét Mancsi.
- Pedig nem érdemli meg! - kiáltott fel Nati - Azt sem érdemli meg, hogy itt szipogj miatta.
- Jobban mondva: bőgj miatta! - hát igen, Mancsi elég szókimondó tud lenni, ha ideges, de igaza van.
- A pasik mind szemetek! - kiáltottam fel.
- Igen! - értett egyet Nati. - Ez lesz a mottónk!
- A pasik mind szemetek! - ismételte Mancsi.
Csak nevettem.
Ezért imádtam ezeket a lányokat, mert mindig meg tudtak nevettetni.
- Éppen ezért nem érnek egyetlen női könnycseppet sem! - kiáltottam és megtöröltem a szemem. - Többet nem sírok miattuk! Ezt most megfogadom!
- Sem ma, sem holnap?
- És azután sem!
Megöleltük egymást.

 

Mancsi mindig belém beszéli, hogy a másik fél milyen nagy szemét, míg Nati arról prédikál, miért is nem érdemes rágódni rajta. 

Na ezért imádom az én barátnőimet!!!

*Mancsii szemszöge

Este a lányok átjöttek, hogy reggel tőlünk indulhassunk.

Barbi elmesélte mi történt Dáviddal, mi pedig megvígasztaltuk.

Mesélt Petráról is, a másik lányról. 

Azért az milyen már, hogy valaki egyszerre két lánnyal járjon?! És nem is bukott le! 

Este még nagyon sokáig beszélgettünk arról, hogy mi mindent csinálunk. Elmegyünk a Big Ben - hez, a London Eye - hoz, meg minden máshoz! 

Végül is nekem ez a kettő ígérkezett a legizgalmasabbnak.

Aztán jó éjt kívántunk. tudtuk, hogyha még sokáig dumálunk, akkor reggel nem igazán lesz kedvünk - sem erőnk - felkelni.

Reggel az óra pontosan 7: 00 - kor csörgött. Olyan borzasztó az a ricsaj, dehát, ha nekünk csak így megy a kelés, akkor csak így megy!

Nati nagy nehezen kikóválygott a fürdőbe, míg én résnyire nyitottam a szemem, láttam, hogy Barbi már majdnem felállt. Sőt! Fel is állt. 

Tudtam, hogy nekem is fel kell kelnem, az úgy nem állapot, hogy csak én lustálkodok.

Mindenki felöltözött, a még este kikészített ruhájába, ami kényelmes, de azért csinos is. Mindenki szolidan kisminkelte magát, aztán bepakoltuk a csomagokat a kocsiba.

Jött a nagy búcsúzkodás, ott volt Nati és Barbi családja is. Mindenki elköszönt mindenkitől, mindenki megölelt mindenkit.

Aztán elindultunk.

Én előre ültem, hogy Nati, Barbi, Scott és Szimba kényelmesen elférjenek hátul.

Manót az ölembe vettem, ketrecet majd a reptéren adnak. 

Már az utcából kanyarodtunk ki, amikor rászóltam apára: - Állj! - szinte ordítottam, majd leraktam manót és kiugrottam a kocsiból.

Visszarohantam a házhoz, be a kapunk, majd felkaptam az én édes kis Dorkámat!

Sétáltam az autóig, majd beültem, az ölemben ült Manó és Dorka is.

- Hát ezt kiengedte meg neked? - nézett rám kérdőn apa.

Csak vigyorogtam: - Senki.

- Semmi baj, de akkor nekem itt ki marad? 

- Senki. - ismételtem. 

Mindenki  nevetett.

Nem is értem. Hogy képzelhettem, hogy eljövök az én Dorkám nélkül? Akkor nem lett volna teljes a falka! Imádom a kutyáimat, imádom őket!

*Barbii szemszöge

Csak bámultam kifelé az ablakon és közben Scott puha szőrét simítgattam. Érezte, hogy szomorú vagyok. tudom, túl kell tennem magam a dolgon, de ez akkor is túl friss, hogy ne ezen kattogjak állandóan.

- ...Barbi...Barbi! Figyelsz? - hallottam egyszer csak.

- Persze, persze! - néztem Natira.

- Már vagy egy órája utazunk, ki kellene nyújtóznunk egy kicsit, meg megsétáltatni a kutyákat! Szegények már biztos szomjasak is. 

- És én is! - tette hozzá Mancsi.

- És én is. - motyogtam.

- Veled meg mi van? - kérdezte Mancsi apukája.

- Semmi! - ráztam a fejem hevesen. - De komolyan! Eleget agyaltam.

- A pasik mind szemetek! - kiáltott fel Mancsi - Már bocsi apu, de ez a jelszavunk.

Mindenki nevetésben tört ki, még én is. 

- Ez elég durva volt - nevettem. - Dehát: EZ A JELSZAVUNK!

- És ez is marad! - nevetett Nati is.

- Örökké!

7. fejezet

*Barbii szemszöge

Amikor hazaértem Andris még oviban volt, anyuék pedig dolgoztak ezért úgy döntöttem nekiállok pakolni.
Felléptem facebookra és láttam, hogy a lányok is fent vannak.
Mindkettejüket megkérdeztem: Pakoltak!
Minden cuccomat belegyömöszöltem 2 bőröndbe és egy táskába.
Egy kézitáskába pedig útlevél, személyi, pénz stb.
Persze mire úgy éreztem készen vagyok, rájöttem, hogy még néhány dolgot reggel kell begyömöszölnöm.
De este 11 felé már nem volt erőm semmihez, így lezuhanyoztam és bedőltem az ágyba.

*Natii szemszöge

Csak pakoltam és pakoltam és pakoltam.
Már teljesen belefáradtam az egészbe, dehát... aztán kész lettem.. Én Fülöph Natasa KÉSZ LETTEM!
Tudtam hogy valami még hiányzik...
Igen: A zene!
Imádom a zenét! Le kellett töltenem egy csomó új zenét, hogy legyen mit hallgatnom holnap úton a reptérre, aztán a repülőn.
Letöltöttem David Guetta számokat, Katy Perry, majd végül One Direction számokat. Nem vagyok óriási nagy rajongó, de a zenét imádom!!!

*Mancsii szemszöge

Hazaérve a lovaglásból őrült pakolásba kezdtem. Semmi fontosat nem akartam otthon hagyni, csak az a baj, hogy nekem minden fontos.
Így három bőröndöt is telepakoltam.
Mikor végre készen lettem elkezdtem nézni a TV-t. Mindenhol halál unalom!

Kimentem  Manóhoz és Dorkához.
Melyiket vigyem magammal??
Manót? - ő nélküle nem mennék.
De akkor már Dorkát sem hagyom itt...
Nem is tudom.
Manót viszem!

*Barbii szemszöge

Egy ideje csak Dávidon jár az eszem.
Én nem értem. Nekem nagyon fog hiányozni. Hiányozni fog a közelsége, a hangja, mindene... egyszerűen Ő.
Vajon ő is ugyanezt érzi?
Gondoltam elmegyek hozzá. Találkozunk, utoljára. Megölelem, utoljára...  Holnap reggel megyünk a reptérre, este hatkor meg indul a gép. Másnapra ott vagyunk és talán nem látom őt többé... ugyanígy...

A házuk előtt álltam.
Elszántam magam, bemegyek.
Pedig már elköszöntünk, és most még nehezebb lesz újra elköszönni, de meg kellett tennem, mert... MERT.!

Kopogtattam.
Semmi.
Csengettem.
Megint semmi.

Aztán egy JÓ hosszút csengettem.
Egy gyönyörű, fiatal lány nyitott ajtót.
- Szia - mosolygott.
- Szia, Dávidot keresem.
- Miért ki vagy te? - nézett rám furcsán.
Végigmértem.
Csak most tűnt fel, hogy férfi ing van rajta és bugyi. Na nee.
- A barátnője vagyok, Barbi! - húztam ki magam.
- Az nem lehet! - rázta a fejét.
- Miért is?
- Mert az én vagyok! - nevetett fel idegesen. - Éppen ma 2 hónapja!
Nem tudtam megszólalni. Végül kinyögtem egy mondatot: - Mi most... huhh!
- Dááávid!- ordított. Ilyen kiscsaj, ilyen hanggal... SZÉP!
- Mi van? - jött le a lépcsőn. - Á, Barbi! Szia!
Idegesen nevetett...
- Megmagyaráznál nekem valamit? - kérte a lány.
- Ööö.. Ő itt Barbi, a hugom! - húzott magához.
- Dávid, ez rossz vicc! - kiáltottam fel - Két hónapja? Ez komoly? - éreztem, ahogy könnyek csípik a szememet.
- Te... - a másik lányt is fojtogatta a  sírás - Te VELEM csaltad meg ŐT? Két hónapja? Neked.. ? Úristen! - azzal elrohant.
- Dávid, te két lánnyal jártál egyszerre? - néztem rá, elhomályosult a látásom a sírástól.
- Igen. - nevetett fel idegesen. Nem tűnt túl levertnek.
- Én őszintén sajnálom! - szólalt meg a szöszi. Teljesen felöltözött, gondolom menni készült. Ami nem is csoda. - Ha tudtam volna rólad, hidd el, nem kezdek vele!
- Elhiszem... - bólintottam. Ez a szemét megcsalt. És én még azt hittem hiányozni fog... - Mára elég volt a tévedésekből.
- Gyere! - kiáltott a lány és a kezemnél fogva rángatott ki a házból. - Nem érdemelt meg téged! Se engem... Azt sem érdemli meg, hogy sírni lásson! - rázta a fejét. - Egyébként Petra vagyok.
- Barbi. De már tudod. - lehajtottam a fejem, ne lássa hogy sírok, de késő volt. A szemébe néztem: ő is sírt.
Tiszta szívemből sajnáltam szegény lányt. És ő is engem...

6. fejezet

Másnap az első dolgom az volt, hogy lovaglócuccba öltöztem és kimentem Secrethez. Akartam vele egy utolsó közös lovaglást.

Igen - a szüleim megerősítették, hogy el kell adnunk.... Valamit valamiért, de akkor is, őt imádtam....

Nélküle az én kirakósom hiányos...

Amikor kiértem a lovardába láttam, hogy Nati is Szellő körül tevékenykedik. Nem vágott túl szomorú fejet.
- Szia!
- Szia! Te is jöttél Secrethez...
- Te is?
- Nem én Szellőhöz... hiányozni fog a drága, de majd meglátogatjuk.
- Hát bár én is ilyen szerencsés lennék, de... - arcomon legördült az első könnycsepp.
- Eladjátok....
- Igen, de... majd... talán Londonban lesz majd egy ló, akin imádok majd lovagolni...
- Kimenjek veled? - kérdezte eggyüttérzőn.
- Nem... Most.. Most kettesben szeretnék lenni vele... - megsimogattam fényes nyakát. A világospej mén horkantott egyet, majd megbökött az orrával, mire elővettem a zsebemből egy kis kockára vágott répát. Élvezettel nyammogott rajta, én pedig kihasználtam az időt, hogy elmenjek a nyergesbe.

Felszereltem a picim és kilovagoltunk a rétre. Gyönyörű nyári nap volt, és ez a lovaglás még szebbé tette.
Borzasztóan hiányozni fog... ilyenkor kitisztul a fejem, a szívem, a testemet és lelkemet csak neki adom, és ezt valahogy vissza is kapom... csodás érzés...
Végigvágtáztam a réten, el a végébe, majd galoppoztam visszafele.

Aztán bementem a karámba. Róttam a köröket, végül átugrattam pár akadályt.
A legjobb az egészben az volt, hogy végig megfeledkeztem arról, hogy ez az utolsó ilyen csodálatos lovaglásom.
Később Nati is becsatlakozott a csodálatos pinto kanca Szellő hátán, de nem nagyon vettem róluk tudomást.
Végül is apa azt mondta, csak akkor adjuk el, ha nem tudunk vele mit kezdeni... Kitalálok valamit... Csak ne kelljen megválnom tőle.



*Mancsii szemszöge

Tudtam, hogy hiányozni fog a lovaglás, de a lányoknak is, így biztos voltam benne, hogy együtt találunk egy helyet, ahol majd lovagolhatunk.
Nekem nem olyan nehéz megválni Mónikától, hisz nem az enyém, de eltudom képzelni Barbi és Nati helyzetét.
Kilovagoltam Mónikával, kiszellőztettem a fejem, majd a végén Tarkára is felültem.
Leírhatatlan érzés lovagolni... remélem lesz rá lehetőségem Londonban.

5. fejezet

Miután vége lett a bulinak mindenki hazament, csak Mancsi maradt még egy kicsit, hogy segítsen eltakarítani a romokat.
Időközben kiderült, hogy Nati a szüleitől kapta a kutyust búcsúajándékként és így oldották meg, hogy ő is a bulin kapja meg.
A buli romjait teljes mértékben sikerült feltakarítani, közben pedig Mancsival végignéztük az ajándékokat.
Volt köztük egy türkiz pulcsi, amin egy nevető fej volt.
Még akkor felvettem, mert pont fáztam.
Mancsi végül hazament. Nem erőltettem, hogy nálunk aludjon, mivel neki is pakolni kellett, meg hagy legyen a szüleivel ős is.
Kaptam egy nagy adag fejmosást anyuéktól, sőt Mátétól is.
- Nagyon figyelj mikor beszélnek, akkor is ha perfekt az angol tudásod!
- Nehogy átvágjanak!
- Kezdetben legyen veled Scott.
- És minden este hívj!
- Akkor is mikor megérkeztetek!
- És nehogy nekem bepasizz! - nézett rám Máté.
- Jól van, jól van, figyelni fogok és Máté, nem ígérek semmit! - kacsintottam a bátyámra. Andris már rég aludt, a holnapi napot vele és a családdal töltöm.

*Mancsii szemszöge

A buli után még maradtam kicsit segíteni Barbinak.
Jó kis buli volt... El sem hiszem, hogy holnap lesz az utolsó estém itt.
Amikor hazaértem, már sajgott a karom a nehéz szatyroktól. Én is irtó sok ajándékot kaptam.
Anya és Apa is ellátott tanácsokkal, aztán közölték, hogy Ádám - a bátyám - a reptéren vár majd Londonban, így nem kell aggódnunk a fuvar miatt.

*Natii szemszöge

Amint vége lett a bulinak elindultam haza a kis édes Szincivel. Már most imádom, pedig pár órája ismerem.
Örültem, hogy ő is velünk jön Londonba, de annak is örültem, hogy Scott elkísér... elvégre csak egy nagy védelmező és mi is a pártfogásában vagyunk!

*Barbii szemszöge

Amint megkaptam a fejmosást lefürödtem és bedőltem az ágyba. Már félálomban voltam, mikor eszembe jutott Secret.
A lovam, akit imádok.. mi lesz vele?
És Nati lova?
Velük mi lesz... azt hiszem a válasz egyértelmű: El kell adnunk őket!

4. fejezet

barbi-nati-mancsi

... fogalmam sem volt mi lehet a dobozban, de amikor kinyitottam elállt a lélegzetem.

Egy édi-bédi cane corso kölyök volt... olyan édesen nyüszögött és csóválta a farkát. Fogalmam sem volt mit csináljak vele, most, hogy itt a buli.

- Mit kaptál? - szólalt meg mögöttem Barbi. - Aztaa egy kiskutya, de édes!

- Igen az...

- Tudod már a nevét? - tudakolta Mancsi.

- Igen.. Szimba lesz!!! - mosolyogtam az édes kiskutyára.

- Gyere vigyük fel a szobámba! Ott van még Scott régi kuckója, ott ellesz a buli alatt.

- Oké!

*Mancsii szemszöge

Amíg Barbi és Nat felvitték a kiskutyát, megérkezett az elő vendég: Barbi barátja Dávid. Elég szomorú fejet vágott, gondolom levágta, hogy a távkapcsolatok nem működnek.
Egy ajándékzacskó volt nála és egy csokor virág... ebben a pillanatban megsajnáltam... de csak egy kicsit.
- BARBII!!! - ordítottam, mire lerohant.
- Dávid! - kiáltotta és a nyakába ugrott.
- Ezt neked hoztam... - odaadta az ajándékot és a virágot.
- Köszönöm, nagyon édes vagy - pirult el.
- Boldog szülinapot - kapott egy puszit Barbi.
Elrakta az ajándékot egy másik szobába és elindította a zenét.
Sorra érkezett a többi vendég és jöttek az ajándékok.
Én is, Nat is kaptunk ajándékot dögivel, de mégiscsak Barbinak volt szülinapja.
- Nehezítitek a csomagjaimat - nevetett fel Barb. - Mert ezeket biztosan nem hagyom itthon!
Utoljára Liza érkezett Barbi harmadik legjobb barátnője. Ovi óta barátok és nagyon közel állnak egymáshoz.

*Barbii szemszöge

Lizától egy óriási m&m's figurát kaptam ajándékba...
- Ezt biztosan magammal viszem! Ezzel fogok aludni - öleltem szorosan magamhoz.
- Jajj, bár én is mehetnék...
- Igen az jó lenne... ömm kérsz valamit? - kínáltam.

Eközben a többi lány bekönyörögte Scott -ot, így a kis szívem is elvolt kényeztetve - őt is búcsúztatták, ugyanis velünk jön!
Apa szerint kell három védtelen lány mellé egy védelmező, ugyanis Scott a "fogd" parancsszóra lerohanja azt akire mutatok.!

Minden rendben ment... mindenkivel rengeteget beszélgettünk,de a legnehezebb talán Dáviddal volt. Megbeszéltük, hogy továbbra is tartjuk a kapcsolatot, de azt hiszem mindkettőnknek világos, hogy vége.

3. fejezet

 

 Bevásároltunk a bulihoz, majd rendet raktunk és kidíszítettük a lakást. 

Jöhetett az sütikészítés, meg a chipsek és üdítők kirakása.

Mindent elrendeztünk az ebédlőasztalon és a dohányzóasztalon, meg raktunk némi rágcsálnivalót néhány polcra is. 

- Barb, kész a sütiii! - kiabált Nati. Gyertek!

- Pillanat - ordított Mancsi. Még mindig a hajammal volt elfoglalva.

- Mancsi én nem is tudom.... Nagyon fog hiányozni mindenki...

- Igen, tudom, de nem erre vágytál? És meglátogatunk mindenkik, gyakran...

- Igen, Mancsi, csak... Jajj tudod, Andris is fog ám hiányozni!

- Hát persze... Ő még nekem is - lépett be Nati. Nem voltak testvérei, vagyis hogy mégis: MI! Én, Mancsi és a tesóim Máté és Andris. Andris még csak két éves és irtóra cuki!

 

- Megjöttem! - hallottam anya hangját. Kérdőn néztem Mancsira.

- Tud a buliról, nyugi, ma este elmennek itthonról. 

- Ja, oké - nevettem fel idegesen. Tulajdonképpen egyáltalán nem bántam volna ha itthon maradnak. Hiányozni fognak.

*Mancsii szemszöge

Már csak egy óra volt a buliig és még nem tudtuk mit veszünk fel. Vagyis csak én... Nat nagyon csinos, neki minden jól áll, ahogy Barbinak is. Velem szint ez a helyzet, csak sosem tudok választani..:33

- Ez milyen? - tartottam magam elé egy fekete csillogós ruhát.

- Ahj, Mancs, vedd fel valamelyiket a 100 közül, könyörgöm egy szatyornyi ruhát hoztál és nem tudsz válsztani!!? - idegeskedett Nat.

- Jó, legyen a fekete! - azzal beviharzottam a fürdőbe. Felöltöztem és szépen kisminkeltem magam - Barbi sminkjével, de az mellékes..

*Natii szemszöge

Nagyon vártam már a bulit, bár nem értettem mit kell ezen ennyit készülni... jó oké, ez Barbi szülinapja, de mindannyiunk búcsúbulija... Mancsi imádja, ha kicsinosíthatja a buli sztárját... Jó igen, Barbi a buli sztárja... de csak a szülinap miatt....

- Mancs!!!- kiabáltam.

- Jövök már. - kilépett a fürdőből. - Na? Milyen?

- Szebb lettél mint én! - bólogatott Barbi jelentőségteljesen.

- Nem Barbi, ugyanolyan szépek vagytok mindketten  - mosolyodtam el.

- NEEEM! Ugyanolyan szépek vagyunk mindhárman!!! - nevetett Barbi.

Elindultunk, hogy lent a nappaliban várjuk a vendégeket. Apropó vendégek: mindenkit meghívtunk aki kicsit is számított számunkra.

Csengettek.

Izgatott lettem, vajon ki lehet az első vendég, ezért azonnal felajánlottam, hogy ajtót nyitok. Senki sem ellenkezett.

A bejárat felé vettem az irányt és kinyitottam.

De legnagyobb meglepetésemre nem egy ismerőst, hanem egy idegen arcot láttam: egy postás volt. Egy hatalmas dobozt tartott a kezében. Scott Barbi egy éves husky kutyája idegesen ugrálta körül az idegent, de szemmel láthatóan inkább a dobozért ugrált.

- Nem bánt - mondtam.

- Persze, tudom már ismerem őt... Fülöph Natasát keresem!

- Én volnék - mosolyogtam rá.

- Akkor itt írd alá - nyomott az orrom alá egy papírt és egy tollat. Valami nyilatkozat volt a küldemény átvételéről.

- Köszönöm - vette el a papírt - ó.. és tessék! - adta át a dobozt.

Fogalmam sem volt mi lehet benne... de amikor kinyitottam elállt a lélegzetem....

2. fejezet

 

Megérkeztünk a kávézóba. 

Mancsi már régóta ott lehetett, mert egy üres sütis tányér volt előtte és dobolt az asztalon.

- Na végre - pattant fel. - Már alig vártam, hogy megérkezzetek!

Sejtelmesen mosolygott... imádta húzni az agyam.

- Mondd már! - sürgettem.

- Előbb ülj le! - utasított - Csüccs!

- Jó, OKÉ - ültem le. Csüccs? - ez most komoly.?

  

*Mancsii szemszöge

Már tűkön ültem.

De aztán végre betoppant Barbi és Nat.

- Na végre - pattantam fel . - Már alig vártam, hogy megérkezzetek!

Mosolyogtam, hátha kicsit oldja a feszültséget, ami nem is létezett - én teremtettem.

- Mondd már! - rikkantotta hirtelen Barb.

- Előbb ülj le! - mutattam a székre - Csüccs!

- Jó, OKÉ - ült le. 

Csüccs? - ezt én sem gondoltam teljesen komolyan...

- Ez meg mi? - nézett rám. 

- Kapucsínó... ahogy szereted... - mosolyogtam.

- Köszönöm - mosolygott vissza rám - Imádlak... - szünetet tartott - De még jobban imádnálak, ha végre beavatnál, csillagom - kacsittott.

Csak akkor hívott így ha türelmetlenkedett.

- Jó, rendben, jó - Natira néztem. Bólintott. 

- Szóval Barb, én úgy döntöttem befejezem az utazgatást... persze.. Zsanit meglátogatom Párizsban, a hollandokhoz is eljárok majd, meg ott van Ádám... de már körbejártam a világot... szeretném ezt a dolgot berekeszteni... persze nem örökre. - elmosolyodott.

- De mi ebben a meglepetés? - nézett rám Barb, majd Natira.

- Ömm az, szivem, hogy egy utolsó utazást azért teszek - nevettem.

- Teszünk - javított ki Nat.

- Londonba...

* Barbii szemszöge

...Londonba??

- Jól hallottam?

- Igen jól! - bólogatott Nat.

- Holnapután indulunk és hát izéé... ma este lenne a búcsúbuli... - kortyolt a maga kapucsínójába Mancs.

- ÚÚÚÚÚÚRIIIIIIIIIIIISTEEEEEEEEEEEEEN! - ugrottam fel. - LONDOON?? Ez tényleg komoly??

- Igen. - bólintott Mancsi - És ez nem minden...

- Mi? Miaz hogy nem minden???

- Ott fogunk..

- Mitfogunk???

- Hát..

- Mit?

- ..na!

- Mit fogunk?!

- Sulibajárni!!!!!!! 

- JEEEEEEEEEEEE! .... Milyen suliba?

- Nem tudom - vonogatta a vállát Nat. - Azért húztuk eddig a dolgot, hogy megtudjuk felvettek e... Nagyon jó suli, pont azokat a tárgyakat nyomatják ami nekünk kell... építészmérnök, tervező és állatorvos, meg persze mást is, nade...

- Ez SZUPER - örvendeztem.

- Hát Boldog Szülinapot - öltött Nat egy 100 wattos, elégedett vigyort.

Na ez a nyár tényleg jól indul!

1. fejezet

Imádom Londont... egyszerűen... IMÁDOM!.:33

Barbi vagyok, 16 éves, van két legjobb barátnőm Mancsi és Nati.
Mancsi eredeti neve Anikó.. nem tudom hogy jött a Mancsi...:D



A nyári szünet első napja volt. Kedd.
12:30 - kor keltem, persze ebből nem áll szándékomban rendszert csinálni.
Telefoncsörgésre ébredtem. Természetesen ki más: Mancsii !

- Halló- szólt meglepően éber hangja. - Felébreszetettelek?
- Igen, de nem baj... - mosolyogtam titokban... mindig ő ébreszt, ha nincs suli.
- Ismerlek már... csak arra gondoltam, ma elmehetnénk bevásárolni a búcsúbulihoz?
- Búcsúbuli? - értetlenkedtem.
- Elszóóóltam magam??! - kiáltotta.
- Mi.. mi van? - értetlenkedtem.
- Szülinapod - csattant a hangja. - És egy óriási meglepetést kapsz tőlünk... mindenkitől...
- Jól van Mancsi, már ismerlek... valamiben sántikálsz és direkt szóltad el magad, hogy megöljön a kíváncsiság.
- Jó, igen! - hallottam, hogy nevet. - Gyere a pláza kávézójába és ott mindent elmagyarázok...zunk.. na mindegy siess! - azzal kinyomta... dehát ő ilyen.
Gyorsan magamra kaptam valamit és kihúztam a szemem.
Ahogy a reggel tejeskávém szürcsölgettem bevillant: Mancsi megint elutazik, mint minden nyáron... búcsúbuli hát persze... de mi ebben a meglepetés számomra?
Az fel sem tűnt, hogy a szüleim nem köszöntöttek fel, mivel dolgoztak, de Mátét hiányoltam - a bátyám.
A buszmegálló felé indultam - a pláza elég messze volt. A buszon találkoztunk Natival, aki vigyorgott, mint a tejbetök, gondolom tudott a meglepiről, csak azt nem értem - szintén - hogy ő minek örül.
- Szia - köszönt.
- Szia... Bocs, hogy rögtön belevágok, de látom, hogy mosolyogsz... Te tudsz a meglepetésről? - tudakoltam.
- Meglepetés... Meglepetés? Milyen meglepetés? - tett úgy mintha nem tudná.
- Mancsi...
- Ja Mancsival beszéltél, így már világos - kacagott fel - Igen tudok róla és aztapaszta alig várom, hogy megtudd.
- Akkor mondd mááár! - sürgettem.
- Nem, megígértem Mancsinak, hogy együtt, de biztosíthatlak, hogy megéri a várakozást.
Csak bólintottam. Borzasztóan kíváncsi voltam, mi lehet az a NAGY meglepetés... Vajon mi?

szereplök:33

Sziasztok!
Az első bejegyzésben bemutatom kicsit a főszereplőket! :))

 Barbii

Teljes név: Fehér Barbara
Kor: 16
Becenév: Barbii
Állatai: Van egy 1 éves husky kutyája Scott és egy lova Secret

Ennyit róla:
Kis kora óta el akart jutni Londonba, egy jó iskolába - építészmérnöknek készül.
Imádja az állatokat, a zenét, táncol és nagyon jól rajzol-fest. Odavan a tornacipőkért és nagyon jól öltözködik, egyedi a stílusa, de nagyon ízléses.
Jól beszél angolul és egy kicsit tud franciául is. Imádja a gyerekeket, lovakat és kutyákat.








     Natii

Teljes név: Fülöph Natasa
Kor: 16
Becenév: Natii
Állatai: Van egy 2 hónapos Cane Corso kutyája és egy lova Szellő.

Ennyit róla:

Imádja a zenét, odavan a magassarkúkért, nem érdekli a divat, de nagyon jó az ízlése jól öltözködik. Imád fotózni, divattervezőnek és lakberendezőnek készül. Fekete öves karatés.

Mancsii

Teljes név: Szegedi Anikó

Kor: 16

Becenév: Ani, Mancsii

Állatai: 2 tacskója van Manó és Dorka és egy lova Csavargó

Ennyit róla:

8 évig néptáncolt, imádja az állatokat, főleg a lovakat. Állatorvosnak készül. Odavan Párizsért - kedvenc városa. A bátyja Angliában lakik, a nővére pszichológus.  

Jól beszél franciául, sok európai nyelvet megért, mivel sokat utazik, de nem tanul több nyelvet.