Este átmentünk Mancsiékhoz.
Tőlük indulunk reggel, az apukája visz a reptérre. Mivel nem éppen Budapesten lakunk, és nem is a közelében, ezért jó hosszú útnak nézünk elébe.
Mindenki befészkelte magát a helyére. Nem férünk el hárman az ágyon, ezért ilyenkor én és Nati a földön alszunk. Szeretek földön aludni és Nati is, ezét ez nem gáz.
Szóval befészkeltem magam a helyemre, Mancsi még berakott pár holmit a táskáiba.
- Nati, Mancsi...
- Igen? - és elmeséltem mindent. Dávidot, Petrát, az érzéseimet, mindent. Ők voltak a legjobb barátnőim, mindig megbeszéltünk mindent.
- Jajj Barbi - ölelt meg Mancsi. - Úgy sajnálom, de a pasik már csak ilyenek.
- Igen, de miért hittem, hogy Ő más? - szepegtem.
- Nem tudom... Talán mert beleszerettél - rázta a fejét Mancsi.
- Pedig nem érdemli meg! - kiáltott fel Nati - Azt sem érdemli meg, hogy itt szipogj miatta.
- Jobban mondva: bőgj miatta! - hát igen, Mancsi elég szókimondó tud lenni, ha ideges, de igaza van.
- A pasik mind szemetek! - kiáltottam fel.
- Igen! - értett egyet Nati. - Ez lesz a mottónk!
- A pasik mind szemetek! - ismételte Mancsi.
Csak nevettem.
Ezért imádtam ezeket a lányokat, mert mindig meg tudtak nevettetni.
- Éppen ezért nem érnek egyetlen női könnycseppet sem! - kiáltottam és megtöröltem a szemem. - Többet nem sírok miattuk! Ezt most megfogadom!
- Sem ma, sem holnap?
- És azután sem!
Megöleltük egymást.
Mancsi mindig belém beszéli, hogy a másik fél milyen nagy szemét, míg Nati arról prédikál, miért is nem érdemes rágódni rajta.
Na ezért imádom az én barátnőimet!!!
*Mancsii szemszöge
Este a lányok átjöttek, hogy reggel tőlünk indulhassunk.
Barbi elmesélte mi történt Dáviddal, mi pedig megvígasztaltuk.
Mesélt Petráról is, a másik lányról.
Azért az milyen már, hogy valaki egyszerre két lánnyal járjon?! És nem is bukott le!
Este még nagyon sokáig beszélgettünk arról, hogy mi mindent csinálunk. Elmegyünk a Big Ben - hez, a London Eye - hoz, meg minden máshoz!
Végül is nekem ez a kettő ígérkezett a legizgalmasabbnak.
Aztán jó éjt kívántunk. tudtuk, hogyha még sokáig dumálunk, akkor reggel nem igazán lesz kedvünk - sem erőnk - felkelni.
Reggel az óra pontosan 7: 00 - kor csörgött. Olyan borzasztó az a ricsaj, dehát, ha nekünk csak így megy a kelés, akkor csak így megy!
Nati nagy nehezen kikóválygott a fürdőbe, míg én résnyire nyitottam a szemem, láttam, hogy Barbi már majdnem felállt. Sőt! Fel is állt.
Tudtam, hogy nekem is fel kell kelnem, az úgy nem állapot, hogy csak én lustálkodok.
Mindenki felöltözött, a még este kikészített ruhájába, ami kényelmes, de azért csinos is. Mindenki szolidan kisminkelte magát, aztán bepakoltuk a csomagokat a kocsiba.
Jött a nagy búcsúzkodás, ott volt Nati és Barbi családja is. Mindenki elköszönt mindenkitől, mindenki megölelt mindenkit.
Aztán elindultunk.
Én előre ültem, hogy Nati, Barbi, Scott és Szimba kényelmesen elférjenek hátul.
Manót az ölembe vettem, ketrecet majd a reptéren adnak.
Már az utcából kanyarodtunk ki, amikor rászóltam apára: - Állj! - szinte ordítottam, majd leraktam manót és kiugrottam a kocsiból.
Visszarohantam a házhoz, be a kapunk, majd felkaptam az én édes kis Dorkámat!
Sétáltam az autóig, majd beültem, az ölemben ült Manó és Dorka is.
- Hát ezt kiengedte meg neked? - nézett rám kérdőn apa.
Csak vigyorogtam: - Senki.
- Semmi baj, de akkor nekem itt ki marad?
- Senki. - ismételtem.
Mindenki nevetett.
Nem is értem. Hogy képzelhettem, hogy eljövök az én Dorkám nélkül? Akkor nem lett volna teljes a falka! Imádom a kutyáimat, imádom őket!
*Barbii szemszöge
Csak bámultam kifelé az ablakon és közben Scott puha szőrét simítgattam. Érezte, hogy szomorú vagyok. tudom, túl kell tennem magam a dolgon, de ez akkor is túl friss, hogy ne ezen kattogjak állandóan.
- ...Barbi...Barbi! Figyelsz? - hallottam egyszer csak.
- Persze, persze! - néztem Natira.
- Már vagy egy órája utazunk, ki kellene nyújtóznunk egy kicsit, meg megsétáltatni a kutyákat! Szegények már biztos szomjasak is.
- És én is! - tette hozzá Mancsi.
- És én is. - motyogtam.
- Veled meg mi van? - kérdezte Mancsi apukája.
- Semmi! - ráztam a fejem hevesen. - De komolyan! Eleget agyaltam.
- A pasik mind szemetek! - kiáltott fel Mancsi - Már bocsi apu, de ez a jelszavunk.
Mindenki nevetésben tört ki, még én is.
- Ez elég durva volt - nevettem. - Dehát: EZ A JELSZAVUNK!
- És ez is marad! - nevetett Nati is.
- Örökké!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése