23. fejezet

Reggel arra keltem, ahogy az eső kopog az ablakomon.
Rápillantottam az órára.
Már fél 12 volt!
Mondjuk tegnap este még hajnal fél 3 - kor indultunk el Eleanort kersni. Arra sem emlékszem mikor aludtam el. Valamikor elmélkedés közben. Persze semmire sem jutottam.
Lebotorkáltam a konyhába. Csináltam teát, majd leültem az asztalhoz és elszürcsölgettem. Mondanom sem kell, hogy még mindig Barbin járt az eszem.
Liam toppant be a konyhába, hasonlóan kómás állapotban.
Csinált magának kávét, majd leült mellém.
Nem figyeltem rá. Az sem tűnt fel, hogy gondolkodás közben kihűl a maradék teám.
- Min jár az eszed? - zökkentett ki Liam.
- Őszintén?
- Nem. Hazudj valamit, mert azt akarom hallani. - mondta cinikusan, de mégis viccesen.
- Barbi.
- Ja hogy a szép magyar lányok. - nevetett.
- Lány. És igen szép magyar lányok, de Ő a legszebb.
- Jaj, elolvadok! - jött be Niall is. Tiszta kóc volt. Valószínű, hogy ő is most kelt. - Szóval ki az az Ő?!
- Senki. - mondtam.
- Ja persze, persze. - legyintett. -  Ki az?
- Hármat találhatsz! - nevetett Liam.
- Hárman vannak, szóval eltalálom. - örült meg Niall.
- Miért, neked ki? - tudakoltam.
- Nekem Barbi. - közölte.
Ajaj! - NA? - vonta fel a szemöldökét Niall.
- Neked Liam? - tereltem.
- Nat. - jelentette.
- Mancsi. - vágtam rá kizárásos alapon.
- Király! Akkor nem fogunk összeveszni. - nevetett Niall.
Szuper.
Dehogynem!


*Barbii szemszöge

Reggel az eső kopogására ébredtem.
Bevallom imádom hallgatni az eső kopogását. Megnyugtat.
Kimentem a nappaliba.
Eleanor a tévét kapcsolgatta álmosan. Rajtunk kívül még senki nem volt ébren.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá.
- Jó reggelt! - mosolygott vissza.
- Ne utánozz! - fenyegettem viccesen.
- Ne utánozz! - utánzott a lány.
- Kávét, kapucsínót, tejes kávét, kakaót a hölgynek? - vettem az irányt a konyha felé.
- Egy kávét kérnék köszönöm!
Gyors megcsináltam a két kávét, majd letelepedtem a kanapéra El mellé.
- Mesélnél Dávidról? - kérte. - Persze csak ha nem szakítom fel vele a sebeket.
- Még nem gyógyultak be. - sóhajtottam. - Mit szeretnél tudni róla?
- Érdekel, hogy milyenek a magyar pasik. - mosolygott huncutul.
- Ezt egy szóval tudnám jellemezni! - nevettem.
- És pedig?
- Szemetek!
Ezen jót nevettünk.
- De komolyra fordítva. Dávid sosem volt gyengéd, aki finoman bánt volna velem, mint egy nővel. Így visszagondolva én egy jó csaj voltam neki, akivel menőzhet a haverjai előtt, hogy "Igen, ez az én csajom!"
- Miért szakítottatok? Amikor a srácok beszéltek róla, csak annyit mondtak, hogy milyen egy szemét pasi.
- Mert megcsalt.
- A szemét kis... Ó... Bocsáss meg, nem tudtam.
- Nem szoktunk róla beszélni, mert ugye a csajok mindent tudnak, de jó, hogy valakivel megoszthatom.
- Szóval mi történt? - tudakolta.
- Napra pontosan 2 hónapig volt mellettem egy másik barátnője is. Petra. Ő is gyönyörű, mondanom sem kell, hiszen magyar! Éppen gyengéd pillanatukban zavartam meg őket. - elmeséltem Eleanornak mindent. Pontosan úgy, ahogy történt. Közben sokat sírtam, de jól esett kiönteni valakinek a lelkem az érzéseimmel együtt.
- Sajnálom. - sírt ő is. Gondolom Louis - ra gondolt. - Azt is, ami veled történt, meg azt is, hogy miattam fel kellett elevenítened a történteket.
- Nem El, köszönettel tartozom neked. - töröltem meg a szemem. Végre nem sírtam. - Köszönöm, hogy meghallgattál. Így könnyebb a lelkem. Köszönöm.
- Hát te is meghallgattál! - ölelt meg. - Szóval szívesen, máskor is.
Vészóra megjelent az ajtóban Nati.
- Jó reggelt! - csilingelte.
- Reggelt?! - nevettem. - Dél van!
Kopogtak.
- Hogy nem tudnak már megszűnni! - üvöltöttem viccesen. Mindenki nevetett.
Kinyitottam az ajtót.
Sosem gondoltam volna, hogy az én életemben is lesz jelentősége az "Emlegetett szamár" mondásnak.
És lám!