A kommenteknek még mindig ugyanúgy örülnék! :) xo.
*Barbii szemszöge
Harry azt mondta különleges vagyok?! Hát, jó, lehet! Csak el ne szálljak a földtől.
- De mégis miért nem mondtad el? - tudakoltam.
- Nem tudom! - rázta a fejét.
Persze, hogy tudja, de nem mondja el. Miért nem mondja el?
- Nem mondtam volna el senkinek! - biztosítottam. - Egyébként meg ki is hitt volna nekem!?
- Nem, nem ezért nem mondtam el! - nevetett fel halkan. Inkább csak kuncogásnak nevezném.
- Akkor? Mondd el kérlek! - kérleltem.
- Csak, ha megbocsájtasz! - vigyorgott rám. - Ja és... - váltott szívdöglesztő arckifejezésre, amjd megint elröhögte magát. - ...és nem nevetsz ki!
Ezen már elröhögtem magam, mire csak legyintett.
Feltartottam a kezeimet megadóan.
- Rendben! - bólogattam. - És nem nevetek.
- Féltem. - rántotta meg a vállát.
- Ja... Várj! Mitől is? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Hát az nem tudom. Valójában... Tulajdonképpen a reakciódtól.
- Harry, részegek voltunk! Rémlik?! Mert nekem már kezd derengeni. Ahhoz képest, hogy tegnap reggel nem emlékeztem semmire.
- Igen, de neked sokkal jobban megártott Lou híres koktélja, mint nekem. És lássuk be, kicsit olyan, mintha kihasználtam volna a helyzetedet, pedig én nem.... - rázta a fejét hevesen. Kicsit olyan volt mint egy alsós, aki az osztályfőnöknél próbálja kimagyarázni magát.
- Felejtsük el! Fátylat rá! Örök sötétség rá! - nevettem, minek láttán ő is.
Éppen megérkeztünk a bolthoz, így bementünk.
Persze Harryt azonnal megrohamozták a rajongók, így én elmentem a paprikáért és a a krumpliért. Még összeszedtem néhány hozzávalót, ami lehet, hogy nincs itthon, mikor valaki hátulról befogta a szemem.
- Na ki vagyok? - tudakolta. Ez a nem túl ép elméjű ember elfelejtette elváltoztatni a hangját, így én azt azonnal megismertem.
- Harry? - nevettem, mire levette a kezeit a szememről. Megfordultam és valóban Harryvel találtam magam szemben. Gyorsan fizettünk, majd elindultunk haza.
Egy kis park előtt haladtunk el. Gyönyörű volt. Zöld pázsit, sárga és fehér virágok mindenütt, valamint néhány kis fapad.
Azonnal Harryre néztem, aki kitalálva a gondolatomat megfogta a kezem és behúzott a parkba. Egy fa árnyékában foglaltunk helyet.
Csak beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk.
Hol vidámabb, hol szomorúbb témákat firtattunk, de valahogy csak kilyukadtunk Dávidnál.
- Én nem értem ezt a gyereket! - rázta a fejét Harry. - Van egy ilyen gyönyörű barátnője, erre ez... Hát számomra ez eléggé hihetetlen.
- Talán megunt! - vontam meg a vállam.
- Téged? Ez olyan volt mintha azt mondtad volna, hogy Niall nem éhes. - ezen nevetnem kellett. - Téged nem lehet megunni. Alig pár napja ismerlek és csupa újat mutatsz nekem... úgy értem...
- Harry, a paprikáskrumpli! - ugrottam fel, mire ő is. - Már biztosan tűkön ülnek a többiek!
- Hogy mit csinálnak? - értetlenkedett.
- Ahj.. Ez egy magyar mondás, majd elmagyarázom! Gyere! - azzal megragadtam a kezét és húzni kezdtem. Erre - soha jobbkor - eleredt az eső, így még jobban rohanni kezdtünk.
Már az ajtónk előtt álltunk csurom vizesen, mikor megcsörrent a telefonom. A lakásból kiabálás hallatszott, de ezzel nem volt időm törődni, inkább felvettem a telefont és intettem Harrynek, hogy menjen be nyugodtan.
Én jobbnak láttam kint maradni, tekintve, hogy odabent mekkora a hangzavar.
- Halló? - szóltam a telefonba.
- Szia! Niki vagyok! - csilingelte legjobb barátnőm. Ő távol lakott tőlünk, apa budapesti munkája révén ismertem meg őt. Ő az én igazi legjobb barátnőm. Ő az akiben még sohasem csalódtam. Vicces, de Natiban és Mancsiban is csalódtam már elég sokszor, de velük mindig kibékültem. Nálam a csalódás is más és más. Elsőre Harryben is csalódtam, de végül vele is sikerült megtalálni a közös hangot.
- Miért hívtál? - kérdeztem.
- Csak érdekel, hogy milyen ott! - nevetett. - Hogy érzed magad? Várj! Nem zavarlak?
- Nem, nem! Dehogy! Te? Soha! - nevettem. - De komolyra fordítva a szót. Nagyon jó itt. Már vannak barátaink is. Harry, Louis, Niall, Liam, Zayn, Perrie, Jade, Jesy, Leigh és Eleanor.
- Várj! Vegyél vissza picit, mert nem tudok egyszerre megjegyezni ennyi angol nevet! Egyébként ismerősek nekem ezek a nevek! Mintha összeföggnének!
- Igen, mert ők a One Direction és a Little Mix, valamint Eleanor Louis volt barátnője. Tegnap szakítottak.
- Hát látom, hogy ott is van élet rendesen! Mármint csak hallom! - nevetett.
- De láthatod!
- Mi?
- Skype?
- Yess! - ordított a telefonba. - 5 perc és fent vagyok! Legyél te is!
- Fent leszek! - nevettem én is. - De várj, előbb haza kell mennem. Vagyis... Be a lakásba! Szia!
- Szia! - köszönt el.
Kinyomtam a telefont, ezzel egy időben pedig elrobogott mellettem Zayn és Liam.
*Harry szemszöge
Csak ültünk a parkban a fák árnyékában és beszélgettünk.
Beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk. És közben csak még jobban beleszerettem.
Egyszercsak Barb felpattant:
- Harry, a parikáskrumpli! - én is felugrottam. - Már biztosan tűkön ülnek a többiek! - ezt nem értettem és rá is kérdeztem, mire leközölte, hogy ez egy magyar mondás. Aztán megragadta a kezem és rohanni kezdtünk. Közben elképzeltem, ahogy Lou és a srácok tűkön ülnek. Nekem ez roppant vicces volt, már majdnem elröhögtem magam, mikor elkezdett az eső zuhogni. Ez nem meglepő Londonban, de nem voltunk mi olyan közel, így mire megérkeztünk bőrig áztunk.
Már az ajtóban lehetett hallani Louis ordítását, mire felcsendült egy vékonyabb hang is és az kezdett üvöltözni.
Barbinak megcsörrent a telefonja és intett, hogy menjek be.
Hát mit ne mondjak elég érdekes látvány fogadott.
- Louis megrökönyödve áll, vele szemben, háttal a többieknek Mancsi és Lou képébe ordibál mindenféle igazságot Barbiról csöpp szarkazmussal a hangjában. Gondolom azt észre sem vette, hogy mindenki más a háta mögül figyeli az eseményeket, de így legalább tudjuk mit gondol. Egyáltalán milyen jogon beszél ez így Louissal?!
- ......Barbi szép, Barbi okos, Barbi csinos, Barbi jó fej, Barbi vicces, Barbi segítőkész, BARBI TÖKÉLETES! - azzal megfordult.
Hát nem akartam a képébe üvölteni, hogy igaza van, Barbi tényleg szép, okos, csinos stb. Csak még jobban felhúztam volna, pedig már így is a vörös minden árnyalatában játszott az arca, hát még mikor meglátta a kis nézőközönséget.
- Csalódtam benned Mancs! - harapta be a száját Nat.
- Én.. Én nem úgy... - hebegte.
- De! De, te úgy gondoltad! - csattant fel Louis. - Rágalmazod a barátnődet, egy csomó ember előtt.
Louis ezzel a végszóval berohant Barbi szobájába. Mancsi továbbra is állta a tekintetemet. Nat sarkon fordult és eltűnt a saját szobájában, Petra utána. Liam és Zayn jobbnak látta ebből kimaradni, így inkább távoztak.
- Nem mondod el neki! - nevetett gúnyosan.
- Miért is? - tudakoltam meglepetten.
- Mert nekem is van egy két kis infó a tarsolyomban! - ja értem. Zsarol.
- Már nincs! - vigyorogtam, majd elhúztam a számat.
- Miért is? - kérdezte most ő. - Elmondtad neki?!
- El én! Mindent! - úgy röhögtem a képébe, ahogy még soha, egyetlen lánynak sem. Még sosem akartam, hogy valaki miattam érezze rosszul magát. Na ez is megvolt! Tiszta szívemből gyűlöltem a lányt ebben a percben. Hogy mondhat ilyeneket Barbiról?! Hogy beszélhet Louissal ilyen hangnemben?! Csalódtam benne. Nagyot!
- Kérlek, kérlek, könyörgöm neked, hogy ne mondd el Barbinak! - szepegett. Egy könnye nem volt, de imitálta a sírást.
Ebben a pillanatban megérkezett a megmentőm: Barbi toppant be az ajtón.
Elmosolyodtam. Felé akartam indulni, de olyan gyorsan történt minden, hogy már reagálni sem tudtam. Mancsi megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése