14. fejezet

Végre talaj van a lábam alatt. Ezt is túléltem!
- Hali! - mentünk oda a csajokhoz. - Louist még nem ismeritek. - bemutattam őket.
Scott halkan morogni kezdett. Gyors elkaptam a pórázt, hogyha megvadulna vissza tudjam fogni. Jól számítottam: Scott fülsiketítően ugatott és neki akart támadni Lounak.
- Nyugi, csak rád akar ijeszteni, nem fog bántani! A kezedet! - Scott egyre inkább húzott engem, de nem engedtem el. - Most! Különben lesz némi baj! - Scott megrántott, de még mindig erősen tartottam. Louis megijedt, ezért gyorsan a kutya elé tartotta a kezét, aki mélyen beszívta a szagot. - Scott, ő barát! - magyaráztam a kutyának. Teljesen lenyugodott, ez az én barátságos kutyusom. - Most már a családjához tartozol, többet nem támad rád, csak ha én azt mondom. - megveregettem a kutyus oldalát, mire elégedetten leült.
- Kis véreb. - nevetett Lou.
- Hát igen, elég védelmező fajta, de nem veszélyes.... annyira.
Louis megsimogatta Scott buksiját. Mindenki így tett. Gondolom rájöttek, jobb ha a kutya barátnak tekinti őket, mint ellenségnek. Jól tették.
- Mit terveztek a továbbiakban? - tudakolta Harry.
- Mindegy. - vonta meg a vállát Mancsi.
- Végül is amit akartunk, megnéztük. A többire meg van még időnk. - intett Nat.
- Séta? - ajánlotta Lou.
- Hova? - döntöttem oldalra a fejem.
- Csak így itt. Vegyünk mondjuk..... Fagyit! -válaszolt.
- Ne! Hot- dogot. Láttam itt valahol egy ilyen hot-dogos kocsit! - Niall éhes? Meglepő?
- Jó, legyen! - nevettünk.
Mindenki vett hot-dogot, majd kerestünk valami helyet ahová leülhetünk.
- Na akkor most rajtatok a sor, hogy meséljetek magatokról. - mutatott Mancsira és Natira a szöszisrác.
- Hát nekem van két kutyám, Manó és Dorka. - kezdte Mancsi, majd segélykérőn rám nézett.
- Ne haragudjatok, de nem baj, ha fordítok? A lányok még nem annyira beszélnek angolul. - néztem rájuk, majd Mancsira. Ő csak bólintott.
- Nem baj.
- Oké, akkor én rengeteget utazok, szeretem Párizst... - és Mancs mindent elmondott, én pedig lefordítottam.
Aztán Nati is elmondott magáról dolgokat, én pedig megint csak fordítottam.

Egyszer azt vettem észre, hogy Nati, Niall és Mancsi eltűntek, Louis pedig hazament.
Harryvel és Scottal maradtam egy padon.
- Nem fázol? - kérdezte egyszer.
- Egy kicsit. Nem készültem,  hogy eddig elhúzódik a városnézés. - vallottam be, mire levette a pulcsiját és a vállamra terítette. - Köszönöm. - mosolyogtam. - Hova lettek a többiek?
- Lou hazament. A többiek meg keresnek valami vécét. Te hol voltál eddig?
- Hát testben itt... de lélekben inkább otthon. - elhúztam a szám. - Őszinte leszek: Dávidon járt az agyam.
- Dávid... - próbálta kiejteni magyarosan. Vicces volt. - Szóval Dávid az, aki megcsalt.
- Hét igen, nevezhetjük így is... és igen ő az. - a könnyeim megint gyülekezni kezdtek, de ezúttal nem tudtam visszafogni őket. Ahogy az első könnycsepp lecsordult Harryre néztem: - Váltsunk témát! Megpróbálom elfelejteni.
- Rendben. - mosolyodott el, majd letörölt az arcomról egy kósza könnycseppet. - Felejtsük el.
Közben visszaértek a többiek.
- Mindjárt 10 óra. - jelentette ki Nat. - Haza kéne mennünk.
- Tényleg sok az idő. - álltam fel. Harry is így tett. Levettem a pulcsit és odaadtam akartam adni neki, de nemet intett:
- Ne fázz, míg hazaértek! Majd visszakerül. - nem volt kedvem visszautasítani az ajánlatot, majd megfagytam. Ígyhát bólintottam és felvettem a  pulcsit.
- Indulhatunk? - tudakolta Nat.
- Persze. - bólintottam, és már indultunk is.
A buszmegállóban még épp annyi időnk volt, hogy feladjam Scottra a szájkosarat.
Aztán felszálltunk a buszra és hazamentünk.

*Natii szemszöge 

A mai délután - este - igazán jóra sikeredett. Bár mire hazaértünk már elmúlt 10 óra, még mindig tele voltunk energiával egy kis csajos dumcsizós estéhez.
Barbi benne volt, hogy előtte dobjunk össze hozzá valami kis nyalánkságot. Barb isteni édességeket tud készíteni. Olyan egyszerűek, pillanat alatt megvannak, de  mégis nagyszerűek.
Ezúttal is hamar megvoltunk, majd befészkeltük magunkat a nappaliba egy nagy tál édességgel.

- Mizu veled és Niall- el? - zúdította rám a kérdést Mancsi.
- Sejtettem. - ejtettem le a kezem tehetetlenül. - Semmi. - vontam meg a vállam.
- Na persze. - harapott bele egy sütibe Barbi.
- Nem, komolyan mondom!
- Szóval nem komolyan mondod, így már világos. - nevettek.
- Barbi, komolyan SEMMI! Jó fej meg minden, de csak haver. Őszintén.
Mancsi megköszörülte a torkát.
- Háááááááát hooooooooogyne! - vigyorgott Barb.
- Nem, de őszintén. Szerintetek nem mondanám el a két legjobb barátnőmnek, ha tetszene? Csak mondjuk egy kicsit is? - billentettem oldalra a fejem.
- De igen! - sütötte le a szemét Barbi.
- Na és mi van veled meg Harryvel? - dobtam a labdát ezúttal én.
- Ugyanez. - vonat meg a vállát.
- Öhhhh... - ezúttal én szemétkedhettem és ki is élveztem a helyzetet. De csak annyira, amennyire ők is.
- Nem... Nem tudnék jelenleg egy fiúra ÚGY gondolni. Még túl friss ez a dolog Dáviddal. Persze: Túl kell lépnem rajta, de ennek még nem most jött el az ideje. Értitek? - szomorkás volt és a hangja egyre csak vékonyodott. Nem akartam, hogy sírjon.
- Ja képzeljétek! - kapcsolt Mancsi is. - Lesz szombaton egy találkozó. Ott megismerhetjük a leendő osztálytársainkat.
- Mi? - ugrott fel Barb. - Ez szuper!
- Tényleg tök jó. - mosolyogtam és elvettem a tálról egy csokigolyót. - Egyébként. Mi a terv holnapra.
- Hát a mai után én szerintem délig alszok. - nevetett Mancsi.
- Én is. - helyeselt Barb. - Várjatok! Akkor holnap délelőtt kipihenjük magunkat és este elmegyünk valahova bulizni.
- Ez tetszik! - ugrottam fel.
Az eszembe sem jutott, hogy majd valaki - vagy valakik - keresztülhúzzák a számításainkat.