2012. november 16., péntek

6. fejezet



Másnap az első dolgom az volt, hogy lovaglócuccba öltöztem és kimentem Secrethez. Akartam vele egy utolsó közös lovaglást.
Igen - a szüleim megerősítették, hogy el kell adnunk.... Valamit valamiért, de akkor is, őt imádtam....
Nélküle az én kirakósom hiányos...

Amikor kiértem a lovardába láttam, hogy Nati is Szellő körül tevékenykedik. Nem vágott túl szomorú fejet.
- Szia!
- Szia! Te is jöttél Secrethez...
- Te is?
- Nem én Szellőhöz... hiányozni fog a drága, de majd meglátogatjuk.
- Hát bár én is ilyen szerencsés lennék, de... - arcomon legördült az első könnycsepp.
- Eladjátok....
- Igen, de... majd... talán Londonban lesz majd egy ló, akin imádok majd lovagolni...
- Kimenjek veled? - kérdezte eggyüttérzőn.
- Nem... Most.. Most kettesben szeretnék lenni vele... - megsimogattam fényes nyakát. A világospej mén horkantott egyet, majd megbökött az orrával, mire elővettem a zsebemből egy kis kockára vágott répát. Élvezettel nyammogott rajta, én pedig kihasználtam az időt, hogy elmenjek a nyergesbe.

Felszereltem a picim és kilovagoltunk a rétre. Gyönyörű nyári nap volt, és ez a lovaglás még szebbé tette.
Borzasztóan hiányozni fog... ilyenkor kitisztul a fejem, a szívem, a testemet és lelkemet csak neki adom, és ezt valahogy vissza is kapom... csodás érzés...
Végigvágtáztam a réten, el a végébe, majd galoppoztam visszafele.

Aztán bementem a karámba. Róttam a köröket, végül átugrattam pár akadályt.
A legjobb az egészben az volt, hogy végig megfeledkeztem arról, hogy ez az utolsó ilyen csodálatos lovaglásom.
Később Nati is becsatlakozott a csodálatos pinto kanca Szellő hátán, de nem nagyon vettem róluk tudomást.
Végül is apa azt mondta, csak akkor adjuk el, ha nem tudunk vele mit kezdeni... Kitalálok valamit... Csak ne kelljen megválnom tőle.



*Mancsii szemszöge

Tudtam, hogy hiányozni fog a lovaglás, de a lányoknak is, így biztos voltam benne, hogy együtt találunk egy helyet, ahol majd lovagolhatunk.
Nekem nem olyan nehéz megválni Mónikától, hisz nem az enyém, de eltudom képzelni Barbi és Nati helyzetét.
Kilovagoltam Mónikával, kiszellőztettem a fejem, majd a végén Tarkára is felültem.
Leírhatatlan érzés lovagolni... remélem lesz rá lehetőségem Londonban.

2 megjegyzés:

  1. Én is imádok lovagolni, és beleélve magamat a szereplők helyzetébe, nagyon rossz lehet nekik!!! Már nagyon várom, hogy folytatsd történetet, mert kíváncsi vagyok, hogy mi lesz velük!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszik és fojtatom... ennél már csak érdekesebb lesz!
      A lovak miatt meg ne aggódj, meg lesz oldva a dolog! :))

      Törlés